„Mesterséges intelligencia egy még jobb életért”

forrás: Prím Online, 2019. január 10. 09:14

Az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai vezetője, Dr. I.P. Park a vállalat jövőről alkotott vízióját körvonalazta AI for an Even Better Life, azaz Mesterséges intelligencia egy még jobb életért című beszédében január 7-én, a las vegasi MGM Park Színházban, a 2019-es CES-en. A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai szakkiállításának első napján a vezető arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) három pillérére — fejlődés, összekapcsolhatóság és nyíltság — építve hogyan jöhet létre egy olyan, megbízható AI-ökoszisztéma, amely képes a mindennapokban segíteni a felhasználók életét.

A felhasználóközpontú AI-technológia éllovasaként az LG továbbra is vezető szerepet vállal a mesterséges intelligencia hétköznapi előnyeinek kihangsúlyozásában. A nyitóbeszéd az LG AI-technológiáit valós, hétköznapi szituációkban mutatta be, hogy a több mint 3000 iparági szakértőből, véleményvezérből és újságíróból álló közönség jobban átlássa, hogyan dolgozik a vállalat a jövő átformálásán. Dr. Park az egész előadás alatt megosztotta színpadát az LG CLOi GuideBottal, mellyel ez lett a világ első olyan robotja, amely részt vett egy CES nyitóbeszéd megtartásában.

 

„Jobbá teszi az életünket a technológia?” — Dr. Park erről kérdezte közönségét beszéde elején. „Az elmúlt száz évben az olyan háztartási berendezések, mint a hűtőszekrény, a mosógép vagy a porszívó nagyjából 75 százalékkal csökkentették a házimunkával töltött időt, a fejlesztésekbe fektetett szellemi munka azonban ezzel párhuzamosan jelentősen megnövekedett.” Dr. Park szerint a válasz a mesterséges intelligenciában rejlik — de csak akkor, ha valódi intelligenciát adunk a gépeknek.

 

Az LG ThinQ nevű AI-márkájának 2017-es bemutatása óta az e jelzéssel ellátott termékek portfóliója gyorsan bővült: immár légkondicionálók, mosógépek, televíziók, okostelefonok és robotporszívók is megtalálhatók a kínálatban. Dr. Park a vállalat ThinQ termékekbe épített legújabb innovációit is bemutatta: a mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva jöhetett létre a világ legfejlettebb háztartási gépekhez készült AI-processzora, a tanulásra képes mosógép és azok az “öngyógyító” gépek, amelyek képesek automatikusan, a működés megszakítása nélkül azonosítani és javítani a meghibásodásokat.

 

„Többről van szó, mint egyszerű fejlesztésekről” — folytatta Dr. Park. „Célunk, hogy az LG messze túlmutasson a szórakoztató elektronika vezető gyártójaként betöltött jelenlegi szerepén, és olyan innovátorrá váljon, amely az élet egy valóban intelligens módját kínálja a felhasználók számára.” A vállalat mesterséges intelligenciáról alkotott víziójának felvázolása közben a szakember elmagyarázta, hogyan fogja az AI-technológia a három kulcspillér — a fejlődés, az összekapcsolhatóság és a nyíltság — mentén átalakítani a mindennapi élet szinte minden területét. Az LG ThinQ termékek képesek az önálló fejlődésre, hiszen folyamatosan tanulnak a felhasználó szokásairól, továbbá gördülékenyen kapcsolódnak be a mindennapi feladatokba, és az LG partnerkapcsolatai és együttműködései révén kialakított innovációk teljes ökoszisztémáját teszik elérhetővé a vásárlók számára.

 

 

Dr. Park a fejlődő intelligencia fontosságát is hangsúlyozta a fogyasztói elektronikában. Ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciával felvértezett eszközök többet nyújtsanak az egyszerű hangfelismerésnél és az automatikus feladatvégzésnél, érteniük kell a célt és a szándékot minden egyes hangutasítás mögött. Az ilyen jellegű kontextuális megértéshez a mesterséges intelligenciának fejlődnie kell, méghozzá a felhasználóval történő interakciókon keresztül.

