Informatikai meet-up sorozatot indított a Magyar Telekom Csoport
A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország program-sorozatot indított IT szakemberek részére, melynek célja, hogy a jelen kihívásairól, szakmai trendekről, jó megoldásokról cseréljenek gondolatokat, kötetlen formában. A program-sorozat első eseménye nagy sikerrel, közel 500 offline és online érdeklő részvételével zajlott.
Kutatások szerint Magyarországon az informatikai munkaerő-piacról közel 40.000 szakember hiányzik, amely azt jelenti, hogy nincs elegendő, megfelelő képességekkel bíró szakember a piacon. Bár az informatikai képzésekre jelentkezők aránya évről évre emelkedik, a szakember-utánpótláshoz érdemes láttatni az IT szakma szépségeit, sokrétűségét.
A Magyar Telekom Csoport által indított rendezvény-sorozat célja, hogy meghatározott fókuszterületek mentén indítsanak párbeszédet a szakma jelen kihívásairól, trendjeiről és biztosítsanak platformot az eszmecserére a szakemberek között. „Eseményeinket kettős céllal rendezzük: egyrészt, szeretnénk rámutatni és láttatni, hogy milyen sok rétege, ága van a sokszor csak IT-ként emlegetett foglalkozásnak, és jobban megmutatni, közelebb hozni azok számára, akik érdeklődnek, hogy miről is szólnak ezek a szakmák a gyakorlatban. Másrészt, programunkkal az aktív szakértőket is szeretnénk megszólítani, platformot biztosítva a közösségépítésre, kapcsolódásra.” – nyilatkozta Bóka László, Platform and Core Services Tribe Lead.
A kötetlen, laza hangvételű, inspiráló előadásokat és beszélgetéseket kínáló rendezvénysorozat első állomásán a Kubernetes nyílt forráskódú platform megoldásaival ismerkedhettek a résztvevők Szelestey Péter, a Telekom Cloudification Product Owner-ének vezetésével. A programot közel 500 szakértő követte figyelemmel a helyszínen és az online térben, mely az alábbi linken visszanézhető: https://youtu.be/7USDGqJDk5g
Az esemény-sorozat további állomásai is hasonlóan izgalmas szakmai témákban kerülnek megrendezésre. Június 16-án 18 órától a HubHub-ban személyesen, illetve online is van lehetőség csatlakozni az eseményhez, melynek központi témája a kiberbiztonság lesz. A neves szakértők (Csordás Szilárd, Kapui Nikolett, Krizsán Csaba, Dr. Szvetelszky Zsuzsanna, Keleti Arthur, Marosi-Bauer Attila, Balogh Turul) a kibervédelem és az incidenskezelés titkaiba avatják be az érdeklődőket.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között, regisztrálni ITT van lehetőség.
Kapcsolódó cikkek
- A Telekom hálózatának működésével ismerkedhettek a jövő női mérnökei
- Esélyegyenlőségi törekvéseiért elismerésben részesült a Magyar Telekom Csoport
- Elkészült a Magyar Telekom 2020-as Fenntarthatósági Jelentése
- Az 5G kutatásában működik együtt a Magyar Telekom Csoport és a győri Széchenyi István Egyetem
- Osztalékjavaslatot tett a Magyar Telekom
- IoT megoldásokkal készül a Telekom Csoport az 5G ipari alkalmazására
- Változás a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében
- Változás a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében
- 27 iskola 2500 diákja tanulhat a Telekom jóvoltából a Digitális Témahéten
- A Magyar Telekom osztalékjavaslata
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.