Az Oracle felhőjében folyik a MÁV-Volán-csoport jegyértékesítő rendszerének fejlesztése

forrás: Prím Online, 2021. április 14. 12:45

A MÁV-Volán-csoport jegyértékesítési (JÉ) rendszere a magyarországi közösségi közlekedés legtöbb értékesítési csatornával bíró, legszélesebb kínálatot nyújtó jegyértékesítési felülete, amely folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre több platformon és funkcióval szolgálja ki az utasok szélesedő körét. 

A MÁV-START értékesítésének egyre több csatornáját kiszolgáló JÉ-ből az indulása óta több mint 200 millió díjterméket értékesítettek, közel 160 milliárd forint értékben, amely jól mutatja a rendszer súlyát és szerepét a hazai közlekedésben. 2021-ben megvalósul a JÉ rendszer kiterjesztése a Volánbuszra is, így az utasok egységes felületen, egyszerűbben tudják majd megváltani menetjegyeiket és bérleteiket – legyen szó akár buszos, akár vasúti közlekedésről. 

 

A JÉ rendszer fejlesztése és tesztelése részben az Oracle felhőjében történik. A felhőben történő tesztelés lehetővé teszi a fejlesztési igények által támasztott, környezetekkel, technológiákkal kapcsolatos elvárások dinamikus és rugalmas kiszolgálását. A jegyértékesítő rendszert a MÁV Szolgáltató Központ szakemberei fejlesztik az Oracle technológiái, eszközei és az Oracle tanácsadási szolgáltatásának támogatásával. 

 

Az Oracle Cloud biztonságos és robosztus környezetet biztosít az új funkciók kifejlesztése számára, és automatizált szolgáltatásainak köszönhetően fel is gyorsítja a fejlesztés folyamatát, amely egy ilyen kiemelt jelentőségű alkalmazás esetén különösen fontos. 

 

 

A fejlesztésen és tesztelésen túl az éles rendszer alapját is Oracle megoldások képezik: az Oracle adatbáziskezelő, a virtualizációs és köztesszoftver-megoldások egy kiemelkedően megbízható, üzembiztos és nagy mennyiségű megkeresést kezelni képes rendszert biztosítanak az ország legfontosabb tömegközlekedési jegyrendszere számára. 

 

Az internetes jegyértékesítő felület 2020 decemberétől újult meg: az új Elvira már a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik, összekötve a MÁV mobilalkalmazással is. A fejlesztés következő jelentős lépése a Volánbusz jegyek és bérletek elérése lesz a jegyértékesítési rendszer minden csatornáján. A folyamatos bővítésnek és fejlesztéseknek köszönhetően a JÉ rendszer alkalmas arra, hogy az ország különböző közösségi közlekedési vállalatainak menetjegy-értékesítését egyetlen megoldáson keresztül kiszolgáló, egységes rendszerré váljon.  

 

„Folytatjuk mind a rendszer funkcióinak, mind az értékesített termékkörnek a bővítését, illetve az értékesítési rendszer back office tevékenységeinek hatékonyságjavítási fejlesztését is. Nem csak a külső újult meg, de számos új termék és funkció is várható a következő időszakban. A cél az, hogy 2022 végére minden elektronikus jegy és bérlet megváltható legyen az Új Elvirában, beleértve az applikáción már elérhető vasúti bérleteket, HÉV bérleteket, nemzetközi jegyeket, valamint számos újdonságot is. A MÁV Szolgáltató Központ és az Oracle partneri együttműködése révén jött létre a magyarországi közösségi közlekedés alaprendszere, amire büszkék vagyunk és amire hosszú távon építünk. Ezzel az informatika, a digitalizáció üzleti fókuszterületté vált a MÁV-Volán-csoportban is.” – ismertette Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója. 

 

„Világszerte minden szervezetben egyre nagyobb a nyomás az innovációk gyors bevezetése, a digitális szolgáltatások bővítése tekintetében. Az Oracle felhőszolgáltatásai rugalmasan és költséghatékonyan tudják kiszolgálni ezeket a fejlesztési igényeket és fel is gyorsítják a folyamatokat. A MÁV-Volán-csoport jegyrendszerének komplex fejlesztése az egész közép-kelet-európai régióban kiemelkedő jelentőségű projekt, olyannyira, hogy külföldi vasúttársaságok is érdeklődnek a megoldás iránt.” – mondta el Reményi Csaba, az Oracle Hungary cégvezetője.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09