Magyar cég a Web Summit-on

forrás: Prím Online, 2021. október 2. 11:59

Egy szegedi startup is bemutatkozhat a világ legnagyobb technológiai rendezvényén, a Web Summit-on november 1. és 4. között. A cég terméke egy IT cégek hatékonyságát segítő DevOps szoftver, amit nemzetközi piacra szánnak. A termék jelenleg készül, az alapítók befektetőért és partnerekért utaznak Lisszabonba.

A Web Summit egy évente megrendezésre kerülő szakmai konferencia Portugália fővárosában, melyre csak egy többlépcsős kiválasztási folyamat után lehetséges bejutni.  A rendezvény több ezer kiállító, több mint 70.000 látogató és megannyi tech újdonság találkozási pontja. Itt cserélnek gazdát a legnagyobb startup projektek, és olyan neves emberek tartottak már szakmai előadásokat, mint Mark Zuckerberg, de idén előad az Amazon technológiai vezetője és Amy Pohler hollywoodi színésznő is. A konferencia témái az internetes és feltörekvő technológiákra, valamint a kockázati tőkebefektetésekre összpontosítanak.

 

2021-ben a résztvevők között egy szegedi ambiciózus cég is képviselheti hazánkat. A dyrector.io fejlesztőcsapatát hatalmas büszkeséggel tölti el, hogy beválogatták őket, éppen ezért gőzerővel készülnek a 4 napos intenzív tárgyalássorozatra, ami ott fogja várni őket. Nem lesz egyszerű kitűnni, főleg, hogy idén is több mint 2000 hasonlóan elszánt startup jelenik meg Lisszabonban. A csapat célja a konferencián, hogy egy hozzájuk hasonlóan motivált befektetőt találjanak, valamint olyan partnereket szeretnének megismerni, akik segíteni tudják a növekedésüket.

 

 

A dyrector.io egy fiatalokból álló IT cég, akik a DevOps világában szeretnének maradandót alkotni. A DevOps, amennyire bonyolultan hangzik, annyira egyszerű megérteni: a szoftverfejlesztők és a szoftvereket üzemeltetők szoros együttműködésén alapuló gyakorlata. Egyesíti a szoftverfejlesztést (Development), és az üzemeltetést (Operation), ezzel meggyorsítva és hatékonyabbá téve a munkát. Még egyszerűbben tehát a dyrector.io szoftvere abban segít, hogy egy cég az általuk készített szoftvereket megfelelő verziókban a megfelelő ügyfélnek tudják telepíteni és üzemeltetni, működjön ez a felhőben vagy egy saját belső szerverparkban. A cég tavaly indult, amikor Orbán Levente és Puskás Bertalan, a két alapító szoftverfejlesztő, egy belső céges probléma megoldásán dolgozott. Ötletelés közben megalkottak egy egyedülálló szoftvert, amiről kezdetben azt gondolták csak nekik lesz fontos. A szoftverből termék lett, amin jelenleg már egy csapat fejlesztő dolgozik készülve arra, hogy idén még szélesebb körben lépnek ki a piacra. A dyrector.io leendő ügyfélköre nagy szoftverfejlesző cégekből áll, amelyek egy terméket akár több ügyfélnek is fejlesztenek és üzemeltetnek, így a platform hatalmas segítség lehet az adminisztrációs és frissítésekkel teli munka során. Ilyen cégből viszont itthon nincs sok, így egyértelműen a nemzetközi piacban gondolkoznak.

 

A cégnek remek lehetőséget kínál a novemberi rendezvény, így nem is gondolkoztak sokat a jelentkezésen. A hosszú kiválasztási folyamat végén sikerrel jártak, így ott lesznek Lisszabonban november 1. és 4. között. Ugyan még csak tavaly karácsonykor indultak, de mára már több nemzetközi partnerük is van (többek között hivatalos IBM partnerek), amivel máris gigászi előnyben vannak a Web Summit-on résztvevő kollégák mellett, ugyanis többségük jellemzően egy korai prototípussal, vagy csak egy kósza, őrült ötlettel indul neki a konferenciának.

Kulcsszavak: Web Summit szoftver DevOps

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05