Fejleszti nemzetközi szolgáltatásait a Raben
Sok kicsi sokra megy
A gyűjtőszállítmányozás során számos feladó kisebb, néhány raklapból álló küldeményeivel töltik fel a szállítóeszközöket, amelyek úgynevezett gerincjáratokként közlekednek két ország adott átrakóhelyei között. A Raben Trans European Hungary Kft. korábbi gyakorlatában valamennyi árut a dunaharaszti központból indítottak útnak, és a szomszédos országokban is jellemzően csak a legnagyobb depókkal, azaz egy-két nagyobb várossal volt közvetlen kapcsolat, onnan a helyi belföldi hálózat továbbította a szállítmányokat.
Több végpont, kevesebb út
Az új konstrukció lényege, hogy azokon a viszonylatokon, ahol a szállítási volumenek ezt gazdaságosan lehetővé teszik, további direkt összeköttetéseket rendszeresítenek. Ezzel a megoldással számos küldemény esetében elkerülhető a központi depóba szállítás, így az áru rövidebb úton, kevesebb művelettel, kevesebb hibalehetőséggel, nem utolsósorban pedig alacsonyabb költség mellett juthat el a címzetthez. A Raben hazai leányvállalata jelenleg a dunaharaszti mellett a győri depóból indít közvetlen járatokat Szlovákia, Csehország és Lengyelország számos pontjára, a közeljövőben pedig a debreceni depó juthat jelentősebb szerephez a kelet-lengyelországi, kelet-szlovákiai, valamint észak-romániai szállításokban, szintén a decentralizáció jegyében.
„A közvetlen gerincjáratok számának növelése, ezáltal a szállítások további optimalizálása a cégcsoport valamennyi tagjánál jellemző irány. Magyarország elsősorban a balti államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária alkotta csoportban törekszik még nagyobb lefedettségre és diverzifikációra. Ennek oka, hogy általában az egymással szomszédos országok esetében jellemző olyan volumenű árucsere, amely indokolttá teszi a kisebb, regionális depók bekapcsolását a hálózatba, mintegy csillagpontos rendszert létrehozva” – mondta Wojciech Mlynarczyk, a Raben Trans European Hungary Kft. nemzetközi szállítmányozási üzletágvezetője. „Folyamatosan azonosítjuk az újabb lehetőségeket, és ahol észszerűnek látjuk, újabb vonalakat indítunk. Az új modellünk ugyanakkor nem felváltja, hanem bővíti az eddigi rendszerünket, a legnagyobb központi raktárak szerepe továbbra is kiemelt fontosságú, hiszen a legjelentősebb forgalom továbbra is ezek között zajlik.” – tette hozzá.
A Raben Trans European Hungary Kft. az új opció révén kedvezőbb feltételekkel kínálhatja nemzetközi gyűjtőszállítmányozási szolgáltatásait. A vállalat arra számít, hogy az érintett országok viszonylatában a következő években megduplázhatja a szállított áruk mennyiségét.
Kapcsolódó cikkek
- Szállítmányozás, akár gombnyomásra
- Dübörög a barkácspiac – és vele együtt a logisztika
- Kilencvenéves fennállását ünnepli a Raben Európában
- A Gebrüder Weiss a válság idején is erős maradt
- Eredményes évet zárt a Raben
- Sínen a DHL industrial Projects
- Házhoz jön a nagycsomag
- Közösségépítés járvány idején
- A járvány elleni küzdelmet támogatja a Raben
- Megérkezik a csomag a karácsonyfa alá?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.