Új sales és marketing programmal támogatja partnerei üzleti növekedését a Xerox

forrás: Prím Online, 2018. október 4. 12:16

A Xerox Global Partner Program 2018. októberétől már Magyarországon is elérhető. A program a Xerox hivatalos partnereit segíti a nagyobb bevétel elérésében, továbbá lehetővé teszi az erősebb, közvetlenebb ügyfélkapcsolatok kiépítését a jelenleg igencsak feltörekvő kis-és középvállalkozások körében.

A Xerox Global Partner Program egy olyan díjnyertes projekt, amely a partnerek számára garantálja, hogy a Xerox globális és regionális kezdeményezéseiből a legtöbbet hozhassák ki, továbbá a résztvevők a helyi Xerox menedzserek marketing támogatását és tanácsadását is igénybe vehetik.

 

„Az újonnan bevezetett Global Partner Program a legfontosabb eszközünk az üzleti növekedés ösztönzésére, továbbá remekül szemlélteti fejlődő piacaink maximális támogatását” – mondta Dave Dyas, a Xerox Fejlődő piacok szervezet elnöke. „A program mind a régi, mind az új partnereknek megadja a lehetőséget, hogy növeljék a profitjukat és versenyképessé váljanak a piacon.”

 

 

A program részletei

A Global Partner Program kialakításakor kiemelten fontos volt, hogy segítsen a jelenlegi partnereknek kiemelkedni a versenytásaik közül, illetve hogy a program hozzáadott értéket jelentsen a már meglévő ügyfélkör számára, és új üzleti lehetőségeket teremtsen. A program széleskörű termék- és szolgáltatási portfoliójával a leendő partnerek számára is kiemelkedő értéket képvisel.

 

Partneri akkreditációt négy különösen fontos területen lehet szerezni Xerox specializációk biztosításával: Production Print Solutions - Nyomdai Megoldások (Low End és High End), Office Solutions and Applications - Irodai Megoldások és Applikációk, Managed Print Services - Menedzselt Nyomtatási Szolgáltatások és Authorized Service Provider - Hivatalos Szervizpartner. A képzési lehetőségek között továbbá elérhetőek kifejezetten sales partnerek, rendszermérnökök és műszaki kollégák számára összeállított tréningek és oktatási programok is.

 

A hivatalos partneri engedély megszerzésével, és így a Xerox Partner logó használatával a Xerox, mint márkaérték jól használható a tagsági szintnek és a specializációknak megfelelően. A program viszonteladók és partnerek különböző köreinek egyaránt elérhető, így a monobrandeknek, a Xerox termékeket is forgalmazó multibrand partnereknek, az IT szolgáltatóknak  és a hozzáadott értéket képviselő viszonteladóknak is.

 

„A Global Partner Program az értékesítési partnerekkel való együttműködést helyezi teljesen új alapokra. Az igencsak kibővített eszköztár és az elérhető források olyan hozzáadott értéket jelentenek, melyek nagy versenyelőnyt biztosítanak a piacon.” – mondta Verbán János, a Xerox Magyarország kereskedelmi igazgatója. 

 

Magyarország mellett a program elérhető Latin-Amerikában, Brazíliában, Közép-Amerikában, a Karibi-térségben, a Közel-Keleten, Közép-Kelet-Európában, az eurázsiai országokban, Indiában és Oroszországban is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05