Az MKB Bank, a Fintechlab és az Oracle november végén Magyarországra hozza a valódi „open bankinget”

forrás: Prím Online, 2018. november 12. 12:19

Az MKB Bank által júniusban végrehajtott sikeres digitális rendszercsere Magyarországon egyedülálló, világszínvonalú lehetőségeket nyitott meg a pénzintézet előtt. A bank fejlesztéseinek és működésének középpontjában az ügyfelek lehető legmagasabb szintű kiszolgálása és a digitalizáció teljes körű bevezetése áll. Ennek következő – európai szinten is egyedülálló, nemzetközi – eseménye lesz a november 30-tól december 2-ig tartandó fintech hackathon, amelynek részeként fintech startupok az MKB Bank új digitális rendszerének segítségével tesztelhetik a teljes nyílt bankolási megoldások megvalósíthatóságát, több mint 1500 dokumentált API segítségével. A verseny együttműködő partnere az Oracle.

A hackathon egyben a 2016-ban létrehozott MKB Fintechlab innovációs labor és nemzetközi fintech inkubátor 2019-es inkubációs programjának is fontos állomása. Célja, hogy inspirálja és támogassa új, innovatív pénzügyi szolgáltatások fejlesztését a technológia segítségével. A hackathon az eddig itthon ismert rendezvényektől eltérően nemcsak az ötletgazdákat, hanem a már működő, növekedő fintech startupokat is felkarolja. 

 

A „Hackathon PRO Challenge – powered by Oracle” keretében a résztvevők az MKB Bank és az Oracle által biztosítandó sandbox környezetben – több mint 1500 banki API-t segítségével – a banki termékek és szolgáltatások jelentős részét jól csomagolt módon tudják integrálni, és ezáltal képesek lehetnek az ügyfelek részére potenciálisan új szolgáltatásokat létrehozni.  

 

Az open banking (nyílt bankolás) célja pontosan az, hogy segítse a bankokat abban, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat a jövőben más vállalatokkal, fintech cégekkel és fejlesztőkkel együttműködve biztonságos környezetben, az eddigieknél jóval innovatívabb módon, egyéb termékekkel és szolgáltatásokkal összecsomagolva, digitális platformokon tudják az ügyfeleik részére biztosítani.

 

Az MKB Pénzügyi Csoport a digitalizáció elkötelezett híveként hisz abban, hogy az MKB Bank új digitális rendszerére épülő open banking rövid időn belül, soha eddig nem tapasztalt hasznosságú szolgáltatásokat tud biztosítani ügyfelei részére.

 

A PRO Challenge-re a legjobb nemzetközi és hazai fintech startupok kaphatnak meghívást, az érdeklődők az esemény oldalán találhatnak bővebb információkat: https://fintechlab.hu/hackathon/

 

Hetényi Márk, az MKB Bank stratégiai, digitális és retail vezérigazgató-helyettese: „A digitalizáció nemcsak bankokhoz köthető jelenség, hanem egy olyan alkotóeleme a minket körülvevő világnak, amely hamarosan felülír minden korábbi megszokást és gyakorlatot. Ez a technológiai forradalom az élet minden területén, egyszerre zajlik. Az MKB Bank által júniusban végrehajtott sikeres digitális rendszercsere egy bank határozott reagálása volt a kor kihívására. Biztosak lehetünk benne, hogy a digitalizáció és az ehhez szorosan kapcsolható üzleti modellek átgondolása mind a bankszektorra, mind más szolgáltatási szektorokra évekig jelentős hatást gyakorol majd. 

 

A pénzügyi szektor digitalizációja nem egyszerű igennel-nemmel eldönthető kérdés, hanem bonyolult kérdések és arra adandó rendkívül bonyolult válaszok komplex rendszere. Az IT rendszerek cseréjén túl a vállalatoknak alapvető, az üzleti modelljüket megváltoztató kérdéseket is fel kell tenniük maguk számára és ezekre, a szervezetük egészét érintő válaszokat kell adniuk. 

 

Az alaprendszercseréknek számtalan előnye van, amelyet a szervezet sikerrel tud kiaknázni a bevezetést követően. Ilyenek a hatékonyabb és gyorsabb működés, a gyorsabb termékfejlesztés, a digitális ügyfélkiszolgálás, a skálázhatóság és sok egyéb. Ezek mind olyan tényezők, amelyek hosszú időre meghatározzák egy-egy szervezet – a mi esetünkben jelenleg az MKB – hazai és nemzetközi versenyképességét.

 

Ne felejtsük el, hogy az MKB Bank digitális rendszercseréje közel három évig, rendkívül intenzíven zajlott a színfalak mögött, közben a bank működése mindvégig folyamatos és magas színvonalú maradt és a tényleges átállás és a megszokott stabilizációs időszakot követően vissza tértünk a zökkenőmentes működésre. 

 

Az MKB digitalizációjáért is felelős vezetőként különösen büszke vagyok arra, hogy az átállást követő néhány hónapon belül már a nyílt bankolás európai szintű vezetőjévé válhat az MKB.  

 

Az Oracle kitűnő partner volt az alaprendszercsere megvalósításához, hiszen olyan korszerű technológiát biztosít számunkra, amelyre folyamatosan tudunk építeni a jövőben is. Az Oracle kellő erőforrással rendelkezik, professzionálisan támogatta és támogatja működésünket és egy pillanatra sem él vissza piaci méretével, nevével.  Együttműködve velük, a magyar piacon évtizedek óta nem látott méretű és komplexitású projektet sikerült – rekordidő alatt – megvalósítani. 

 

A mostani hackathon közös megrendezése is azt bizonyítja, hogy az MKB Bank és az Oracle együttműködése eddig is rendkívül sikeres volt és a jövőben is folyamatos és magas szinten együttműködő marad.

 

Jelentős szakmai elismerés számunkra, hogy az MKB Bank – digitális átállásának köszönhetően – az első magyar bankként képes bemutatni az európai piacon, hogy mit jelent a gyakorlatban az open banking. Az Oracle-lel közös hackathonunk Európában is unikális, hiszen Londonban, a világ egyik pénzügyi központjában is csak néhány nappal később rendeznek hasonló eseményt.”

 

(Hetényi Márk, amerikai-magyar kettős állampolgár, vezető pénzügyi beosztásokban dolgozott az USA-ban és Magyarországon, technológiai tapasztalatait a PwC-ben szerezte. 2016 óta az MKB Bank stratégiai, digitális és retail vezérigazgató-helyettese, egyéb bankszakmai feladatainak végzése mellett, sikerrel vezette az MKB Bank teljes alaprendszer és IT architektúra cseréjét.)

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05