A Bridgestone csatlakozik a Nemzetközi Űrkutatási Programhoz

forrás: Prím Online, 2019. május 10. 12:58

A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy a Japán Aerospace Exploration Agency-vel (JAXA) és a Toyota Motor Corporationnel (Toyota) együttműködve részt kíván venni egy nemzetközi űrkutatási programban. A JAXA és a Toyota által az elmúlt hónapban tett bejelentés szerint a program kitűzött céljai között szerepel az emberi tevékenység szerepének bővítése, és szellemi tulajdonjoggal védett fejlesztések megvalósítása az űrkutatás terén. A Bridgestone részvétele ebben a programban kiterjed a túlnyomásos járműveken* használt gumiabroncsok teljesítményigényeinek vizsgálatára, és az ilyen járművek jobb tereptartásának biztosítására a Hold felszínén.

A Bridgestone a másik két szervezettel együttműködve arra vállalkozott, hogy a JAXA-val a 2000-es években megkezdett közös fejlesztési programok folytatásaként az űr-expedíciók új korszakában segítséget nyújtson a holdjárművek és a holdfelszín közötti abroncsnyom tulajdonságainak vizsgálatában, és támogassa a Toyota holdjármű-programjának megvalósítását. 

 

A Bridgestone szakértelme és korábban megszerzett tapasztalatai a gumiabroncsok lenyomatának fejlesztésében szerepet kapnak majd a holdjármű mozgatásához kapcsolódó kihívások vizsgálatában és egy Elasztikus Abroncs kialakításában, amely képes megtartani a holdjármű súlyát, kezelni a gyorsítás és a fékezés terheléseit, biztosítani a lengéscsillapítást, javítani a jármű manőverező-képességét, és lehetővé tenni, hogy a jármű bejárja azt a több mint 10.000 km-es útvonalat, amely a küldetés megvalósításához szükséges. 

 

Ember vezette, túlnyomásos járművek szükségesek a holdfelszínen való haladáshoz (A Toyota Motor Corporation jóvoltából)

 

A Bridgestone büszke a különleges manőverezési kihívások megoldásában szerzett tapasztalataira, és szilárdan elkötelezte magát a most induló nemzetközi űrkutatási program aktív támogatása mellett egy olyan abroncslenyomat kifejlesztésével, amely képesnek mutatkozik majd a Hold felszínén érvényesülő rendkívüli kihívások kezelésére.

 

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a JAXA-val és a Toyotával közösen vállalkozunk az űrkutatás kihívásainak kezelésére” – mondta Nizar Trigui, a Bridgestone Americas műszaki főigazgatója a mai napon, a 35-ik Űrkutatási Szimpózium keretében megtartott JAXA szekcióülésen. – „Hiszünk abban, hogy műszaki tudásunk és tapasztalataink lehetővé teszik számunkra egy olyan gumiabroncs kifejlesztését, amely még a Hold felszínén érvényesülő rendkívüli körülmények között is megbízhatóan működik, és ezzel új távlatokat nyit meg az ember felfedezőútjainak történetében. Alapítónk, Shojiro Ishibashi hitt abban, hogy hozzá kell járulnunk az emberi társadalom fejlődéséhez, a Bridgestone pedig az Úttörő Kreativitás (Shinshu-Dokuso) programja keretében – a vállalat alapfilozófiájának követésével – a jövőbe tekintő innovatív megoldások kialakításával teljesíti be ezt a hitvallást. Ez a program az így megformált hitvallást tükrözi, és bizonyítja, hogy a Bridgestone elkötelezetten törekszik arra, hogy szerepet kapjon az emberi élet, a játék és az utazás feltételeinek javításában.”

 

Érintkezési felület-minta 

 

_______________

* A JAXA és a Toyota megállapodást kötött egymással a Nemzetközi Űrkutatás Programban való részvételről (a Toyota Motor Corporation által kiadott sajtóközlemény), https://global.toyota/en/newsroom/corporate/27059582.html

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05