Rászoruló szerzőknek és előadóművészeknek segít az EJI és az Artisjus
Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület. Az összehangolt intézkedéssel azoknak az előadóművészeknek és könnyűzenei szerzőknek nyújtanak segítséget, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket.
Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradnak a közönség előtti élő rendezvények, ami az előadóművészeknek és szerzőknek jelentős jövedelem-kiesést okoz. Bár az ilyen helyzet kezelése, a károk elhárítása elsősorban állami feladat, az EJI és az Artisjus mégis feladatának tartotta, hogy összehangolt lépéseket tegyenek a rászoruló előadók és szerzők megsegítésére. A lehető legszélesebb körű segítségnyújtás érdekében a két szervezet együtt dolgozik, egyeztetik a kérelmeket annak érdekében, hogy minél több rászoruló művész kaphasson segítséget az egyik vagy a másik egyesülettől.
A segélyezés összegeként az EJI 90 millió forintot, az Artisjus hasonló nagyságrendű nyitott keretet állapított meg. A két szervezet az egyéni kérelmek elbírálását követően 2020 áprilisában és májusában folyósít szociális támogatást a rászorultaknak. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az művésztársadalom termel meg.
A szolidaritási intézkedés életbe lépését az EJI részéről bejelentő Dr. Gyimesi László elnök hangsúlyozta: „Az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, amelyhez hozzátartozik a rendkívüli helyzetben nyújtott aktív segítség is.”
A szerzői oldalon támogatást nyújtó Artisjus Zenei Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lakatos György fagottművész szerint „az Artisjus által végzett jogkezelési munkának világszerte több évtizede fontos része a szociális szolidaritás is. Mi még nem éltünk háborúkban, nem éltünk meg szénszünetet vagy forradalmat, de most itt egy váratlan helyzet, amire – elődeinknek köszönhetően – mégis valamennyire felkészülten tudunk reagálni.”
A rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő EJI vagy Artisjus által regisztrált előadóművész és könnyűzenei szerző kérheti. A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, azokról a szervezetek gyorsított eljárással döntenek.
Kapcsolódó cikkek
- Múzeumok online jelenléte vészhelyzetben
- Koronavírus: Hogyan dolgozzunk az irodától távol?
- Elindult az Ötpróbával otthon kampány
- Kriptopénz jár az otthon maradásért
- Iskoláknak kínál ingyenes segítséget a távoktatáshoz egy szerver hoszting cég
- UNICEF útmutató gyerekeknek és szülőknek
- Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!
- Kedvezményeket és egyéb intézkedéseket vezetnek be a BIX-ben
- A Huawei fertőtleníti a javított készülékeket
- Lassítottak a toborzásban, de optimisták a magyar cégek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.