Két mentőprogrammal és egy új alap felállításával nyújt életmentő segítséget a Hiventures

forrás: Prím Online, 2020. április 28. 13:19

A járványhelyzet okán bajba jutott, de jól prosperáló, nagy növekedési potenciállal rendelkező startupokat, kis- és középvállalkozásokat és nagyvállalatokat segíti új válságprogramjával a Hiventures. Az alapkezelő jelentős szerepet vállalt az MFB csoport összehangolt, gazdaságélénkítő programjából, amelynek megfelelően két mentőprogrammal és egy új alap felállításával nyújt életmentő segítséget a cégeknek.

A koronavírus világjárvány berobbanása jelentős gazdasági hatást gyakorolt mind a KKV és nagyvállalati szektorra, mind a startupokra és induló vállalkozásokra. A válság bizonyos ágazatokat, például a turizmust és vendéglátást különösen hátrányosan érinti és a cégek jelentős része nem rendelkezik elegendő tartalékkal, hogy a visszaeső bevételek mellett is fenn tudják tartani a működésüket. Az MFB Csoport és a Hiventures időben felismerte, hogy ezen vállalkozások megmentésére, valamint likviditási és egyéb problémáik kiküszöbölésére azonnali, célzott állami segítségnyújtás szükséges. A megváltozott piaci körülményekhez illeszkedő tőketermékekkel meg lehet tartani a gazdasági tevékenység folytonosságát és a magyar gazdaság teljesítőképességét a járvány alatt és azt követően is. 

 

„Minket is váratlanul ért a világjárvány és az ennek nyomán kialakult gazdasági válsághelyzet, azonban tudtuk, hogy azonnal lépnünk kell. Első intézkedésként gondoskodtunk kollégáink biztonságáról és arról, hogy cégen belül azt a néhány folyamatunkat is digitalizáljuk, amit eddig nem tettünk meg és felkészítsük a csapatot a távoli munkavégzésre. A gyors reakció miatt ugyanolyan aktivitással tudtuk folytatni a munkánkat, mint korábban, így a krízishelyzet kialakulása óta már közel 1 milliárd forintot folyósítottunk hazai vállalkozások számára. Párhuzamosan a digitális átállással pedig hozzáláttunk a kialakult piaci helyzet elemzésének és a megfelelő válságstratégia kidolgozásának a Magyar Fejlesztési Bankkal és számos piaci partnerrel közösen. Nagy büszkeség és egyben felelősség számunkra, hogy minket kértek fel csoporton belül a tőkebefektetési termékek megalkotására” – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.  

 

 

A tőkebefektetés előnye, hogy olyan vállalatok is finanszírozást tudnak kapni általa, amelyek nem, vagy csak korlátozott mértékben férnek hozzá a hiteltermékekhez, valamint a törlesztés nehézséget jelentene számukra. Továbbá a növekedés, a nemzetközi terjeszkedés, vagy a lassabban megtérülő beruházások finanszírozására is jó eszköz lehet. A jelenlegi helyzetben kritikus fontosságú, hogy a meglévő célcsoportok szélesítésre kerüljenek, ezáltal a hazai vállalkozások egy bővebb köre is finanszírozhatóvá váljon. 

 

A különleges helyzet ellenére a Hiventures alapvetően nem változtat az eddigi befektetési alapelvein, továbbra is a piaci hiányosságokra kínál megoldást. A meglévő startup és KKV tőkeprogramok változatlanul üzemelnek, így azok az induló vagy már működő vállalkozások, akiket közvetlenül nem érint a válság, de a további céljaik eléréséhez tőkebevonásra lenne szükségük, továbbra is jelentkezhetnek a programokra. 

 

A Hiventures a meglévő alapok befektetési politikáját átalakítva azonban két, az inkubációs befektetési program mintájára „dobozos termékként”, gyorsan elérhető mentőprogramot kínál a bajba jutott startupok és KKV-k számára. Az alapkezelő egyrészt segítséget nyújt a válság miatt megtorpant, korábban már kockázati tőkebefektetésben részesített startupoknak a hazai innovációs potenciál erősítése céljából, másrészt azoknak a KKV-knak ad fedezet nélküli tőkebefektetést likviditásbiztosítás céljából, akik kiszorultak a hitelpiacokról. A 30 milliárd forintos keretösszegű startup mentőprogramban ügyletenként maximum 150 millió forinttal, 1% belépési tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában finanszírozzák az innovatív vállalkozásokat. A visszavásárlási lehetőség adott és javasolt az alapítóknak és céltársaságoknak, évi 5,1%-os hozam mellett, ugyanis a Hiventures célja, hogy magyar kézben maradjanak a cégek. A KKV mentőprogram esetében 41 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amelynél az igényelhető finanszírozás 50-250 millió forint közé esik ügyletenként. A zárt, 10 éves lejáratú konstrukció ebben az esetben is 1% tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában valósul meg, a tulajdonrész pedig az előzőekhez hasonlóan visszavásárolható éves 5,1%-os hozam mellett, a tulajdonosok felé pedig a 7. évtől nyílik majd meg egy kötelező visszavásárlási opció.

 

 

 

A mentőprogramok mellett a Hiventures elindítja a 150 milliárd forint keretösszegű Krízis I. tőkealapját, amely a bajba jutott, tőkeigényesebb stratégiai cégeket segíti a hazai és külföldi cég- és ingatanfelvásárlásokban, valamint fejlesztésekben. Az új tőkeprogram három fő területre fókuszál. A restrukturálási fókusszal a különösen nehéz helyzetben lévő hazai KKV-k és nagyvállalatokat segíti, amelyek alapvetően jó termékekkel, jó menedzsmenttel rendelkeztek, de a válság következtében nehéz helyzetbe kerültek, és ezt csak hitelfelvétellel, vagy már azzal sem tudják kezelni. A tranzakciós fókusz által a cégek felvásárlási tevékenysége is előtérbe kerül belföldön és külföldön egyaránt, amelyre a jelenlegi helyzetben több lehetőség is kínálkozik. Az alapkezelő célja, hogy ne külföldi befektetők vásárolják fel a bajba jutott cégeket, hanem magyar érdekeltségben maradjanak a vállalkozások. Végül a gazdaságfejlesztési fókusz által az új tőkeprogram még inkább a válság adta új lehetőségek kihasználását segítheti, hiszen olyan beruházások megvalósítását teszi lehetővé, amelyekre a hosszabb megtérülés vagy a kereskedelmi bankok kockázatkerülőbb magatartása miatt most más formában nem kerülhetne sor.

 

 

 

A Hiventures által kínált termékek további előnye, hogy az MFB csoport által kínált mentőprogram részeként összehangolásra került valamennyi hitel és garancia termékekkel, így a vállalkozók kombinálhatják azokat az ideális finanszírozási struktúra kialakítása érdekében.

 

A jelentkezés a startup és KKV mentőprogramokra, valamint az új Krízis I. tőkeprogramra 2020. április 28-tól lehetséges a www.valsagcsomagok.hiventures.hu weboldalon. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05