K&H: mikor veszik át a „kockásfüzet” szerepét a személyi pénzügyi menedzsment alkalmazások?

forrás: Prím Online, 2021. november 2. 13:50

A PFM a fintech világ legkeményebb betűszava. Annyit tesz: personal financial management, azaz személyi pénzügyi menedzsment, tehát a spórolást segítő, a kiadásokat követő, a költési szokások felderítését lehetővé tévő digitális, legtöbbször mobiltelefonos alkalmazás. Az ötlet annyira nem új, hiszen már a nemesi háztartáskönyv vagy a paraszti gazdasági napló is - amibe fel volt jegyezve, hogy egy-egy évben mire költött a nemesi udvar vagy a paraszti gazdaság – hasonló célt szolgált. Emellett benne van, hogy milyen volt a termény, azaz a bevétel, illetve egyéb fontos részletek is. Az ember, amióta nem a "vagy lesz mamut vagy nem" bizonytalanságában él, azóta tervez, ennek leginnovatívabb eszközei a PFM alkalmazások.

A számítástechnika jelentősen megkönnyítette a személyes anyagi helyzet nyomonkövetését. Nem kellettek hozzá alapvető könyvelési információk, elég volt, ha az ember olyan helyen élt, ahol a helyi bankok egy szabványos formátumban kiadták az utalási információkat. Amikor a magyar piacon is megjelentek az első számítógépek, akkor Amerikában már meg lehetett venni a Quicken nevű - később a Microsoft által felvásárolt - vagyonmenedzsment szoftvert.

 

Az Európai Unió második pénzforgalmi irányelve (PSD2) hivatott arra, hogy elhozza a PFM-ek és a tudatos pénzkezelés aranykorát. A PSD2 által előírt alkalmazásprogramozási interfészek (azaz API-k) - amelyek lehetővé teszik, hogy különböző netkapcsolattal rendelkező alkalmazások párbeszédet folytassanak egymással - összefésülhetővé tették volna az adatokat. Azaz, ha egy felhasználó rendelkezik például kriptovalutával egy neobanknál, egy megtakarítási számlával és egy folyószámlával két különböző, hagyományos pénzintézetnél, akkor a három bank API-jait használva egy PFM szoftver össze tudja fésülni egy képernyőre, azon a képernyőn pedig a felhasználó megtekintheti a költési szokásait, a megtakarításait, a különböző pénzügyi szolgáltatóktól igénybe vehető hitelkeretet és még egyéb, hasonló információkat.

 

www.finextra.com

 

A jegybank hamarosan ajánlást fog kiadni, hogy milyen megoldásokat és milyen implementációkat kell előállítani a pénzügyi szolgáltatóknak, mellyel elkerülhetővé válik, hogy bankonként le kelljen fejleszteni a PFM-szolgáltatóknak a banki rendszert és a saját rendszerüket összekötő kódokat.

 

„Jelenleg a PFM nem a valóság, hanem egy ígéret. Ahhoz, hogy valósággá váljon, több mindennek kell teljesülnie. Szükség lesz hozzá pénzügyi tudatosságra, edukációra, és a személyi pénzügyi menedzsment szolgáltatások pénzügyi modelljét is keressük még.” – tette hozzá Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

 

A KBC az első belga bankként 2018-ban adott ki olyan vagyonmenedzsment szoftvert, amely több banknál kezelt számlát tudott összefésülni, hogy egy oldalon adjon átfogó beszámolót az ügyfél pénzügyi helyzetéről.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09