Elhunyt Tonk Emil, a hazai marketingszakma legendás alakja

forrás: Prím Online, 2021. február 26. 12:40

Az MMSZ mély megrendüléssel tudatja, hogy Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alapító, örökös tagja, amelynek minőségi működéséhez 29 éven keresztül ügyvezető alelnökként is hozzájárult, február 23-án elhunyt.

Magyarország egyik első marketingvezetőjeként üzletemberek sokaságát vezette sikerhez - tréningjeivel, workshopjaival, előadásaival új utakat nyitott meg az üzleti kommunikáció gyakorlati elsajátításában, a tárgyalási, kommunikációs, értékesítési és marketingmódszereinek, prezentációs technikáinak tanításában. Szakértő munkáját Mentor Oscar-díjjal is jutalmazták, valamint 2010-ben a világ legjobb előadói közé is beválasztották. Többéves személyes tapasztalatára, üzleti szemléletmódjára építve az üzletemberek, vezetők és munkatársaik képzésével foglalkozó Üzleti Akadémia vezetője volt, és rendszeresen tartott előadásokat, tréningeket, szemináriumokat konferenciákon, szakmai rendezvényeken, és felsőfokú intézményekben is.

 

Tonk Emil búcsúztatására szűk családi körben kerül sor, a szakma számára nyílt megemlékezésről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

 

Tonk Emilt a Magyar Marketing Szövetség saját halottjának tekinti.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36