Az elektromos autók visszatértek a versenypályára

forrás: Prím Online, 2018. február 7. 10:59

A versenyautók rajongói, akik izgatottan várják, hogy az autó- és motorsporttal foglalkozó sajtó beszámoljon a legújabb teljesítményeredményekről, revelációként élték meg a 2,27-es számot. A 2,27 azt a másodpercekben kifejezett, a Motor Trend magazin által mért időt jelzi, amely alatt a rajtoló autó 0-ról 60 mérföld/óra sebességre gyorsult fel. 

Az űrrakéta kilövési gyorsulásával vetekedő, tavaly mért „villámrajtot” azonban nem egy millió dollárból épített olasz szuper sportautó produkálta. Valójában, a Forma-1-es versenyautókra jellemző gyorsulási eredményt egy Kaliforniában gyártott családi szedán érte el. És még valami: a teszt során az autó nem bocsátott ki szén-dioxidot a légkörbe, mivel ez a Tesla teljesen elektromos hajtású Model S P100D autója volt.

 

Ez a teszt ismét bizonyította, hogy az elektromos autót már nem lehet csupán egy környezetvédelmi szempontból helyes, ésszerű közlekedési módnak tekinteni. A mai elektromos járművek (EV-k) képesek felvenni a versenyt a legjobb fosszilis üzemanyag-hajtású, nagy teljesítményű autókkal is.

 

Igaz, akik figyelemmel kísérték az e-járművek fejlesztéseit, azok előtt ez a tény már eddig is ismert volt. 

 

Végtére is a Forma-1 elektromos autók számára kiírt változata, a Formula-E versenysorozat már a negyedik évadánál tart. A Formula-E-t az elektromos járművek töltési technológiája és a villamos vezérlőrendszerek terén globális vezetőnek számító ABB is szponzorálja, a versenysorozat hivatalos neve: ABB FIA Formula-E bajnokság. 

 

 

 

A gépjárműgyártás történetével foglalkozó szakemberek jól tudják, hogy az elektromos autók mindig is képesek voltak helytállni a versenypályán. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a világon a 100 mérföld/óra (161 km/óra) sebességhatárt először átlépő autó egy elektromos motorral szerelt Baker Torpedo volt. A jármű ezt a sebességhatárt az 1902-es sebességpróba során törte át, s előzte meg ezzel a belső égésű motorokkal hajtott vetélytársait. 

 

A kezdeti sikerek ellenére, a 20. század nagyobb részében a technológia és gazdaság inkább a benzin- és dízelmotorokat helyezte az előtérbe. Ennek eredményeként az elektromos járművek a kutatás és a beruházások terén is háttérbe szorultak. Ebben a kedvezőtlen helyzetben hoztak nagy változást az akkumulátorok és töltőrendszerek terén az utóbbi időkáttörést jelentő fejlesztései. Az új, innovatív megoldások segítségével az e-járművek bebizonyíthatták, hogy olyan képességekkel rendelkeznek, amelyek alapján több szempontból is jobbak, mint a belső égésű motorokkal szerelt vetélytársaik.    

 

Napjainkban az elektromos hajtás nagy teljesítményű vezetésben tapasztalható előnyeit a tömeggyártású járműveket gyártók éppolyan jól ismerik, mint a nemzetközi motorsport élvonalába tartozó versenyzők. 

 

A világ legjobb szuperautói a kiemelkedő teljesítményüket a kifinomult elektromos hajtásrend-szereiknek köszönhetik, amelyek megnövelik a belső égésű motor teljesítményét. A világ híres autókiállításain, Frankfurttól Párizsig, y Detroittól Tokióig, rendszeresen olyan radikálisan új konstrukciójú e-járműveket mutatnak be, amelyek az autózás világában már egy olyan jövőt vetítenek elő, ahol a felbőgő V12-es motor helyét csendesen üzemelő elektromos hajtás veszi majd át. 

 

A Formula-E rajongói már napjainkban is gyakran megjegyzik, a versenyeken meglepve tapasztalható, hogy a nézők is hallhatják a gumik csikorgását a gyorsítás során, és a sebességváltó hangját. A motorok helyett itt csak a tömeg “zúg fel”, ahogy a fanatikusak biztatják a kedvenc pilótáikat. 

 

A Formula–E szabályait a világ nagy autóversenyeit összefogó és irányító szervezete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg. A versenyeket nagyvárosok utcáin, ideiglenes kialakított pályákon futják, így a nézők szinte “testközelből” élvezhetik az eseményeket. Az ez év júliusáig tartó 2017–2018-as szezon még fennmaradó versenyeit Mexikóvárosban, Rómában, Berlinben, Zürichben és New Yorkban tartják. 

 

 

 

Az ABB FIA Formula-E bajnokság 2018. január 13-án megrendezett marrákesi versenyén résztvevő Formula-E autók nagyjából úgy néztek ki, mint az Forma 1-es versenyautók. Ez főként az akkumulátorokra és a töltési technológiára vonatkozó, 2014-ben, azaz a versenysorozat indításakor hozott műszaki korlátozásoknak tulajdoníthatók. Az ekkor megalkotott versenyszabályok a fedélzeti akkumulátorok teljesítményét 28 kW/h-ban határozták meg, illetve nem engedélyezték az akkumulátor verseny alatti újratöltését. Ez azt jelentette, hogy egy autóval és egy akkumulátorral nem lehetett teljesíteni a versenyt, így két pilótából és két autóból álló csapatot kellett kiállítani a versenyekre, amelyek váltó rendszerben teljesítették a közel 50 percig tartó futamot. A szabályok a csúcssebességet 140 mérföld per órára korlátozták. 

