Hatodik alkalommal aratott sikert az ABB egyetemi női mentorprogramja

forrás: Prím Online, 2020. június 15. 11:40

Az ABB Kft. immáron a hatodik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A projekt során a vállalat legalább öt végzős hallgatót választ ki pályázat útján az energetika, automatizálás, mechatronika területéről. 

A női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég működésével, szolgáltatásaival és karrierlehetőségeivel. 

 

A pályázat a 2. és 3. éves BSc, 4. vagy 5. éves MSc női hallgatóknak szól, akik aktív - nappali, esti, levelező, aktív féléves - hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek valamely magyarországi műszaki főiskolán vagy egyetemen. Az ABB HR szakemberei a beérkező pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel. 

 

 

A kiválasztott pályázók érdeklődésük és szakterületük alapján dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel közösen egyeztetett konzultációkon vehetnek részt a program időtartama alatt. A nyertesek az ezt követő 5 hónapban betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, hiszen havi egy alkalommal különböző témájú, félnapos programokat kínál nekik az ABB. Ezáltal gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, megismerhetik a különböző területeken dolgozó kollégák karrierútjait, illetve HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez. Mindemellett arra is jut idő, hogy a műszaki pályához szorosan kapcsolódó képességeket, készségeket is fejlesszék és ily módon gyakorlati példákon keresztül megismerkedjenek a projektmenedzsment, vezetés, vagy prezentálás rejtelmeivel. Gyakran előfordul, hogy a program alatt, vagy a későbbiekben valaki gyakornokként csatlakozik is az ABB csapatához – ahogy ez idén is történt.

 

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a mentorokkal való találkozók március közepétől online beszélgetések formájában valósultak meg.

 

„2020 a hatodik év, hogy sikeresen valósítjuk meg női mentorprogramunkat, melynek célja a nők szakmai részvételének és elfogadásának erősítése a műszaki pályákon. Örömmel tapasztaljuk, hogy az elmúlt években növekedett a műszaki tanulmányokat folytató női hallgatók száma. Nagyon erős jelentkezőkkel kezdtük meg a kiválasztási folyamatot, így végül programunk nem a tervezett 5, hanem 8 résztvevővel indult el. A COVID 19 járványhoz kapcsolódó óvintézkedéseket betartva, a program utolsó három konzultációja során ABB mentoraink online platformon is sikeresen adták át a szakmai tapasztalataikat.” – mondta el Taira-Julia Lammi az ABB Kft. ügyvezető igazgatója.

 

 

A programban részt vevő nyolc hallgató érdekesnek és hasznosnak ítélte meg a mentori találkozókat. Összességében úgy vélték, hogy a program által olyan kompetenciákhoz jutottak, melyek hasznosak a mérnöki szakterületen való elhelyezkedés szempontjából. Áttekinthették egy sokoldalú nemzetközi cég működését a munkavállalók szemszögéből: a különböző mérnöki pályán dolgozó munkatársak életútjának és karrierjének megismerése által betekintést nyerhettek egy adott pozíció által kínált lehetőségekbe és kihívásokba. Emellett nagyra értékelték, hogy a mentorprogramot követően lehetőségük van gyakornokként munkába állni az ABB-nél.

 

Az előző évi programról készült videó: 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05