Újabb női vállalkozások elindulását támogatja a Hiventures hiánypótló StartupHER programja

forrás: Prím Online, 2021. június 19. 16:17

A Hiventures idén is díjazta a legjobb női vállalkozók ötletét, a StartupHER program zárásaként sikeres női vezetőkből és vállalkozókból álló szakmai zsűri választotta ki a legjobban teljesítő csapatokat. A nyertesek gyorsított bekerülési lehetőséget kapnak a Hiventures Inkubációs befektetési programjába, ahol 15 millió forintos tőkebevonásra kerülhet sor.

A Hiventures idén harmadik alkalommal rendezte meg a női vállalkozók felkarolására indított programját, a StartupHER-t. A program kiemelt missziója, hogy olyan női vállalkozói közösség alakuljon ki Magyarországon, amely lehetőséget ad aktív kapcsolatépítésre, naprakész tudásátadásra és -fejlesztésre, és amely ezáltal még több nőt ösztönöz saját vállalkozás alapítására. 

 

A korábbi évekhez hasonlóan a jelentkező startupperek közül idén is szakmai mentorok választották ki a tíz legígéretesebb projektet. A mentorok a shortlistre került csapatoknak személyes konzultációk során szakmai támogatást nyújtottak az ötletek kidolgozásában, valamint a tavaszi felkészülés részeként a csapatok egy kétnapos bootcampen is részt vettek, ahol vállalkozási szakértő segítette az elképzelések tökéletesítését.

 

 

A StartupHER, amely a jövő női vállalkozóinak és vezetőinek inspirálását tűzte ki célul, a június 16-án a megrendezett Demo Day-en zárult, amely keretében minden csapat prezentálta az ötletét. A szakmai zsűri döntése alapján öt csapat, a mikrozöldek termesztésére és árusítására automatát fejlesztő Planet540, a meditációt és a mindfullnesst applikációval előtérbe helyező No Thingy – Life Happens, a LED-es design-térköveket fejlesztő MUKI PIX, a designerek és a művészek luxus termékeit értékesítő Chic, valamint az ingatlanbérbeadások során felmerülő kaució kezelésére applikációt fejlesztő Depofree-Rently, nyerte el a StartupHER női vállalkozói program fődíját, a gyorsított bekerülési lehetőséget az inkubációs portfólióba. 

 

„A StartupHER programmal küldetésünknek tekintjük a magyar női vállalkozások fókuszba helyezését és a vállalkozószellemű nők motiválását. Hiszünk abban és saját tapasztalataink is bizonyítják, hogy az üzleti élet jövője a sokszínűségen alapszik, amelynek fejlesztéséhez a női startupperek aktív jelenléte nélkülözhetetlen. Egy startup vállalkozás sikerét az egymástól eltérő, ám egymást kiegészítő tapasztalatok, kompetenciák és nézőpontok adják, amelyhez hozzájárul, ha egy csapatban több női vezető is megtalálható. Nagy öröm számunkra, hogy több mint 40 százalék azon vállalkozások aránya a portfóliónkban, amelyekben egy vagy több női cégalapító tevékenykedik” – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.

 

„A Hiventures StartupHER programja egy hiánypótló lehetőséget biztosított számunkra, hogy szakmai visszajelzések révén tovább tudjuk fejleszteni startup vállalkozásunkat. A kétnapos üzleti képzésnek, valamint a személyes mentorálásnak is köszönhetően sikeresen szerepeltünk a Demo Day-en, büszkék vagyunk arra, hogy gyorsított eljárásban bekerültünk az inkubációs befektetési programba” – mondta el Nagy-Ajtai Ágnes, a Planet540 projekt alapító-vezetője.

 

 

 

A női kezdő vállalkozók mellett szólnak az elmúlt évek kutatásai is: a Boston Consulting Group 2018-as tanulmánya szerint a nők által alapított vállalkozások bevétele magasabb, mint a csak férfi alapítókból álló startupoké, ennek ellenére ötletük megvalósításához általában lényegesen kevesebb támogatást kapnak a befektetőktől. Egy másik globális tanácsadó cég, a McKinsey tavalyi riportja azt állapította meg, hogy a nőket érő hátrány az érettebb vállalatoknál is megfigyelhető, mivel ezek több mint harmadánál nincsenek női vezetők. Bíztató jeleket mutat azonban a Startup Heatmap Europe 2020-as felmérése, amelyből kiderül, hogy az európai vállalkozók 15,5 százaléka nő, a kifejezetten rájuk fókuszáló meetup események száma 2018-ról 2019-re 60 százalékkal emelkedett, valamint, hogy többségüket az európai nagyvárosok közül Stockholm, Bécs és Budapest vonzza. A kutatás szerint a nőkre fókuszáló események szervezésével és az őket támogató ökoszisztéma kialakításával sikeresen növelhető a női vállalkozók száma.   

 

A StartupHER indulása óta az elmúlt 3 évben összesen közel 900 pályázat érkezett, a korábbi nyertesek között olyan vállalkozások szerepelnek, mint a Truviva, akik a gyermekvállalási nehézségekkel küzdő nők számára készítettek átfogó megoldást, a Briefly csapata, akik a szabadúszókat és megrendelőket kötik össze egy innovatív platformon és a Happy Little Planet, a gyermekek szociális és környezettudatos nevelését elősegítő alkalmazássorozat is. 

 

A Hiventures mentorai 2021-ben Tomán Szabina, a Toman Lifestyle vezérigazgatója, Kertész Éva, a Polcz alapító-vezetője, Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat és Design Ügynökség vezérigazgatója, Cserháti-Herold Janka, a hormonmentes.hu tulajdonos-alapítója, Gere Andrea, a Gere pincészet vezető borszakértője, Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Horváth Dorka, a Bookr Kids vezérigazgatója, Pocsaji Csilla, a Tebe csomagolásmentes bolt alapító-tulajdonosa, Risztov Éva, úszó, olimpikon, motivációs előadó és Sipos Melinda, a Ligeti Bolt alapító-tulajdonosa voltak. 

Kulcsszavak: StartupHER Hiventures

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36