A magyar munkavállalók vágynak leginkább az elismerésre

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 1. 13:49

A magyar dolgozók számára a munka és magánélet egyensúlya, valamint a kollégákkal való jó kapcsolat után a munka elismertsége a legfontosabb egy új munkahely kiválasztásánál – derült ki a BCG, a The Network és a Profession.hu közös 197 országot felölelő „Decoding Global Talent 2018” kutatásából. Különösen érzékenyek vagyunk a visszacsatolásokra, ez a szempont nemzetközi átlagban csak a kilencedik helyen szerepel.

A 366 ezer munkavállaló bevonásával készült kutatás rámutat, hogy világszerte a céges kultúra befolyásolja leginkább a munkahelyválasztást. A magyarok számára kiemelt szempontként szereplő egyensúly a magánélettel, illetve a jó munkahelyi viszonyok minden országban előkelő helyen szerepelnek, de az elismertség nálunk hét hellyel, a fizetés mértéke pedig négy hellyel került előrébb, mint a nemzetközi átlagban.

 

Ezzel szemben közel sem vagyunk annyira érzékenyek a felettesünkkel való kapcsolatra, mint más országok dolgozói: míg nemzetközi szinten a harmadik legfontosabb szempont a főnökkel való jó viszony, nálunk csak a hetedik helyen végzett. Érdekesség, hogy a magyaroknak fontos az is, hogy hatékonynak érezzék a munkavégzést (10. hely), míg más országokban ez nem kiemelkedő igény (19.hely). 

 

A magyar munkavállalók munkával kapcsolatos preferenciái: 

 

„A tudatos munkáltatói stratégiával rendelkező cégvezetőknek nem lesz meglepő, de mégis sokat elárul a Magyarországon megszokott vállalati kultúráról, hogy a dolgozók számára tíz legfontosabb pontból hat a munkahelyi közérzetéhez kapcsolódik. Tapasztalataink szerint a munkavállalók azokat a szempontokat sorolják előre ezeken a listákon, amelyeket a leginkább hiányolnak a jelenlegi munkahelyükön” – magyarázta az adatokat Martis István, a kutatás hazai lekérdezéséért felelő Profession.hu ügyvezető igazgatója. 

 

„A munkavállalói magatartás megismerése kiemelten fontos a munkaerőpiacot befolyásoló gazdasági szereplők számára. A változó kihívásokra ugyanis csak akkor tudunk jó választ adni, ha ismerjük az álláskeresők döntési folyamatait. Egy jó munkahelyi környezet, ahol a dolgozók hatékonyan működnek együtt és a felettesek megfelelően adnak pozitív visszacsatolásokat jelenleg a magyar munkavállalók álommunkahelye” - mondta Kotsis Ádám, az elemzést végző BCG budapesti irodájának vezető szakértője. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05