Az ABB piacra dobja a világ leggyorsabb elektromosjármű-töltő berendezését

forrás: Prím Online, 2021. október 2. 10:10

Az ABB új Terra 360 típusú modulrendszerű töltőberendezése egyszerre akár négy gépjármű töltésére is alkalmas a dinamikus teljesítményelosztás elve alapján. Ez azt jelenti, hogy a jármű vezetőjének nem kell várakoznia, ha valaki előbb ér oda a töltőállomásra – egyszerűen beáll egy másik töltőcsatlakozóhoz.

Az új töltőberendezés által leadott maximális teljesítmény 360 kW, és legfeljebb 15 perc alatt képes teljesen feltölteni bármilyen elektromos járművet, amivel az érintett felhasználók igen széles és változatos körének igényeit elégíti ki, legyen szó gyorstöltésről vagy az akku részleges utántöltéséről, mialatt a jármű vezetője beugrik a közeli élelmiszerboltba. 

 

 

„Azon túl, hogy a kormányok hivatalos energiapolitikája a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem jegyében világszerte segíti az elektromos járművek terjedését és a töltőhálózatok kiépülését, minden eddiginál nagyobb igény mutatkozik az elektromos járművek töltését biztosító infrastruktúra, ezen belül is leginkább a gyorsan, kényelmesen és könnyen üzemeltethető töltőállomások iránt” – fogalmazott Frank Muehlon, az ABB E-Mobilitás Divíziójának vezetője. – A legkülönfélébb igényeknek megfelelő töltési lehetőségeivel a Terra 360 adja kezünkbe e kereslet kielégítésének és az e-mobilitás egyre gyorsuló globális elfogadottságának kulcsát.

 

„Izgalmas nap ez az ABB számára, mely az elektromos járművek gyorstöltésének globális piacvezetőjeként kulcsfontosságú szerepet tölt be az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalom létrejöttében” – mondta Theodor Swedjemark, az ABB kommunikációs és fenntarthatósági vezetője. Minthogy a közúti járműforgalom a globális CO2-kibocsátás egészének közel egyötödét teszi ki, ezért az e-mobilitásnak döntő szerep jut a párizsi klímacél megvalósításában. Jó példával is szeretnénk elöljárni, éppen ezért a több mint 10 000 járművet számláló teljes flottánkat emissziómentes járművekre cseréljük le. 

 

 

Az Európában 2021 végén, míg az USA-ban, Latin-Amerikában, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térségben 2022-ben kereskedelmi forgalomba kerülő Terra 360 típusú járműtöltő berendezést az elektromos járművek vezetőinek mindennapi igényeit és elvárásait szem előtt tartva terveztük meg. A Terra 360 az ABB E-Mobilitás által eddig kiépített berendezések gazdag helyszíni tapasztalataira támaszkodva a töltés minden korábbinál nagyobb sebességét kényelemmel párosítja, és mindezt némi családias jelleggel fűszerezi. 

 

A berendezés innovatív jelzőfényes rendszere végigvezeti a felhasználót a töltés folyamatán, továbbá kijelzi az elektromos jármű akkumulátorának mindenkori töltöttségi állapotát (SoC) és az optimális töltöttségi szint eléréséig hátralevő időt. A világ leggyorsabb elektromosjármű-töltő berendezése kerekesszékkel is megközelíthető, és ergonomikus kábelkezelő rendszere segít a vezetőnek gyorsan, ugyanakkor minimális erőfeszítéssel csatlakoztatni járművét.

 

Azon túl, hogy a töltőállomásokon, a kiskereskedelmi létesítmények, sőt kisboltok környékén telepített Terra 360 típusú töltőberendezések tökéletesen kielégítik a magántulajdonú EV-járművezetők igényeit, a céges környezetben kiépített töltők a flottajárművek, ezen belül a személygépkocsik, a furgonok és a tehergépkocsik töltésére is alkalmasak. Ilyen módon akár négy jármű éjszakai töltése mellett a tulajdonosok az elektromos járművek gyors nappali utántöltését is rugalmasan elvégezhetik. Mivel a Terra 360 típusú töltőberendezésnek kicsi a helyigénye, ezért azokban a depókban és parkolókban is kiépíthető, ahol a legfőbb érték maga a hely.

 

 

A Terra 360 töltők teljesen személyre szabhatók. A berendezést megvásárló cégek igény szerinti fóliázással, illetve a LED-es égősorok színének megváltoztatásával tudják a maguk arculatához igazítani annak külső megjelenését. Videók lejátszásához és képek megjelenítéséhez a berendezésbe egy 27”-os reklámképernyő is beépíthető. 

 

Az elektromos járműveket kiszolgáló infrastruktúra terén világelső ABB teljes körű töltési és energetikai megoldásokat kínál az elektromos személygépkocsik, az elektromos és hibrid buszok, furgonok, tehergépkocsik, hajók, valamint a vasút számára. Az ABB még 2010-ben jelent meg az e-mobilitás piacán, és mára 460 000-nél is több elektromos járműtöltő berendezést – ezen belül 21 000 DC gyorstöltőt és 440 000 AC-töltőt – adott el a világ több mint 88 piacán, a Chargedot-on keresztül történt értékesítést is beleértve. 

 

Az ABB nagy teljesítményű töltőberendezéseinek telepítése már olyan nemzetközi töltőberendezés-üzemeltetők bevonásával is zajlik, mint az IONITY és az Electrify America. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36