Átadták a Mapei Kft. új gyárát

forrás: Prím Online, 2019. március 21. 13:01

2,8 milliárd forintos beruházás keretében, robottechnológia bevezetésével tette hatékonyabbá gyártási folyamatait a vállalat, valamint kétszeresére, mintegy 15 ezer négyzetméterre bővítette a raktárkapacitás. Azonban lehet, hogy ez sem lesz elég az építőipar megnövekedett igényeinek kielégítésére.

„Ez a beruházás egyrészt oka, illetve a következménye annak a gazdasági fejlődésnek, ami az elmúlt években Magyarországon megvalósulhatott” – mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár köszöntőjében.

 

Hozzátette: a beruházás létrejöttének, fontos előfeltétele a jó partnerségi együttműködés, az erős gazdaság, ami az alapja, illetve a záloga annak, hogy azon belül is legyen egy erős magyar ipari teljesítmény. A hazai gazdaság robosztus növekedési pályára állt, a gazdaság növekedése a múlt évben meghaladta a 4,8%-ot, a foglalkoztatás rekordszinten áll, a munkanélküliség 4% alá csökkent, az ipar a tavalyi évben 3,6%-kal növekedett.

 

Szalagátvágás (Fotó: Mapei Kft.)

 

„A vállalatcsoport bízik a magyar gazdaságban, bízik az építőipar tartós növekedésében. De nem csak bízunk a növekedésben, hanem szeretnénk tevékenyen hozzá is járulni. Beruházásunkkal, minden tudásunkkal, egészség és környezetbarát termékeinkkel szeretnénk segíteni az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában. Ezért támogatta a vállalatcsoport ezt a nagyvolumenű magyarországi fejlesztést” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője. 

 

A beruházás keretében robotizálásra kerültek a gyártási folyamat egyes részei. A logisztikai és csomagolási végfolyamatokat automatizáló robotot Sofiának nevezték el a vállalat munkatársai.

 

Sofia a rakodórobot (Fotó: Mapei Kft.)

 

A gyártókapacitás egy új, gravitációs rendszerű, energiatakarékos gyártósorral 55 ezer tonnáról 110 ezer tonnára nőtt, valamint egy 800 tonnás, beton-adalékszer gyártást segítő speciális keverőgéppel bővült.

 

Markovich Béla elmondta, hogy ha jelenlegi ütemben növekszik a kereslet az év végéig, nem lesz elég a beruházással kétszeresére nőtt gyártókapacitás sem. Bár a vállalat 16%-os növekedést tervezett idénre, az elmúlt hónapok növekedése ezt jóval meghaladta.

 

A 19 új munkahelyet teremtő beruházás keretében bővültek még az üzem szociális helyiségei: 40 személyes étkező, konditerem, öltözők, kerékpár és motorkerékpár tároló került kialakításra.

 

Gyárépület madártávlatból (Fotó: Mapei Kft.)

 

„Olaszok vagyunk Olaszországban, magyarok vagyunk Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy jobban meg tudjuk ismerni az országot, a helyi igényeket és kifejleszthetünk olyan termékeket, amelyek illeszkednek a piaci igényekhez. Ennek köszönhetjük piaci sikereinket. Ez a gyárberuházás pedig a bizonyítéka annak, hogy hiszünk a piacban” – mondta Veronica Squinzi a Mapei csoport globális fejlesztési igazgatója.

 

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás,- és forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991. szeptember 1-jén jött létre az osztrák Mapei GmbH. alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. A vállalat jelenleg 176 főt foglalkoztat, forgalma 2018-ban 16,44 milliárd forint volt. Évente több mint 65 000 tonna terméket állít elő, Sóskúton lévő 15 ezer négyzetméter területű gyárában.

 

A vállalat tevékenyen részt vesz a szakemberhiány és a szakember utánpótlás problémájának megoldásába. 2018-ban 7347 szakember számára biztosított szakmai és üzleti támájú képzéseket, 700 gyermek és fiatal számára tartott előadásokat az építőipari szakmákról. A vállalat által alapított Magyar Építőipari Szakember Közösség tagjainak száma jelenleg 1296 fő. 

 

A 2015-ben megalapította a Mesterek Mestere díjat. Az évente átadásra kerülő díj célja elismerni a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05