Jelentős értékű állami keretmegállapodás nyertese a Delta

forrás: Prím Online, 2021. április 4. 14:25

Keretmegállapodás nyerteseként hirdette ki a Delta Systems Kft.-t a Digitális Kormányzati Ügynökség, amely alapján a vállalat a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújításának, bővítésének feladatait láthatja el, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatásokat is teljesíthet.

A Delta Systems Kft.-t nagy összegű keretszerződés kötésére írányuló eljárás nyerteseként hirdette ki a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Az 5,5 milliárd forintos keretösszeget is meghaladó megállapodás a hatályba lépéstől számítva 24 hónapra jön létre. A keretmegállapodás nem kínál automatikusan megrendeléseket: az intézmények felmerülő igényeik alapján versenyeztetik újra a konkrét beszerzéseket a keretmegállapodásban részes konzorciumok között.

 

A keretmegállapodás lehetőget nyújt az érintett állami szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítására, bővítésére, kiegészítésére, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítésére. A VMware szoftver intézményi környezetben támogatja a virtualizációt, segítségével az operációs rendszerek és a segédprogramok gördülékenyebben működtethetők.

 

A Delta Systems Kft. jelentős tapasztalattal bír a VMware szoftverlicencek kezelésében, rendelkezik a közbeszerzés alapfeltételei között szereplő VMware Advanced partneri szintű minősítéssel is.

 

,,Kiemelt fontossággal bír számunkra a közbeszerzés elnyerése, Magyarország egyik vezető rendszerintegrátoraként készen állunk projektek megvalósítására. Vállalatunk jelentős tapasztalattal rendelkezik a VMware szoftverlicencek kezelésében, amely hatékonyan hozzájárul az együttműködés sikerességéhez.” – emelte ki Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05