A 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjai a Kutatók Éjszakáján

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 26. 08:59

A 2019. év legtehetségesebb fiataljai május 29-én és 30-án az Ericsson Magyarország Kft székhelyén, az Infoparkban, szeptember 21-én pedig a Tudományok Fővárosa c. egész napos eseményen mutatták be innovatív munkájukat. A legjobbak továbbá megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján is az Ericssonban, szeptember 27-én.

A Magyar Innovációs Szövetség 28. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával.

 

A 2018. november 28-i határidőre 111 pályázatot küldtek be a különböző tehetséggondozó középiskolákból az innovatív fiatalok, míg az április 1-i határidőre, a 74 második fordulóba továbbjutott pályázatból 67 pályamunka kidolgozása fejeződött be. Ebből 31 pályázatot egyénileg, míg 32-t csapatban dolgoztak ki a fiatalok. A legnépszerűbb szakterületek, az informatika, az orvosi, illetve a műszaki jellegű témák voltak.

 

A neves szakemberekből, akadémikusokból álló bírálóbizottság Dr. Jakab László, a BME VIK dékánjának vezetésével 2019. május 2-án, testületileg hozta meg a végleges döntést, és választotta ki a 2019. év legtehetségesebb fiataljait, akik május 29-én és 30-án az Ericsson Magyarország Kft székhelyén, az Infoparkban, szeptember 21-én pedig a Tudományok Fővárosa c. egész napos eseményen mutatták be munkájukat. A legjobbak továbbá megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján is az Ericssonban, szeptember 27-én.

 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére egyedi döntés keretében a Magyar Innovációs Szövetség 12 000 000 Ft-ot nyert el, melyből a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny lebonyolításának és szervezésének költségeit finanszírozta.

 

A hazai versenyen kiemelkedően szerepelt tehetséges fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vettek részt és értek el kimagasló sikereket, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a tudományos versenyek olimpián az USA-ban (Intel ISEF), a Kínai Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen (CASTIC).

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05