Elindult a marketing.hu

forrás: Prím Online, 2021. december 10. 09:41

Hiánypótló szakmai hír és magazinportált indított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) azzal a céllal, hogy páratlan megnyilvánulási lehetőséget biztosítson vállalati tagjai, valamint partnerei számára, miközben a megosztott szakmai tartalmak segítségével inspirációt, illetve konkrét információkat nyújtson a szélesebb marketing és üzleti közönségnek. Az újonnan indult szakmai portálon már most is számos exkluzív audiovizuális, illetve szöveges szakmai tartalom található.

Az MMSZ, mint Magyarország meghatározó szakmai közössége, elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének formálásában és hirdetésében – mondja Hinora Ferenc, a szervezet elnöke. A szövetség küldetése a szakmai, gazdasági, társadalmi és környezeti értékteremtés, amelyben fontos szerep jut a marketing.hu szakmai és magazinportálnak, amely nem csupán a szövetség új weboldalát takarja, hanem egy olyan hiánypótló és előremutató platform, amely a közvetlen szakmai értékteremtésen túl a gazdasági, környezeti, illetve társadalmi értékteremtést is szolgálja a közreadott tartalmak segítségével. A marketing egyik legnagyobb kihívása ma az, hogy a szakmát művelőkön túl a gazdasági döntéshozók is mélyen megértsék a marketing lényegét – hiszen minél inkább megértik azt, annál inkább kiteljesednek és komplett, társadalmi és környezeti szempontból is értékteremtő tevékenységet tudnak végezni a vállalkozások, szervezetek. Az új szakmai portál e cél mentén együttműködésre törekszik más iparágak szövetségeivel is, illetve a szakmai médiumokkal egyaránt - teszi hozzá a szövetség elnöke.

 

Az újonnan indult portálon már most is számos exkluzív szakmai tartalmat találunk. A portál marketing.hu podcast rovatában például a TOP50 legsikeresebb marketing és kommunikációs vezető rangsorának első öt szereplője, így Szabó Béla (Telekom), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Horváth Magyary Voljc Nóra (K&H), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Juhász Péter Tibor (Vodafone) beszélnek szakmáról, karrierjük csúcspontjairól és huppanóiról, magánéletükről, a múlt tapasztalatairól és persze a jövőt befolyásoló trendekről is. A portálon mindezen túl videóinterjúk is láthatóak, amelyekben gazdasági döntéshozók nyilatkoznak a tevékenységük meghatározó témáiról, valamint arról, hogy a marketing és kommunikáció hogyan járul hozzá üzleti sikereikhez. A most közzétett videóinterjúkban Noszek Péter, a Nestlé ügyvezetője, Fazekas Bálint, az EURONICS kereskedelmi ügyvezetője, valamint Sárospataki Albert, a Billingo ügyvezetőjének gondolatait ismerhetjük meg.  

 

Az új szakmai portált egyedi szerkesztőségi modell mentén indította útjára az MMSZ, hiszen elsősorban a szövetség tagjai és partnerei által biztosított témák jelennek meg az oldalon, amelyek ugyanakkor túlmutatva a szűkebben vett marketing és kommunikációs híreken és kihívásokon üzleti, gazdasági, társadalmi, illetve környezetei témákra is reflektálnak. A széleskörű, izgalmas és minőségi tartalmak garanciát jelentenek arra, hogy a portál látogatottsága dinamikusan növekedjen és a jövőben meghatározó szakmai platform funkcionáljon – nyilatkozta Hinora Ferenc, a marketing.hu oldalt üzemeltető MMSZ elnöke.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05