A CODECOOL „Tanulj meg kódolni!” kampányt indít
Egykoron csak a távközlésé volt, néhány éve pedig már az információs társadalom nemzetközi világnapja május 17. Ez alkalomból 17 ismert személyiséget kért fel a Codecool programozóiskola, hogy valljanak az informatikához való viszonyukról a legkorábbi emlékeiktől a legtávolabbi jóslataikig. A Tanuljmegkodolni.hu honlapon nyilatkozó, legkülönbözőbb területekről érkező szakemberek, művészek, cégvezetők múltjában és jelenében az a közös, hogy életük valamely pontján felismerték: a programozás elkerülhetetlenül a hétköznapjaik része lesz.
Immár ötven éve adózik megkülönböztetett figyelemmel a szakma május 17-nek. Míg azonban 1968-ban még „csupán” a távközlés volt olyan nóvum, ami érzékelhetően forradalmasította a minket körülvevő világot, 2006-tól az ENSZ döntése nyomán ezt a napot már az információs társadalom világnapjaként tartjuk számon.
Ennek alkalmából indítja útra a „Tanulj meg kódolni!” kampányát a Codecool programozóiskola.
Az információs technológiai fejlődés félelmetes tempóját jól érzékelteti, hogy míg a távírónak 100 év kellett ahhoz, hogy világnapot érdemeljen, ezzel szemben az egy-két évtizede még egzotikus hóbortnak tartott otthoni számítástechnika mára teljesen hétköznapivá vált a fejlett társadalmakban. „Nem árt, ha ez mindenkiben tudatosul, és ezzel a felismeréssel vágunk neki a következő éveknek: a fejlődés az elvárt alapkészségek közé emeli a programozást, és korántsem csak a szűken vett fejlesztői szakmában, hanem a kereskedelemtől a kreatíviparon át a gyártásig minden területen” – magyarázza Boda József, a Codecool programozóiskola alapító-ügyvezetője a mostani kezdeményezésük létjogosultságát.
A kommunikáció első 150 éve a passzív eszközhasználatról szólt, mostanra azonban a tömeges interakció nem csupán emberek közötti, hanem ember és gép, valamint gép és gép közöttivé vált. Ezt pedig a programozói készséggel állhat csak módunkban uralni. Nélküle nem lehet már boldogulni a munka világában és lassan a magánéletben sem – állapítják meg többen is a megszólaltatott szakmai és közéleti hírességek közül. A „Tanulj meg kódolni” kampányhoz forgatott videointerjúkra 17 személyt kértek föl, hogy meséljenek a kódoláshoz és az információs technológiához való viszonyukról, az első találkozástól a jövőbeli várakozásaikig. Megtudhatjuk Harcsa Veronikáról, hogy majdnem lediplomázott műszaki-informatika szakon; fény derül rá, hogy a Bitcoin hazai legismertebb evangelistáját mi indította arra, hogy négy évesen már programokat írjon; a vállalkozások tízezreinek könyveléséért felelős Kulcs-Soft első embere pedig korai lyukkártyás emlékeiről vall. Betekintést nyerhetünk többek között az Állás.hu, a Jófogás, az E.ON Business Services Hungary, a Prezi, a Bridge Budapest vagy a Szállás.hu első emberének informatikával való megismerkedésének történetébe is. Saiid az Akkezdet Phiaitól pedig ihletettségében még egy strófát is költött a programozásról.
„Közösen ünnepeljük ezt a forradalmat tizenhét olyan emberrel, akiknek teljesen más a háttere, az életútja, más volt az indíttatása, eltérő helyen és eltérő időben kerültek közel az informatikához, és így együtt bizonyítják, hogy az informatikai készségeknek immár legkülönbözőbb szakmákban van kulcsszerepe” – mondja Boda József.
A kampányvideókban a következő személyek szólalnak meg:
- Bánhegyi Zsófia, a Magyar Telekom korábbi kommunikációs igazgatója
- Boda József, a Codecool vezetője és társalapítója
- Debreczeni Barnabás, bitcoin evangelista, a Shinrai alapítója
- Halácsy Péter, Budapest School, CEO & Prezi társalapító
- Harcsa Veronika, énekes, dalszerző
- Kálmán Gergely, Buffered VPN alapító
- Koncsos Brigitta, az E.ON Business Services ügyvezető igazgatója
- Kulcsár Tibor, Kulcs-Soft alapító, volt ügyvezető
- Laufer Tamás, Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke
- Németh Gergely, Anima Sound System producere és dalszerzője
- Orosz Györgyi, A Hősök Tere alapítvány társalapítója
- Palocsay Géza, a jófogás.hu ügyvezetője
- Pistyur Veronika, a Bridge Budapest egyesület elnöke
- Pőcze Balázs, a Mito társalapítója, kreatívigazgatója
- Rácz István, az állás.hu alapító-vezérigazgatója
- Saiid, rapper, szövegíró - Akkezdet Phiai
- Szigetvári József, a szallas.hu ügyvezetője
Kapcsolódó cikkek
- Példaképek terelik a lányokat a természettudományok felé
- One Ingram: az IT szektor hatékonyságnövelő újdonságai egy helyen
- Messze lehagyják a versenytársaikat az informatikát átszervező vállalatok
- Több nőt az IT szektorba!
- Júliusban indítja pályakezdő programját a Lufthansa Systems Hungária
- Cipőfűző bekötése helyett kódolás?
- Győző győzött - új helyszínen az NJSZT tárlata
- Speciális hamburgerek tech-rajongóknak!
- Az Ipar 4.0-tól a blockchain-en át a sztratoszférába
- Tudod mit teszel jövő nyáron?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.