A Women Startup Competition meghódította Moszkvát is
A Women Startup Competitiont, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, Moszkvában megrendezésre került elődöntőjét a VideoOculograph nyerte meg.
Az általuk létrehozott összetett szem-nyomkövető megoldás az első, ami a számítógépes látás és a gépi tanulás alapján, számos betegség (neurológiai rendellenességek, belső fülbetegségek, látás patológiák) érintés nélküli, legkevésbé invazív kezelésére alkalmas, elkerülve a sebészeti beavatkozás technikáit vagy a hosszabb rehabilitációs időszakot.
A csapat 2018 októberében Londonban versenyezhet tovább az európai roadshow végső győzelméért, amelyen egy 5 napos képzésben és mentorálásban is részt vesznek majd, a döntő, azaz a “Demo Day” előtt.
“A szemünk előtt (és a segítségünkkel) született meg Oroszország azon tehetséges generációja, akik részt vettek országuk első női startup versenyén és ezáltal mérföldkövet teremtettek a nemek közötti egyensúly javításában is. Megtiszteltetés és kiváltságom volt, hogy 12 erős, tehetséges nőt képezhettem és egy rendkívül proaktív szakmai csapat jött létre belőlük a 2 nap alatt. A győztes, a Videoculograph (szemmozgás-alapú detektor) erős ellenfél lesz mind a saját piacán mind a verseny döntőjében.” - Kurucz Andrea - lead mentor.
A verseny előtt a szerencsés csapatok másfél napos, rövid mentorálásban részesültek, amely segített felkészülni a bemutatóra, amelyet a moszkvai Impact Hub-ban mutattak be. A versenyre, hatalmas volt a túljelentkezés, több mint 50 startup jelentkezett, közülük egy online zsűri választotta ki a legesélyesebb tizenkét jelöltet. A zsűriben helyet kapott Lyubov Simonov, a Rostelekom egyik vezetője is.
A második helyet az Exestation csapat érte el, akik intelligens algoritmusok alapján, garantál eredményekkel működő, automatizált marketing és brand építési szolgáltatást nyújtanak a startupok és vállalkozók részére.
A harmadik helyezett pedig a Wonderobe lett. A csapat egy mesterséges intelligencia alapú személyre szabott ruha és stílus ajánló rendszert és egy “virtuális” ruhásszekrényt ajánl a jelenlegi ruhatárunk tárolására egy mobil applikációban.
“Nem véletlen, hogy ez az egyik új helyszínünk, Oroszországban a női vállalkozók aránya európai szinten, olyan magas, hogy a 2017-es Női Vállalkozói Mastercard Index szerint 54 országból 32,6% -kal a negyedik helyen szerepel. A magyarországról kiinduló vállalkozó versenyek tekintetében ez volt az első ilyen típusú verseny Moszkvában, de a felmerülő igények és kapcsolatok további események szervezését is ösztönzik. “ - mondta Müller Tamás a versenysorozat alapítója
A további nemzetközi elődöntőkre szeptembertől lehet számítani, így még a nyári időszak alatt van idő a jelentkezésre azon startupok számára, akik szeretnék más országokban is kipróbálni rátermettségüket, vagy szeretnének kapcsolatot teremteni a helyi startup ökoszisztémával.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét bemutatkoznak európa legjobb női startup csapatai
- Kétszáz európai, köztük több magyar startup indul az EIT Digital scaleup versenyén
- Bejutott az Imagine Cup nemzetközi döntőjébe az Eddie
- Május közepéig jelentkezhetnek startupok piacra lépést és Kínát célzó programokra
- A Led Coding nyerte a Women Startup Competition Romániai elődöntőjét
- Növekedési fázisú startupokat céloz az EIT Digital hétszázötvenezer euró összdíjazású versenye
- Április 27-ig jelentkezhetnek startupok 135000 eurós összdíjazású innovációs versenyekre
- A tanulást forradalmasító alkalmazás nyert az Imagine Cup hazai döntőjén
- Borys Szyc filmsztár oktatta a Women Startup Competition résztvevőket Varsóban
- Teltház volt a Women Startup Competition Kolozsvári versenyén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).