Csúcson a Bridgestone magyarországi üzeme

forrás: Prím Online, 2021. június 19. 12:15

Az üzemben eddig legyártott abroncsokból az összes magyar sofőr kétszer tudna gumit cseréltetni, sőt még mindig maradna plusz egy teljes szett minden budapesti autósra. A KSH adatai alapján erre lenne elég a 35 millió gumiabroncs. A Bridgestone Tatabánya megalapítása óta folyamatosan növeli kapacitását: mostanra képes akár évi 6,5 millió abroncsot kigördíteni az ipari parkból. 

A tatabányai gyárban, mely az Bridgestone EMIA csoport egyik legmodernebb létesítménye, elsősorban prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó- és terepjáró-abroncsok készülnek 230 féle méretben. Az üzem a legújabb fejlesztéseket használva évről-évre növelte hatékonyságát. Először 2017-ben bővítették ki 85 milliárd forintos beruházással, ezzel megkétszerezték az alapterületet – így az addig évi 1,8 millióról akkor 3,6 millió abroncsra növelték a gyártókapacitást.

 

Majd 2019-ben egy újabb beruházás következtében a teljes gyártás átalakult: a hazai üzem ekkorra több mint 60 százalékban használt már digitalizált megoldásokat. A mesterséges intelligencia alapú EXAMATION például minden abroncsról adatot gyűjt, tárol és elemez, ezáltal többek között kiemelkedően egyenletes minőséget biztosít.

 

 

„Az úgynevezett Bird X technológia is fontos szerepet játszik gyárunk működésében, hiszen a hagyományos és az érintésmentes technológia együttesen biztosítja számunkra a rugalmasságot a piaci igények kiszolgálásához” - mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. 

 

Az Audi, BMW, Mercedes és Volkswagen gyári beszállítójaként is ismert Bridgestone Tatabánya a digitális átállás során nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy az eszközpark mellett a kollégák is naprakészek legyenek, ezért informatikai képzésekkel támogatják a termelésben dolgozó munkatársakat. Az általuk használt „okos alapanyag” technológia segítségével a gyár szakemberei akár online is követhetik, illetve irányíthatják az előkészített alapanyagok és félkész termékek útját a gyáron belül. 

 

A fejlesztések ezután sem állnak le: „Our Way to Serve” kötelezettségvállalásának keretében a Bridgestone folyamatosan keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel tovább csökkentheti tevékenységeinek környezeti hatásait, illetve javíthatja a folyamatok energiahatékonyságát. Cél, hogy 2030-ra széndioxid-kibocsátását a felére csökkentse, 2050-re pedig teljes anyagfelhasználását fenntartható forrásból fedezze. A vállalat valamennyi európai gumiabroncs-gyára kizárólag zöld villamos energiából táplálkozik, a tatabányai egység pedig már 2020 márciusa óta megújuló energiaforrásokból fedezi villamos energia szükségletének 100 százalékát. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05