Állások alakulása a pénzügyi szektorban a digitalizáció hatására

forrás: Prím Online, 2018. október 8. 13:20

A pénzügyi szektor digitalizációja nyomán jelentősen megváltoznak a benne dolgozókkal szemben támasztott igények, akár tízezrével csökkenhet egyes pozíciókban a foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor, akiben megvan a hajlam és a felvértezettség a változásra, annak nem lesz félnivalója – így foglalhatók össze annak a meetupnak a tanulságai, melyet a Codecool Programozóiskola szervezett vezető pénzügyi szakemberek részvételével.

A digitalizáció munkaerőpiaci hatásait elemző MeetUp-sorozatban akár a mezőgazdaságra, akár a logisztikára, de még a filmiparra gyakorolt hatást is kielemzik a Codecool által felkért szakértő vendégek. Első alkalommal a pénzügyi szférát vették górcső alá.

 

A magyar piacon a negyvenezer biztosításközvetítőnek eltűnt körülbelül a fele, és további csökkenésre számít Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója. A biztosítónál történt átalakulások pedig a vezetői szinten dolgozók háromnegyedének kicserélődésével jártak. Ugyanakkor meggyőződése, hogy ezek az emberek mind találtak máshol állást, mert felkészültségükre máshol, más pozícióban igenis van és volt szükség. Kurtisz Krisztián szerint a vállalatvezetésnek abban van felelőssége, hogy olyan vállalati kultúrát teremtsen, amely ösztönzi a hagyományos rendszerben szocializálódott munkatársakat, hogy akár átmeneti diszkomfort érzet mellett is igazodjanak az új elvárásokhoz. Példaként saját „kétarcú” struktúrájukat hozta: az Uniqa mellett nemrégiben elindított Cherrisk egy startup-attitűddel működő egység, az online biztosításközvetítés totális újragondolásával, és ehhez igazodó személyzeti politikával és infrastrukturális feltételekkel. „Biztonságosabb, ha magunknak építünk konkurenciát, mielőtt a piac hoz minket ilyen helyzetbe” – vallja az Uniqa első embere.

 

_________________________

Észrevette, hogy már alig van hirdetés az állásportálokon, amiben adatrögzítőt keresnek? Még a bankkártyák diadalmenetének hajnalán is éjszakánként emberek százai gépelték be nap végén a beérkező bizonylatokat, ma viszont már a tranzakciók eleve digitalizáltan történnek. Egykoron a bankok egyik legfelelősségteljesebb osztálya volt a postázó, ahonnan bizalmas dokumentumokat juttattak el azokhoz, akik aztán feldolgozták azokat. Az értéktári becsüsök olyan alkalmazottak voltak, akik meg tudták mondani, hogy a nagypapa matraca alól előkerülő birodalmi kötvényeknek mi az értéke. A dematerializált értékpapírok világában viszont már alig maradt fizikai szerepe az értéktáraknak, és az abban tartott dokumentumok, kötvények vagy színesfémek szakértőinek.

_________________________

 

Ugyancsak a kísérletező hozzáállásban hisz Hetényi Márk, aki az MKB digitális átállási stratégiájának kialakításáért és végrehajtásáért felel. A psd2 bevezetésére számítva azon dolgoztak az MKB-nál, hogy kinyissák rendszereiket, megreformálják az „ősrendszert”. Együttműködnek fintech cégekkel, emellett saját fintech lab-bel is rendelkeznek. A nyílt bankolási paradigma segítségével egyre jobban fogják kiszolgálni az ügyfeleiket, az inkubált cégek mellett a saját fejlesztéseikkel. Ami az átalakulás által érintett munkahelyeket illeti, Hetényi a közvetítői szerep eltűnését prognosztizálja: a begyűjtés és kihelyezés aktusa kiváltható lesz, akár mesterséges intelligenciával. 

 

Becsei András, az OTP Bank Nyrt. Budapesti Régiójának vezetője, a Magyar Bankszövetség alelnöke arra emlékeztette a kerekasztalbeszélgetés során az egybegyűlteket, hogy az évezredfordulón már megélhettünk hasonló túlzásokat, mikor a telebanki és online banki szolgáltatások térnyerésekor mindenki a fiókok rohamos kihalását prognosztizálta. Véleménye szerint most sem eszik olyan forrón azt a kását, és nem kell egyik pillanatról a másikra lezajló tragikus történésektől tartani a szektorban. Éppen, hogy több szakértői poszt megjelenését tapasztalja, persze elsősorban IT-orientációjú emberekre mutatkozik igény.

 

„Egy tőzsde a mai világban profi IT-beszállítókra hagyatkozik: outsource-olja a kereskedési rendszerét, az adatbiztonságot, a kereskedett termékek nyilvántartását, és szinte csak a marketingben vagy az irányításban van személyes jelenlét” – csatlakozott Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde üzletfejlesztési és marketing igazgatója.

 

________________________

Nem csak a papíralapú irodai dokumentumok eltűnéséből következően szűntek meg állások. Azelőtt a bankfiókba befáradó ügyfél kéréseit és adatait a fiókalkalmazott a legjobb tudása szerint írta össze és ez alapján készített előterjesztést az előadó. Mára a bankfiókokban a front office ügymenetet támogató rendszerek tökéletesen kisegítik a fiókmunkatársat, előre kidolgozott algoritmusok alapján.

Az ügyfelek, az adósok, vagy akár egész bankok közötti elszámolás (az úgynevezett klíring) egykor borzasztó bonyolult és sok munkaerőt igénylő folyamat volt, melyet a leszámítolók végeztek. Ma már a kezdést és zárást jelző harang is csak dísznek van, minden digitális, az elszámolóházi és értéktári folyamatok csupán jelek mozgása fénysebességgel.

________________________

 

Nyíri József, a BnL Growth Partners cégtársa, a Codecool Programozóiskola társalapítója emlékeztette vitapartnereit, hogy a beszélgetés helyszínét biztosító Codecool alapítását is éppen az a megfigyelés fűtötte, hogy a hagyományos oktatással nem feltölthető mennyiségű állás fog keletkezni különböző iparágakban, és az lesz bennük a közös, hogy programozói készségekre lesz szükség mindenhol. Ezek mellett pedig az úgy nevezett soft skillek, mint az önállóság, az önfejlesztésre mutatott igény, vagy a csapatban dolgozás képessége is felértékelődik, hiszen ez biztosítja a rugalmasságot az új munkahelyi kultúrákba való gyors beilleszkedésre.  Beszélgetőtársai mind egyetértettek abban, hogy a repetitív, robotizálható, szabályokon alapuló, alacsony elköteleződéssel és érzelmek nélkül is művelhető feladatokat vagy teljesen, vagy nagy mértékben felváltja majd a robotika, illetve a mesterséges intelligencia. Ugyanakkor a kreativitást, emberi hozzáállást, érzelmi elköteleződést, újító gondolkodásmódot igénylő feladatkörök védettsége magasabb, ezeknél inkább segítség lesz a mesterséges intelligencia részvétele, semmint fenyegetés. Ma még nem teljesen megjósolható, hogy milyen szakmák lesznek a jövőben, de az biztos, hogy ezekkel a jellemzőkkel fognak bírni a benne dolgozók, ezért ezeket a készségeket kell oktatni a jövő generációinak.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05