November 6-ig lehet pályázni a Google pénzére

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 29. 14:37

A világ legnagyobb IT-vállalkozása, a Google 10 millió Eurót (~3,6 milliárd forint) ajánlott fel olyan, kifejezetten európai technológiai ötletek, fejlesztések finanszírozására, amelyek segítenek zöldebb pályára állítani a kontinenst. Mivel az Uniónak már régóta működik azonos küldetésű szervezete EIT Climate-KIC néven, kézenfekvő volt a két nagy szervezet együttműködése az Impact Challenge elnevezésű projekt során. A keretre első körben november 6-ig lehet pályázni. 

Az EIT Climate-KIC 10 éve működik az európai közösség környezetvédelmi tudás és innovációs klasztereként. Most a tech-céget elsősorban a pályázati rendszer működtetésében segíti, Kirsten Dunlop, az uniós szervezet vezérigazgatója pedig csatlakozik majd a Google képviselőihez a beérkezett pályamunkák elbírálásakor. Mint fogalmazott, az ötleteknek hatásosnak és megvalósíthatónak kell lennie a környezet védelme, rehabilitációja szempontjából, és tekintettel kell lennie a társadalmi igazságosság kérdéseire is. 

 

A vezérigazgató hozzátette: „a felajánlás mellett a Google vállalta, hogy 2030-ra kizárólag karbonsemleges energiát használ majd a működéséhez. Ezzel a lépéssel a Google bebizonyította, hogy mélyen elkötelezett a klíma vészhelyzet megoldása iránt. Hozzájuk hasonlóan az EIT Climate-KIC-nél is hiszünk az emberi találékonyság erejében, és abban, hogy a szükséges mértékű változást csak együtt valósíthatjuk meg. Több mint egy évtizede az a küldetésünk, hogy az innováció révén katalizáljuk a rendszer változását. Hiszünk benne, hogy az Európai közösség erejét és gazdagságát felhasználva kulcslépéseket tehetünk, amelyek segítenek korlátozni a katasztrofális hőmérséklet-emelkedést.”

 

További információ a pályázatokról a szervezet honlapján található.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05