Hogyan válasszunk kényelmes cipőt?

forrás: Prím Online, 2019. október 14. 19:07

„Csak add a lányra a megfelelő cipőt, és meghódítja benne a világot.” – mondta Bette Midler, és milyen igaza volt! A gond csak az, hogy nem fejtette ki, mit ért megfelelő cipő alatt. Mi azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy egy kényelmetlen lábbeliben még egy napot is nehéz túlélni, a világ meghódításáról már nem is beszélve.

A kényelmes cipő puhán simul a lábadra, körülöleli, mint egy kellemes, simogató takaró. Nem okoz fájdalmat minden lépésnél, nem töri a sarkadat, nem kezdi ki a lábujjadat, és nem lesz tőle vízhólyag a talpadon.

 

A kényelmes cipő nyomában

 

Nincs egyszerű dolgunk, ugyanis akár hiszed, akár nem, a legtöbb ember lábmérete különböző – az egyik valamivel hosszabb, mint a másik. Tehát ilyenkor mindig a nagyobb láb alapján kell cipőt választani a kényelem érdekében.

 

A sarokrésznek merevnek kell lennie, hogy tartsa a bokát. Ugyanakkor a talp rugalmassága is fontos, hiszen, ha nem elég rugalmas, megakadályozza a lábízületek normál mozgását. Emiatt akár rendellenességek is kialakulhatnak, illetve a láb is elfárad.

 

Nem árt ellenőrizni a cipő belső felületét sem; puhának kell lennie, kényelmetlen belső varratok nélkül. A talpbetét legyen rugalmas, puha, könnyen eltávolítható. Ha nem felel meg ezeknek a kritériumoknak, cseréljük ki.

 

Erre figyeljünk a próba során

 

A cipőt szilárd felületen próbáljunk, ugyanis egy puha szőnyeg bármilyen lábbelit kényelmessé tud tenni. Sétáljunk pár kört a kemény padlón.

 

Amennyiben magassarkú cipőt vásárolunk, figyeljünk a következő méretekre: a sarok maximális magassága 9,5 centiméter, a talp és a sarok közti távolság pedig legalább 3 centiméter legyen. Minél rövidebb ez a távolság, annál kevésbé lesz stabil a cipő, és annál nagyobb súly lesz a lábujjakon.

 

Fontos szempont továbbá a minőség. Minél jobb alapanyagokból készül a cipő, legyen az vászon, velúr vagy festett bőr, annál tovább marad a legjobb társunk egy rendezvényen, tárgyaláson, esetleg a munkában vagy a mindennapokban.

 

A divat felülírhatja a kényelmet?

 

Bizonyos szinten talán igen, ám korántsem mindig. Minden nőnek kell egy olyan cipő, amelyet még Hamupipőke is megirigyelne, és bár az ő bálja éjfélkor véget ért, ki tudja, hány helyen törte fel a lábát az üvegcipő.

 

Tehát amellett, hogy van egy ilyen kincs a szekrényünkben, amely bár gyönyörű, pár óránál többet biztosan nem bírunk ki benne, férjen el mellette néhány komfortos darab is.

 

Persze a kényelmes cipő mindenkinek mást jelent, ezért kell alaposan és a fent említett szempontokat figyelembe véve körülnézni. Egyszerre bizony többet is fel kell próbálni ahhoz, hogy tisztán érezzük a különbséget.

 

Ha pedig ráleltünk a kedvenc márkánkra, sokkal könnyebb dolgunk lesz a választást illetően. Hiszen akkor már pontosan tudni fogjunk, mire számíthatunk, és ha a LifeStyleShop webshopjából választunk cipőt, nem fogunk mellényúlni

 

Szponzorált cikkek ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Egy forradalmi, izgalmas ajándék ötlet: quadot a gyereknek!

Amennyiben valaki unja már a sablonos játékokat, vagy azt, hogy a gyerek mindig a számítógép előtt ül, és kimozdítaná kicsit a komfortzónájából, akkor olykor szélsőséges döntést kell hozni! Aki ült már quadon, pontosan tudja, hogy ez nem más, mint első látásra szerelem. Az élmény pedig már a gyerekeknek is elérhető – természetesen biztonságos körülmények között.

2024. április 1. 22:37

Hasznos tanácsok Máltára utazóknak

Málta egy gyönyörű kis európai szigetország, mely több ezer éves múltjával, csodás látnivalóival, kellemes éghajlatával tökéletes helyszín nyaraláshoz, kikapcsolódáshoz. 

2024. április 1. 22:32

Hogyan tisztítsuk a felniket hatékonyan?

Az autó ápolása, karbantartása nélkülözhetetlen feladat. Ha nincs gazdája, az sok szempontból megbosszulhatja magát, ezért műszaki és esztétikai okokból is érdemes odafigyelni a tisztaságra. A látványos elemek mellett a sokat kapó, érzékeny részeket is érdemes gondozni, mint például a felniket.

2024. április 1. 22:27

A tökéletes vízparti élmény: mobilstégek a vízben

A vízparti élet legszebb pillanatai közé tartozik, amikor egy stégen szinte a víz felett sétálhatunk, napozhatunk vagy horgászhatunk. Sokan azt gondolják, hogy ez az élmény csak a nyaralók és a drága szállások kiváltsága, pedig könnyen megvalósítható mindenki számára.

2024. április 1. 22:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09