 

Az LG a lakások után az utakra is kiterjeszti a fogyasztók szokásai és igényei terén szerzett tudását olyan innovatív szolgáltatások bemutatásával, melyek egy eddig ismeretlen autózási élményt kínálnak. Az önvezető autók forradalmának kezdetén az LG célja, hogy megváltoztassa a és kiterjessze a jármű definícióját, ami innentől kezdve nem csupán közlekedési eszköz, hanem egyfajta mozgásban lévő tér is.  Az LG AI-képes utastér-megoldásaival a felhasználók a lehető legtöbbet hozhatják ki abból az időből, amit végre nem vezetéssel kell eltölteniük, hiszen konferencia- vagy moziteremmé, vagy akár személyes ruhaüzletté alakíthatják át járművüket. 

 

„Ez az új típusú autózási élmény hardveres és szoftveres oldalról is számos különféle megoldást igényel, ezért is van szükségünk nyílt együttműködésekre” — mondta Dr. Park, kihangsúlyozva az LG folyamatos törekvéseit a nyílt innovációk kultúrájának megteremtésére. A szakember bemutatta az LG együttműködését a vezető autóülésgyártó Adienttel, akivel közösen fejlesztenek okosüléseket a személyre szabott autózás-élményért. Bejelentette továbbá az LG legújabb terveit a webOS okostelevíziós platformra vonatkozóan, melynek nyílt forráskódja 2018 márciusa óta bárki számára hozzáférhető. „Ettől az évtől kezdve a webOS mellett az LG saját AI ThinQ platformjának forráskódját is elérhetővé tesszük a fejlesztők számára a világ minden táján” — mondta Dr. Park.

 

Dr. Park ezek után bemutatta az LG azon törekvéseit, amelyek célja, hogy az AI-technológia lehetőségeinek jóval szélesebb körű kihasználásával az eddig önálló egységként funkcionáló eszközök intelligens rendszerekké kapcsolódjanak össze. Az LG robotikai szolgáltatásainak platformja (Robot Service Delivery Platform, RSDP) ennek jegyében szisztematikusan koordinálja a számos robot által látott, hallott és tanult információkat, hogy megváltoztassa munkavégzésünk és környezetünk irányításának módját. A mesterséges intelligencia alapú okoshálózat lehetőséget ad arra, hogy radikálisan növeljük energia-ökoszisztémánk hatékonyságát, a termeléstől a tároláson keresztül a fogyasztásig. Az okos kereskedelmi kijelzők a környezet aktív és intelligens részeivé alakítják az olyan fizikai elemeket a térben, mint a padló, a falak vagy akár a jelzőtáblák.

 

Az LG nyitóbeszédében olyan nemzetközi szakértők is közreműködtek, mint az XPRIZE Alapítvány alapítója, Dr. Peter Diamandis; az  elismert AI-kutató, Dr. Andrew Ng; a Luxoft autóipari ügyvezető igazgatója, Alwin Bakkenes; a Qualcomm mérnöki megoldásaiért felelős szenior alelnöke, Durga Malladi és a California San Diego Egyetem robotikai intézetének vezetője, Henrik Christensen professzor.

 

„Az LG az AI-forradalom élvonalában működő globális erőmű — ez a technológia szinte minden nagyobb iparágra hatással lesz az egészségügytől a mezőgazdaságon és a szállításon keresztül a mérnöki tevékenységig” — mondta el Gary Shapiro, a Fogyasztói Technológiai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) elnök-vezérigazgatója. „Izgatottan vártuk az LG ‘Mesterséges intelligencia egy még jobb életért’ című előadását, hiszen a CES történetében ez a vállalat első nyitóbeszéde.”

 

Az LG ThinQ zónájának (#11100 stand) látogatói maguk is megtapasztalhatják az LG együttműködő technológiái és fejlődő AI-megoldásai által kínált lehetőségeket január 8. és 11. között, a Las Vegas Convention Center központi csarnokában.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05