Mobilbank-projekt nyert a WirtschaftsWoche versenyén

forrás: Prím Online, 2019. december 10. 11:35

A svájci Cler Banknál kialakított okostelefonbank-koncepció érdemelte ki a WirtschaftsWoche német gazdasági hetilap Best of Consulting díját „Stratégia” kategóriában. Ezzel a digitalizációs projekttel a Horváth & Partners - amely Magyarországon IFUA Horváth & Partners néven működik - immár kilencedik alkalommal került be a legjobb német tanácsadó cégek közé.

A Cler a Coop Bank újrapozicionálásával jött létre, miután 2017-ben felvásárolta a Basler Kantonalbank. A jövőorientált átalakítási koncepciót a Horváth & Partners dolgozta ki a bankház számára. Így született meg a Cler, amely „Zak” applikációjával indította el Svájc első okostelefonbankját, kitörve ezzel a hagyományos kereskedelmi bankok közül.

 

A Cler forradalmasítja a bankolást Svájcban

A rebranding keretében végzett ügyfélkör-elemzéssel nyilvánvalóvá vált, hogy a Cler Banknak elsősorban 40 év alatti új ügyfeleket kell nyernie. A „Zak” koncepcióját ezért teljes egészében mobilbankként alakították ki és kifejezetten a fiatalabb, a digitális világot kedvelő ügyfeleket céloztak meg vele. 

 

A fejlesztés során a Horváth & Partners kipróbált stratégiai megközelítését agilis munkamódszertannal kombinálták. Ez döntő volt az applikáció gyors és sikeres megvalósítása szempontjából.

 

www.horvath-partners.com/

 

Innovatív funkciók

A „Zak” funkciói a fiatal célcsoport mindennapjaihoz igazodnak, figyelembe véve, hogy az ügyfelek hozzászoktak a közösségi médiához és az üzenetküldő applikációkhoz. Így például takarékperselyeket használhatnak, s ezek között ide-oda húzhatják a pénzt ahelyett, hogy merev alszámlákat kellene létrehozniuk, módosítaniuk vagy törölniük. Az ingyenes applikáció chatbot-üzenetküldőt is tartalmaz, ez éjjel-nappal támogatást nyújt. Ezen kívül egy integrált Zak-áruház, vagyis egy digitális piactér is működik, amelyen más vállalatok, például biztosítók és webáruházak jelenhetnek meg.

 

A Cler úgy pozicionálja magát, mint egy „digitális bank fizikai jelenléttel”. Ennek megfelelően elsősorban mobilbank, de személyes kapcsolatot is lehetővé tesz azok számára, akik ezt igénylik. Így a bank ki tudja elégíteni régi ügyfélkörének igényeit, s egyúttal egy új célcsoporthoz is eljut, optimalizálva az ügyfélszerkezetet.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05