Marad a szaldó: ezt kell tennie, ha napelemet szereltet be

forrás: Prím Online, 2021. július 5. 09:55

Eredetileg július 1-jétől új elszámolási rendszert vezettek volna be az újonnan üzembe helyezendő, otthonfelújítási támogatással megvalósuló lakossági napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati átvételére, de a kormány ezen végül az utolsó pillanatban módosított. Házi Ádám napelemszakértő, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója arról beszélt, a meglévő szaldó elszámolást így egyelőre határozatlan ideig nem váltja fel a bruttó elszámolás, ezért aki eddig kivárásra játszott, érdemes minél előbb lépnie.

A támogatásból megvalósított napelemes rendszerek esetében az eredeti tervek szerint július elsejétől megszűnt volna a korábban érvényben lévő szaldós elszámolás, de a kormány szerdán késő este egy rendeletben eltörölte a megkötést. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a bruttó elszámolás még nem lép életbe, de egyelőre nem tudni, pontosan meddig marad a régi rendszer.

 

Házi Ádám napelemszakértő, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta, a határidő lejártával tulajdonképpen megszűnt volna a nulla forintos villanyszámla lehetősége. Ez elviekben bruttó elszámolással is megoldható lett volna, ha el tudnánk nagyon nagy mennyiségű energiát tárolni és túlméreteznénk a napelemes rendszert, de ezzel extrém módon torzult volna a beruházás megtérülése és egyáltalán nem is lett volna rentábilis.

 

A szakértő szerint a kormány utolsó pillanatos döntésének értelmében megmaradt a lehetőség arra, hogy elfelejtsük a villanyszámlákat, de ehhez most gyors elhatározásra van szükség.

 

„Rengeteg ember kapcsolt várakozó üzemmódba a tervezett változás életbe lépését megelőzően, de a mostani fejlemények újabb fordulatot hoznak a piacon. A rendszert vélhetően nem sikerült időben kidolgozni, fél év nem volt elegendő erre. Érdemes megjegyezni, hogy eredetileg 2024-től lépett volna életbe a bruttó elszámolás, amit egy uniós kötelezettség miatt hoztak aztán előre, és toltak ki most egy későbbi időpontra” – fejtette ki Házi Ádám.

 

Az utolsó utáni lehetőség

A Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta, bármikor lehet újabb változás, hiszen a részletszabályok egyelőre nem jelentek meg, tehát azt sem tudni, végül mikor állunk át hazánkban a bruttó elszámolásra. Hozzátette, éppen emiatt érdemes az otthonfelújítási támogatást igénybe véve mielőbb beruházni egy napelemes rendszerbe, mert a várakozással könnyen kellemetlen meglepetés is érhet.

 

Házi Ádám kiemelte, aki most szereltet be napelemet, annak célszerű lehet a már megkötött szerződést módosítania annak érdekében, hogy a kapott számlák elszámolhatók legyenek a felújítási támogatással.

 

 

A szakértő megjegyezte, a piac felkészült, a korábban már bevett gyakorlatokat tudják továbbvinni majd. Mivel emberek tízezrei vártak erre az időpontra, és a rendelet valójában egy komoly könnyítés, annak várhatóan felhajtóereje is lesz, és a napelemes szegmens térhódítása minden korábbinál jobban felerősödhet.

 

„Ez azért is egy kiváló lehetőség, mert míg önerős beruházásnál, szaldós elszámolásban 10-11 év alatt térül meg a napelemes rendszer, a kormányzati támogatásokkal ez 5-6 évre csökken, de ha a későbbiekben bruttó elszámolás lesz, akkor legrosszabb esetben önerős beruházásnál 20-30 évre is kitolódhat németországi adatokon alapuló becsléseink szerint” – fogalmazott.

 

Házi Ádám végezetül hozzátette, júliusban rengeteg elszámolási kérelem érkezett be a szolgáltatókhoz, de a határidő kitolásával nem kell kapkodnia senkinek, aki most akarta beadni az elszámoló számlákat a támogatásról. Így több idő is jut akár több beruházást összehozni egy kalap alatt.

 

A Wagner Solar Hungária Kft. honlapján összeállítottak egy kisokost is arról, hogyan, milyen feltételekkel lehet napelemes rendszerekre igénybe venni az otthonfelújítási támogatást.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05