Kiválasztotta a zsűri az idei legtehetségesebb fiatal feltalálókat
54 fiatal versenyző mutatta be kiemelkedő tudományos, ill. műszaki projektjét az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny bírálóbizottsága előtt.
A zsűri kiválasztotta a legjobbakat, amelyek a június 5-6-i kiállításon megtekinthetők lesznek az Ericsson Magyarország K+F Központjában, ahol egyúttal az odaítélt díjak átadására is sor kerül.
A 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny újabb mérföldkőhöz érkezett. A 106 pályázat közül az első fordulóból 69 jutott tovább, a pályázók az év első felében feszített tempóban dolgoztak az ötletek, javaslatok kidolgozásán. A második fordulóba végül 57 pályázatot küldtek be a fiatalok.
A szervezőbizottság a pályázatokat négy szekcióba (orvostudomány- biológia- kémia- egyéb; fizika-matematika; mechanika-elektronika; informatika) osztotta be. Az egyes szekcióba sorolt pályázóknak április második felében a szekciózsűri előtt 5 perces prezentációt kellett tartaniuk, majd öt percben kérdésekre kellett válaszolniuk. Ezt követően az akadémikusokból, gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság kiválasztotta a legígéretesebb műszaki, illetve természettudományos eredményeket, illetve eldöntötte, hogy mely tehetséges fiatalokat találja díjazásra-elismerésre leginkább méltónak.
A verseny zsűrije 2018. április 26-án hozta meg végleges döntését a díjakról, Dr. Jakab László elnökletével, a BME-n. A zsűri összesen három első, négy második, három harmadik és egy különdíjat osztott ki, illetve 33 pályázat dicséretben, 10 pedig kiemelt dicséretben részesült.
A díjazott, ill. kiemelt dicséretben részesített, leglátványosabb pályamunkákat 2018. június 5-én és 6-án egy kétnapos kiállításon mutatjuk be az Ericsson K+F Központjában (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 11.), illetve szeptemberben is megtekinthetők lesznek a Kutatók Éjszakáján.
A fiatalok munkájuk során többek közt olyan izgalmas kérdésekre kerestek választ, mint
- tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz?
- mik a Lycium barbarum fiziológiás hatásai?
- az apparatus cardiovascularis felépítését, működéseit és betegségeit be lehet-e mutatni egy vízvezetékrendszer-modell segítségével?
- a virtuális valóságot be lehet-e vezetni az amatőr csillagászatba?
A látogatók érdekes találmányokkal is megismerkedhetnek majd a kiállításon. Többek között megtekinthető lesz
- egy tartásjavító táska,
- egy változtatható dioptriájú lencse,
- egy saját készítésű hangszóró,
- és egy Traffic Protector is.
A tizenéves tehetségek, 18 saját standdal, demonstrációs eszközökkel várják a látogatókat, ill. a startup befektetőket.
Kapcsolódó cikkek
- Átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat és Innovációs Díjakat
- Lezárult a 26. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat
- Közeleg a 26. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje
- Elbírálták az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny pályázatait
- 26. Magyar Innovációs Nagydíj
- Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre
- Egy magyar fiatal továbbjutott a tudományos versenyek olimpiájára az EU Fiatal Tudósok Versenyén
- Három tehetséges magyar fiatal a szeptemberi EU Fiatal Tudósok Versenyén
- Magyar aranyérem a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen
- Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.