 

Az októberben induló új szezonban a fedélzeti akkumulátorok teljesítménye már elérheti az 54 kWh-t, ami lehetővé teszi, hogy egy csapat már egy autóval is képes lesz befejezni az adott futamot. 

 

Ennek ellenére a Formula-E versenyein a boxkiállások során szükséges újratöltés terén a szakemberek még mindig a sport és a technológia jövőbeli fejlesztéseire várnak. Napjainkban ugyanis az elektromos autók leggyorsabb akkumulátortöltői esetén is – mint amilyeneknek köszönhetően az ABB vezető szerepet vívott ki a villámtöltési technológia terén – közel 12 percre van szükség az akkumulátor újratöltéséhez. 

 

Ennek ellenére az ABB FIA Formula-E bajnokság máris mintául szolgál a többi motorsport számára is, ösztönzi őket, hogy csatlakozzanak a folyamathoz, amelynek célja az átállás az elektromos hajtásra. 2019-ben a gyorsaságimotorkerékpáros-világbajnokság, a MotoGP „Moto-e Világkupa” néven versenysorozatot rendez a teljesen elektromos hajtású motorok számára. 

 

 

 

Az elektromos hajtásban rejlő előnyök 

Az elektromos hajtású járművek versenyében – ahol az akkumulátor kezelése, a villámtöltés és a hatékonyság játszik döntő szerepet – résztvevő cégeknek nagy lehetőségeket jelent a technológia átadása és a fogyasztói termékekbe beépíthető tudás. Ez az oka annak, hogy a világ számos vezető autógyártója együttműködésre lép az ABB-vel az EV-technológiával kapcsolatos kutatás és fejlesztés terén.

 

A nagy teljesítményű közúti járművek szempontjából az elektromos motorok vonzerejét nem csupán az adja, hogy mindenki törekszik a környezetvédelmi szempontból fenntartható megoldások alkalmazására, avagy arra, hogy kiaknázza a versenysorozatban rejlő értékesítési lehetőségeket. A vonzerejük fizikai alapokon és szilárd mechanikai logikán alapszik.

 

A legfontosabb tényezőt az elektromos motorok alaptulajdonsága jelenti. A maximális kimeneti nyomatékot, azaz a járművet hajtó kerekekre ható forgató erőt, az elektromos motor azonnal le tudja adni, amint a motortengely forogni kezd. 

 

 

ABB EV töltőállomások Davosban (Svájc) 

 

A benzin- és dízelmotoroknak legalább 1000 fordulat per perc sebességgel (vagy általában jóval gyorsabban) kell forgatniuk a főtengelyt ahhoz, hogy elérjék a forgatónyomaték maximális értékét. Ez olyan folyamat, amely még a leggyorsabb autók és a legjobb pilóták esetében sem zajlik le azonnal, mivel a gázszabályzó szelep nyitása, azaz a “gázadás” és a motor összes alkotóelemének mozgásba hozatalához időre van szükség.

 

Ezzel szemben az elektromos motor, amely sokkal kevesebb mozgó alkatrészből áll, azonnal képes a teljes nyomaték leadására, és ez eredményezi a motor rekordgyorsulását.  

 

Ezenkívül, az elektromos motor üzemi fordulatszámának széles tartománya – amelyet nem korlátoz a dugattyú mozgása vagy a szelepek nyitása és zárása – jellemző módon még az e-járművek hétköznapi változatánál is lehetővé teszi a jármű sebességváltás nélküli üzemeltetését. Mivel a nyomaték kerekekre történő átadása folyamatos és állandó, az áttételi arány módosítása miatt nincsenek szünetek, az e-jármű sebessége fokozatmentesen növelhető.

 

Az e-járművek konstrukciójából eredő rugalmasság további teljesítményelőnyöket eredményez. Az akkucsomag, azaz a cellák, a kábelezés, a hőmérséklet-szabályozó rendszerek és a védelmet biztosító akkumulátordoboz egy súlyos részegység, azonban vékony és lapos kivitelben is készülhet, és a kocsiszekrény alacsony pontján, így például az utastér alatt is elhelyezhető. Az akkumulátor ilyetén elhelyezése nyomán alacsonyabbra kerül a jármű súlypontja, ami kedvezően hat a jármű kormányozhatóságára és stabilitására. 

 

Az űrtechnológiának, a korszerű anyagok alkalmazásának és a döbbenetesen jó energiakezelési hatékonyságuknak köszönhetően az e-járművek kezdik levetkőzni kevésbé “dizájnos”, unalmas külsejüket. A Formula-E, amellett, hogy segít megteremteni a nagy teljesítményű e-járművek koncepciójának hitelességét, olyan versenysportot kínál a nagyközönség számara, amely egyszerre lebilincselő, és környezetvédelmi szempontból is előrelépést jelent. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36