Telefóniakiállítással nyit újra a Neumann Társaság múzeuma

forrás: Prím Online, 2021. május 12. 17:20

A szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában lévő múzeum 2021. május 15-től látogatható: az érdeklődők a vadonatúj, Telefónia 1890-1980 című kiállítást is megtekinthetik a helyszínen, amely a hazai telefonszolgáltatás fejlődését mutatja be a kezdetektől egészen a nyolcvanas évekig – amikor egy otthoni vezetékes vonal komoly státuszszimbólumnak számított.

A Neumann Társaság informatikatörténeti tárlatának csapata a járványhelyzet alatti kényszerű zárvatartás alatt állította össze a hazai távközlés történetét feldolgozó – laikusoknak és szakértőknek egyaránt számos érdekességet kínáló – tárlatot. A Telefónia 1890-1980 kiállítás 2021. május 15-től látogatható a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában, védettségi igazolvány felmutatásával (kiskorúak esetében kísérő lehet a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülő, pedagógus, szakkörvezető, csoportvezető).

 

A Telefónia 1890-1980 kiállítás másik aktualitását az adja, hogy 1968 óta május 17-én a nemzetközi Távközlési Világnapot ünnepelhetjük, arról megemlékezve, hogy 1865. május 17-én Párizsban húsz ország képviselői aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló alapító okmányt.

 

A távközlés a számítógéphálózatok alapja, mindennapi életünk nélkülözhetetlen része – az összeköttetés jelentősége az elmúlt több mint egy évben a korábbinál is erőteljesebben nyilvánult meg. Fejlődésében a magyar feltalálók kiemelkedő szerepet játszottak. A tárlaton mindez kézzelfogható közelségbe kerül: a tárgyak egy részét a látogatók működés közben is szemügyre vehetik és kipróbálhatják. A kiállított darabokat egyébként több múzeumból, magángyűjteményből válogatták össze a szervezők.

 

Puskás Ferenc 1879 júliusában, a budapesti Gyöngytyúk (ma Gyulai Pál) utca 17. szám alatt mutatta be először a telefont, amely emeleti lakása és a földszint között biztosított összeköttetést. Később szintén ő helyezte üzembe hazánkban az első telefonközpontot, mely 1881. május 1-jén nyílt meg Budapesten, a Fürdő utca 10. számú ház III. emeletén (ma V., József Attila utca 14.), 50 előfizetővel, akik éves előfizetői díjként 180 forintot fizettek a telefon használatáért.

 

Az új kiállításon a fejlődés további, kevésbé ismert hazai reprezentánsai is bemutatásra kerülnek:

•  a Kiss-féle kékíró távírógép (1889)

•  a CB 35 „kurblis” telefonkészülék (1937)

•  egy 50 vonalas, kézi kezelésű telefonközpont (1950)

•  egy ARK-511 crossbar telefonközpont (1970-es évek)

•  az ER 256 első hazai tároltprogram-vezérlésű központ (1989)

 

A kiállítás a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szent-Györgyi Albert Agora szervezésében valósult meg.

 

A megnyitót követően a tárlat a Szent-Györgyi Albert Agora (6722 Szeged, Kálvária sugárút 23.) nyitvatartási idejében látogatható. A látogatóknak a Informatika Történeti Kiállítás szakképzett múzeumpedagógusai segítenek a berendezések bemutatásában, működtetésében.

 

A kiállítás izgalmas program általános és középiskolai diákcsoportoknak is, akár szünidei elfoglaltságként is – számukra játékos vetélkedőkkel is készülnek a tárlat működtetői.

Kulcsszavak: NJSZT Neumann Társaság

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09