Változás a Magyar Telekom felsővezetésében

forrás: Prím Online, 2019. december 6. 15:06

A Magyar Telekom bejelenti, hogy Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes saját kezdeményezésére távozik a Társaságtól 2020. február 29-i hatállyal. Utódja 2020. március 1-i hatállyal Darja Dodonova, a Deutsche Telekom európai szegmensének jelenlegi műszaki kontrolling vezetője lesz.

„A Magyar Telekom nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Szabó Jánosnak másfél évtizedes szakmai és vezetői munkájáért, amellyel nagyban hozzájárult társaságunk eredményeihez. Pénzügyileg stabil, jól teljesítő vállalatot hagy maga után. Gazdasági vezetése alatt a Magyar Telekom a hazai távközlési piac egyik legnagyobb beruházójaként jelentős hálózatfejlesztéseket hajtott végre, amellyel nagy mértékben járult hozzá az ország digitalizációjához” - mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. „Üdvözlöm Darja Dodonovát a Magyar Telekom felsővezetésében. Biztos vagyok benne, hogy a Deutsche Telekom Csoportnál szerzett sokrétű tudását sikeresen hasznosítja majd az elkövetkező időszak kihívásainak és feladatainak megoldásában” – tette hozzá. 

 

Darja Dodonova a Deutsche Telekom Csoport központjából érkezik a Magyar Telekomhoz, ahol 2000 óta dogozott, és 2017 januárjától az európai szegmens műszaki kontrolling vezetői posztját töltötte be. Darja több mint 19 éves pénzügyi tapasztalattal rendelkezik, elsősorban a kontrolling és számvitel területén. A korábbi években olyan különböző vezetői pozíciókat töltött be többek között, mint capex kontrolling vezető, funkcionális kontrolling vezető. Darja a Szentpétervári Állami Műszaki és Közgazdasági Akadémián szerezte Nemzetközi Pénzügyi Menedzsment mester fokozatú diplomáját. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05