1,1 milliárd forint értékben váltották be a 3 ezer forintos kuponokat az eMAG-nál

forrás: Prím Online, 2022. március 26. 09:57

Nagy kiszerelésű vízlágyító só és öblítő, illetve havi pelenkacsomag vásárlásához váltották be a legtöbben az eMAG bruttó 3 ezer forint értékű vásárlási utalványait, de sokan használták fel a kupont vezeték nélküli fülhallgató és fitneszpánt beszerzésére is. Az utalványokat a vállalat a Gazdasági Versenyhivatallal 2021 májusában kötött megállapodás keretében küldte ki azoknak az ügyfeleknek, akik az ezt megelőző 12 hónapban bármilyen értékben az eMAG-nál vásároltak. A kuponokat tavaly június eleje és december közepe között váltott be az eMAG mintegy 350 ezer ügyfele.

A Gazdasági Versenyhivatallal 2021 májusában kötött megállapodása keretében az eMAG (még az Extreme Digitaltól különálló vállalatként) a hazai e-kereskedelmi szektor legnagyobb kaliberű vevői bizalomépítő akcióját indította útjára. Ennek keretében tavaly júniusban bruttó 3 ezer forint értékű vásárlási utalványt küldött minden olyan ügyfelének, aki az előző 12 hónapban az eMAG.hu-n bármilyen értékben vásárolt.

 

1,1 milliárd forintnyi utalványt váltottak be az eMAG-nál

A kuponokat 6 hónapig lehetett beváltani legalább bruttó 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén. A legelső utalványt egy asztal és egy szék vásárlásakor használták fel 2021. június 4-én, míg a legutolsót december 12-én váltotta be egy ügyfél egy nyomtató toner rendelése során. 

 

“Bár a GVH-val kötött megállapodásunkban azt vállaltuk, hogy legalább 1 milliárd forint értékben fogják az utalványokat beváltani az ügyfeleink, ezt végül túlteljesítettük: tavaly június és december közepe között mintegy 350 ezer ügyfelünk összesen mintegy 1,1 milliárd forint értékben használta fel a vásárlási utalványokat az eMAG-nál. A kuponok 68 százalékát az eMAG által forgalmazott termékek vásárlásakor vették igénybe ügyfeleink, a fennmaradó 32 százalékot viszont az eMAG a Marketplace platformon árusító kereskedőknél váltották be a vásárlók. Ez azt jelenti, hogy az utalványok felhasználása mintegy 220 ezer darab termék értékesítésével közel kétmilliárd forintos forgalmat generált a termékeiket piacterünkön értékesítő társaságoknak, így számos hazai kis- és középvállalatnak” – kommentálta az eredményeket Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

 

Sokan hétköznapi cikkeket vettek az utalványból

Darabszám alapján a legnépszerűbb kuponbeváltással rendelt termékek a mosogatógépben használatos vízlágyító só négy kilogrammos kiszerelésű változata, a különböző nagy kiszerelésű öblítők, illetve  a havi kiszerelésű, 150-180 darabos pelenkacsomagok voltak.

 

A műszaki termékek közül egy True Wireless fülhallgató, illetve egy jutányos árú fitneszpánt beszerzésekor váltották be az utalványt kiemelkedően sokan, de számítógépes perifériát (billentyűzet, egér, webkamera), illetve építő-, kirakós- és társasjátékokra is igen sokan használták fel a kupont.

 

Debrecen és Pest megye az élen

Ha települések szintjén vizsgáljuk, a voucherek Debrecenben voltak a legnépszerűbbek, ahol több mint 30 millió forint értékben váltották be ezeket, míg második helyen Budapest XI. kerülete áll csupán pár százezer forinttal alacsonyabb értékkel, Pécs pedig bronzérmes helyre jutott be közel 26 millió forint értékű beváltással. 

 

Megyei szinten Pest megyéből éltek legtöbben az utalvány adta lehetőséggel (több mint 447 millió forint értékben), a második helyre Borsod-Abaúj-Zemplén, a harmadikra pedig Győr-Moson-Sopron jutott 59 milliós, illetve 57 millió forint körüli összeggel. A legnagyobb – mintegy 180 millió forintos – értékben a tavalyi év 48. hetében váltották be a háromezer forintos utalványokat. 

 

 

 

Kézműves gyártók nyithatnak az online piacra

A GVH-nak tett vállalása keretében indította el az eMAG a Marketplace platformján az Értékesíts hazait az eMAG-on! programját, amelynek keretében a vállalat kifejezetten hazai kis- és középvállalkozásokat támogat 3 hónap jutalékmentes, és további 3 hónap 50 százalék jutalékkedvezménnyel való értékesítéssel az online piac felé történő nyitásban. A programhoz mostanáig 125 hazai kisvállalkozás jelezte csatlakozási szándékát, 90 százalékuk kézműves termékek előállításával foglalkozik, 7 százalékuk pedig elektronikai termékeket értékesít.

 

Az Értékesíts hazait az eMAG-on! program mellett a vállalat egyéb kampányokkal is segíti a piacterén értékesítő partnereket: eMAG Academy néven például teljeskörű, a hazai jogszabályokra is kiterjedő e-kereskedelmi online tananyagot bocsátott a partnerek rendelkezésére. Azok a kereskedők, amelyek képviselői a tananyagon alapuló tesztet sikeresen kitöltötték, 3 hónapig ugyancsak jutalékmentesen, és  50 százalékos jutalékkedvezménnyel értékesíthették termékeiket a Marketplace-en.

 

Az eMAG Marketplace-hez csatlakozó új partnerek - beleértve a kkv-támogatási program résztvevőit is - az elmúlt csaknem 10 hónapban összesen mintegy 780 millió forintos forgalmat bonyolítottak le a fent említett kedvezményes értékesítési feltételekkel*. 

 

________________________

* 3 hónap jutalékmentességgel, illetve további 3 hónap 50%-os kedvezmény mellett

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36