Az uniós akkumulátor törvény késleltetése ellen tiltakoznak az iparág meghatározó vállalkozásai

forrás: Prím Online, 2022. március 11. 12:37

Az innovációk piacra lépését nagyban segítheti vagy gátolhatja a jogi szabályozói környezet. Ezt példázza az európai akkumulátoripar regularizálása körüli mostani huzavona is. Az EIT InnoEnergy támogatását maguk mellett tudva a vezető európai energetikai startupok, vállalatok, a ACC – Automotive Cells Company, a Northvolt, a Verkor, a Vulcan Energy Resources, a Talga Group, az Eramet és a Skeleton Technologies vezetői a közelmúltban közösen szólaltak fel az új, uniós akkumulátortörvény szükségtelen késleltetésével szemben.  

Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei, valamint a legfontosabb európai parlamenti képviselői számára eljutatott tiltakozásukban arra kérték a kormányokat, hogy a törvényjavaslat kapcsán tekintsenek el az Európai Tanács által kilátásba helyezett előirányzatok elfogadásától, amelyek szerint

•  66 hónapos késéssel vezetnék be az akkumulátorok karbonlábnyomának csökkentését célzó szabályokat (az Európai Bizottság javaslata 4 év volt),  

•  36 hónapos késedelmet szenvedne a környezetvédelmet és az emberi jogokat érintő visszaéléseket kimutató, az akkumulátor ipari értéklánc teljes hosszában vizsgált, kötelező jellegű ellenőrzés bevezetése (a javasolt két évhez képest),

•  valamint két évet, vagy annál is többet váratna magára az akkumulátorok teljesítményére és tartósságára vonatkozó követelményrendszer életbe léptetése.

 

A tiltakozó vállalatok szerint a késedelem attól fosztaná meg a fiatal európai akkumulátoripart, hogy lépéselőnybe kerülhessen azokkal a nagyobb múltra visszatekintő iparági szereplőkkel szemben, amelyek számos kihívással küzdenek a fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás terén.

 

„Mivel a sebesség kritikus szempont ebben a gyorsan fejlődő szektorban, az akkumulátor törvényt érintő késleltetések miatt az új európai szereplők elveszíthetik lépéselőnyüket a tapasztaltabb versenytársakkal szemben a vezető pozícióért vívott harcban.” – áll a vállalatok állásfoglalásában. Hozzátették az elszenvedett időveszteség hátráltatná a tiszta és etikus alapokon működő akkumulátor-ellátási lánc kialakítását Európa szerte, valamint veszélybe sodorná a zéró kibocsátású közlekedésre való átállás tervezett menetét is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36