Önkéntes program a magányos időseknek

forrás: Prím Online, 2020. december 17. 14:53

A Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében az ünnepek alatt is folytatódik az a program, melyet a magányos idősek megsegítésére hívtak életre tavasszal, a pandémia kezdetekor.

A „Hogy tetszik lenni?” keretein belül magányos időseket és lelkes önkénteseket kötnek össze, hogy telefonos kapcsolattartással csempésszenek egy kis törődést és örömet egymás életébe az ünnepek alatt. A program a Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kollaborációjában jött létre a koronavírus-járvány első hullámának idején, 2020. áprilisában. A pandémia alatt több mint 100 párost kötött össze a program, ezzel enyhítve az időskori izolációt, és segítve a veszélyeztetett korcsoport otthonmaradását.

 

Idén télen, a második hullám okán az átlagosnál is kritikusabb helyzetben vannak azok, akik magányosan töltenék a szeretet ünnepét. Ezért a program szervezői úgy döntöttek, hogy újra megnyitják a jelentkezési felületüket, és várják a segíteni vágyó jelentkezőket.

 

“Az ünnepek alatt mindenki szeretne egy kicsit segíteni, de idén ez is nehézkesebb. Sokkal kevesebb önkéntes lehetőség érhető el a biztonsági korlátozások okán, de a Hogy tetszik lenni? egy könnyen hozzáférhető és kényelmes opció az önkénteskedni vágyók számára, hiszen a hívásokat a világból bárhonnan, az otthonukból bonyolíthatják le. Bízunk abban, hogy a programmal az Iskolai Közösségi Szolgálatot teljesítőknek is segítséget tudunk nyújtani, hogy a megváltozott körülmények miatt ne kerüljenek hátrányba” - mondják a program szervezői.

 

A jelentkezés és a felkészítés online zajlik, mindössze a Fesztivál Önkéntes Központ honlapján szükséges ehhez regisztrálni (www.fesztivalonkentes.hu), pár egyszerű kérdés megválaszolásával. Ezt követően egy szakemberek által összeállított oktatóanyagot kell elsajátítania a jelentkezőknek, majd egy online beszélgetés keretein belül tisztázhatnak minden felmerült kérdést. Ezeknek a lépcsőfokoknak köszönhetően teljes magabiztossággal és kételyek nélkül tudják elindítani az első hívást.

 

Azoknak az időseknek, akik szeretnének részt venni a programban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tart fenn egy ingyenesen hívható telefonszámot, ezen keresztül regisztrálhatnak a programba.

 

A szervezők sok szeretettel várják az önkéntesek jelentkezését a fesztivalonkentes.hu oldalon, az idősekét pedig a +36-1-391-4710 telefonszámon, tegyük együtt szebbé az ország karácsonyát! 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36