Fókuszban a közlekedés jövője a januári CES-en

forrás: Prím Online, 2018. december 18. 15:27

A több mint 180 ezer látogatót, és 4500 kiállító céget felvonultató jövő januári CES egyik központi a témája a közlekedés jövője lesz. Ennek megfelelően Elaine L. Chao, az Amerikai Egyesült Államok közlekedési minisztere tartja majd a show egyik nyitóelőadását, míg John Krafcik, a Waymo vezérigazgatója a top technológiai vezetők vacsoráján (Leaders in Technology Dinner) tart majd beszédet az önvezető technológia kapcsán. 

 A 2019. január 8-11. között megrendezésre kerülő CES közel 260 ezer négyzetméternyi kiállítási területén 4500 nagyvállalat és startup mutatja majd be innovációit a világ minden tájáról. A szervezők több mint 180.000 látogató részvételét várják 155 országból. A kiállítási- és konferencia programban helyet kap többek között az 5G, az okos városok, az önvezető járművek, a kriptovaluták, a viselhető okoseszközök, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a 3D nyomtatás, a drón- és robottechnológia, a mesterséges intelligencia vagy éppen az esport is.

 

Drónok és önvezető autók

A fenti részletezett tematikán belül a közlekedés jövője kiemelt reflektorfényt kap majd a világ legnagyobb és legmeghatározóbb technológiai seregszemléjén. Elaine L. Chao, az Amerikai Egyesült Államok közlekedési minisztere 2019. január 9-én tartja majd meg nyitóelőadását, A mobilitás új forradalma címmel, melynek keretében a drónok és az önvezető technológia jövőjét elemzi majd, illetve azt, hogy ezek a technológiák hogyan forradalmasítják a közlekedést. „Az Amerikai Egyesült Államok közlekedésért felelős legmagasabb rangú állami vezetőjeként, Chao miniszter asszony az élén áll a jelenlegi kormány azon erőfeszítésének, hogy valóra váltsa a közlekedési technológia és innováció ígéretét. Kiemelt hangsúlyt kapnak ezen belül az önvezető járművek, illetve a pilóta által vezetett és pilóta nélküli drónok, illetve természetesen az új technológiák közbiztonságra kifejtett hatása is” – fogalmazott Gary Shapiro, a CTA (Consumer Technology Association) elnök-vezérigazgatója.  

 

Johna Krafcik, a Waymo vezérigazgatója pedig a Leaders in Technology Dinner eseményen tart majd nyitóelőadást a CES keretén belül. Ezen a zártkörű, meghívásos rendezvényen több mint 600 politikai vezető, top technológiai vezető és vállalkozó vesz majd részt. A Waymo önvezető technológiát fejlesztő vállalat, mely a Google önvezető üzletágából nőtte ki magát. A cég mára már több mint 15 millió kilométernyi önvezető jármű tesztelésen van túl és olyan autóipari óriásokkal működik együtt, mint a Jaguar Land Rover, a Fiat Chrysler Automobiles, a Lyft, az Avis, vagy az AutoNation. „John és csapata rengeteget tesznek a közlekedési ipar forradalmasítása érdekében, olyan innovatív önvezető megoldások kifejlesztése révén, melyek megbízhatóbbá és biztonságosabbá teszik a jövő közlekedését” - mondta el John Krafcik előadását kommentálva Gary Shapiro.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09