Gyakran nehezítik tévhitek az elektronikus fizetések terjedését

forrás: Prím Online, 2020. június 29. 11:55

A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak, ám sokan továbbra is ódzkodnak ezek bevezetésétől, jellemzően a költségekre vonatkozó pontatlan információk miatt. 

Egyértelműnek látszik, hogy az intézkedés jelentősen meggyorsíthatja a készpénzkímélő megoldások magyarországi terjedését, ami pozitív hatással lehet a gazdaság fehérítésére, és csökkenti majd a készpénzzel járó többletköltségeket, sőt jelen helyzetben az egészségügyi kockázatot is, mivel április közepe óta már 15 ezer forintos értékhatárig lehet a terminál megérintése nélkül kártyával és okostelefon vagy okosóra segítségével fizetni.

 

Az elektronikus fizetések legnépszerűbb módja a bankkártyás – vagy egyéb NFC chippel ellátott eszközzel történő, POS terminálon keresztüli fizetés. Bakonyi András, az egyszerű és biztonságos fizetések globális piacvezetője, az Ingenico Group Magyarországért felelős értékesítési igazgatója szerint azonban a kisebb kereskedők körében riadalmat keltett a bejelentés, ugyanis számos tévhit kering a kártyaelfogadás bevezetésének költségei körül: „Fontos leszögeznünk, hogy a bankkártya elfogadás bevezetése már  hosszú évek óta nem luxus, ezt eddig is megengedhette magának akár egy mikrovállalkozás is, különösen azóta, hogy az EU leszabályozta a bankközi jutalékok maximumát. Ügyfeleinktől folyamatosan azt a visszajelzést kapjuk, hogy a kártyaelfogadás növeli a kereskedés átlagos kosárértékét és ezáltal bevételét. Egy minden kártya elfogadására képes mPOS terminál beszerzése már olcsóbb, mint egy belépő kategóriás okostelefoné, számos ajánlatban a szolgáltatók akár ingyenesen – csupán a tranzakciók jutalékáért – biztosítják a terminált a kiskereskedőknek. De olyan ajánlatokkal is találkozhatunk a piacon, ahol fix havidíjért vehetünk igénybe terminálokat jutalék és minden egyéb költség nélkül.” 

 

Bakonyi András - Magyarországért felelős értékesítési igazgató, Ingenico Group

 

A piacon egyébként a hagyományos elfogadó bankok mellett több más, nem banki háttérrel működő, úgynevezett fintech szolgáltató szolgáltató is kínál kártyaelfogadó terminált, illetve van olyan mobilszolgáltató is, ahol jelképes 1 forintért juthatunk hozzá egy hordozható mPOS készülékhez havidíjas csomag részeként. 

 

A POS terminálok a bankkártyák mellett képesek valamennyi jelenleg széles körben használt fizetési mód elfogadására, mint például a népszerű mobil tárcák – GooglePay, ApplePay -, vagy akár más megfelelő NFC chippel szerelt eszközök. Sőt olyan kamerával szerelt POS terminálok is elérhetőek, amelyek képesek a QR kódok beolvasására vagy akár annak generálására is. 

 

 

Bakonyi András szerint az elmúlt években a Magyar Nemzeti Bank, a kártyatársaságok és az összes piaci szereplő rengeteg erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a kártyaelfogadási szolgáltatás gyorsan, kényelmesen és jutányos áron álljon a kiskereskedők rendelkezésére, segítve ezzel a gazdaságot abban, hogy hatékonyabban, biztonságosabb és kiszámíthatóbban működhessen. Most, hogy a járványhelyzetben kiemelt figyelmet kapott a készpénzmentes fizetés lehetősége, a technológia további terjedésére számít a piac, amit az elmúlt hónapok igazolni látszanak.

 

Az intézkedés kapcsán felmerül, hogy az AFR (azonnali fizetési rendszer) is alkalmas lehet a kereskedők számára  a megfelelésre, azonban komoly kérdéseket vet fel, hogy bár azonnali elektronikus fizetési megoldásról beszélünk, az kizárólag magyarországi bankszámlával rendelkező vásárlók esetében működik. Ennek következtében nem beszélhetünk folyamatos és általános rendelkezésre állásról, mivel külföldi számlával rendelkező vásárlók, turisták vagy pl. Revolut, N26, TransferWise, Monzo ügyfelek számára nem érhető el ez a szolgáltatás. Ezen felül további kérdés, hogy azok az ügyfelek, akik megszokták, hogy bankkártyájukkal ingyenesen vásárolhatnak, hajlandóak lennének-e átállni egy olyan átutalásos fizetési megoldásra, ahol a számlavezető bankjuk tranzakciós költségeit nekik kell állniuk. 

 

Az online kasszával rendelkező kereskedőknek 2021 január 1-ig van idejük arra, hogy felkészüljenek a megfelelésre, és folyamatosan rendelkezésre álló elektronikus fizetési megoldást vezessenek be üzleteikben.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36