Egy városnyi gyerek tanult a biztonságos netezésről

forrás: Prím Online, 2019. február 28. 16:20

Közel harmincötezer általános- és középiskolás diák sajátította el a biztonságos internethasználatot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat készségfejlesztő programján, amelyet a Microsoft 24 millió forinttal támogatott. Miközben túlléptek a „kockuláson”, a gyerekek olyan digitális tudással gyarapodtak, amelyet diákként és később felnőttként is hasznosíthatnak majd.

A biztonságos internethasználat és a digitális írástudás elsajátítása nagyban növeli a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeit. Ezért hívta életre a Microsoft a „Digital Skills for Youth” nemzetközi programot, amelynek CashGrant pályázatán tavaly először nyert magyarországi civilszervezet.

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 24 millió forintos támogatást kapott a gyerekek digitális készségeinek fejlesztésére, azon belül is a biztonságosabb internethasználat oktatására. A nemrég véget ért program kiemelkedő eredményekkel zárult: több ezer diák szerezhetett olyan tudást, amellyel a tanulásban és később a munkában is eredményesebb lehet. A kezdeményezésben a legnagyobb hazai programozóiskola, a Logiscool, valamint alapítványa, a Digitális Tudásért Alapítvány is részt vett a Microsoft stratégiai partnereként.

 

 

„Gyermekeink a digitális térben töltik életük nagy részét, ezért nekünk, felelős felnőtteknek ugyanúgy kell megtanítanunk őket a biztonságos internethasználatra, ahogyan segítünk nekik a biciklizést vagy az olvasást elsajátítani” – fogalmazott Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

 

„Egyre nagyobb a digitális penetráció, a gyerekek egyre többet használják digitális eszközeiket, de sajnos nem minden esetben a kellő elővigyázatossággal. Ezért is van nagy szükség erre a programra és a hozzá hasonlókra, hiszen ezek segítségével tudatos felhasználóvá válhatnak a gyerekek” – vélte Kurkó Zsuzsa, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat projektkoordinátora.

 

A Digitális Tudásért Alapítvány által szervezett programban 60 hátrányos helyzetű általános iskolás vett részt. A heti 1,5 órás kurzusokon a diákok a programozás alapjait sajátíthatták el és ezáltal olyan készségeik is fejlődtek, mint a kognitív, algoritmikus gondolkodás, a problémamegoldó készség, illetve megtapasztalhatták mekkora élmény csapatban dolgozni. A tanulás játékos, szórakoztató formában zajlott és a gyerekek több kurzustípus közül választottak: pl. számítógépes játékokat készítettek a Logiscool egyedi, saját fejlesztésű oktatási platformján (Scoolcode), illetve saját figurát és világot teremtettek egy közkedvelt 3D-s játékplatformon, a KODU-ban. Emellett a diákok saját Minecraft-világot készítettek a Codia programban, míg a Robotika kurzuson az építés és a programozás alapjait sajátították el. A program féléves időtartamra szólt (januárban véget ért), de a Logiscool támogatásának köszönhetően az iskolák megadták a lehetőséget a gyerekek számára, hogy ingyenesen folytathassák a kurzusokat. A félév során az alapítvány több száz diáknak tartott bemutató órákat programozást népszerűsítő események kapcsán (Code Week, Hour of Code).

 

Így a mostani program nemcsak a biztonságosabb, hanem a jobb életre is esélyt ad a fiataloknak, hiszen az itt megszerzett tudásnak nem csupán az iskolában veszik hasznát, hanem az élet minden területén, így későbbi munkájukban is.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05