Az állam lehet az egyik katalizátor a digitális ügyintézés terén

forrás: Prím Online, 2022. június 30. 09:58

22 évvel ezelőtt, 2000. június 22-én írta alá Bill Clinton elnök az amerikai elektronikus aláírási törvényt, azóta ezt a napot “ESIGN Day” néven ismerik az Amerikai Egyesült Államokban. Ennek mintájára, 2021-ben Magyarországon is életre hívták az elektronikus aláírás napját. A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy ösztönző szerepet játsszon a digitális folyamatok és az ehhez elengedhetetlen e-aláírás, e-hitelesítés hazai elterjedésében.

„Annak ellenére, hogy az elektronikus aláírás hivatalos ügyekben történő használatára a jogi keretek már 2001. óta adottak Magyarországon, mind a mai napig sok esetben tapasztalhatjuk, hogy sokan ragaszkodnak a papír alapú ügyintézéshez.” – mondta el Szabóné Endrődi Csilla, az e-aláírások és digitális hitelesítési megoldások fejlesztésére szakosodott, Microsec e-Szignó Hitelesítés Szolgáltató igazgatósági tagja. A szakember szerint az e-aláírásra épülő ügyintézés elterjedésének az egyik legnagyobb gátja az, hogy az emberek többsége egyelőre még mindig nem rendelkezik elektronikus aláíró képességgel, ennek következtében pedig az egyes szolgáltatók sem sietnek áttérni a modernebb, kényelmesebb digitális csatornákra az ügyintézésben, pedig a lehetőség mindenkinek adott.

 

Több mint 4300 állami intézmény biztosítja a digitális ügyintézés lehetőségét

A Magyar Állam felvállalta a katalizátor szerepet, és 2016. óta minden állampolgárnak ingyenesen biztosítja az e-aláírás lehetőségét, csak kérnie kell azt. Az új típusú személyazonosító igazolvány (eSzemélyi) többfunkciós okmány: ellátja az úti okmány, az egységes elektronikus kártya, valamint az elektronikus aláíró kártya szerepét is. Az állampolgároknak csupán annyi dolguk van, hogy kérik az e-személyire kerüljön rá az e-aláíráshoz szükséges ún. minősített tanúsítvány. „Ezt a tanúsítványt magánszemélyként használhatjuk fel, de ez tökéletes ahhoz, hogy állampolgári ügyeinket digitálisan intézzük. Az állam ebben példamutató szerepel vállalt fel, ugyanis mára már több, mint 4300 állami és közigazgatási szervezet biztosítja az e-ügyintézés lehetőségét” – emelte ki a Microsec szakembere. A legegyszerűbben úgy ellenőrizhető, hogy egy adott szervezet elektronikus ügyintézésre kötelezett-e, ha lekérdezzük az „Elektronikus ügyintézést biztosító szervek nyilvántartását”. 

 

Új állami szerepkör: katalizátor a digitalizációban

A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) szerint az állam láthatóan elkötelezett a digitális ügyintézés terjesztése mellett, ezért addig, amíg nem rendelkezik mindenki az elektronikus aláírással, egyéb alternatív megoldásokat is biztosít a digitális ügyintézésre. „Ha állami, önkormányzati szervről van szó, akkor a minősített elektronikusan aláírt dokumentumok befogadása nem lehet kérdés, hiszen törvény kötelezi az összes államigazgatási szervet és helyi önkormányzatot a digitális ügyintézés lehetőségének biztosítására. A bíróságokon keresztül, az ügyészségen át az összes olyan állami, önkormányzati szervig vagy vállalatig, amely közfeladatot - például a szemétszállítást – lát el, ott találjuk az elektronikus ügyintézés lehetőségét. Egy kormányhivatalnál például el tudjuk intézni ügyeinket digitálisan akkor is, ha nincs külön elektronikus ügyintézési felületük, mert az úgynevezett e-Papír szolgáltatáson keresztül be kell fogadniuk az elektronikus úton beküldött, elektronikusan aláírt dokumentumokat.” – mondta el dr. Kósa Ferenc, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) elnöke. A szakember kiemelte azt is, hogy 2023-tól csak az tud majd ingatlan-nyilvántartást érintő ügyet intézi (pl. adásvétel, vagy jelzáloghitel), aki rendelkezik elektronikus aláírói tanúsítvánnyal, ezért már most javasolják mindenkinek, hogy kérjen ingyenesen új elektronikus személyi igazolványt – akár a régi lejárati ideje előtt is – és ahhoz igényeljen elektronikus aláírói tanúsítványt. „Örömteli látni, hogy az állami szférában egyre több szervezet érzi fontosnak, hogy az e-aláírásra épülő folyamatok előtérbe kerüljenek az ügyfelekkel történő kommunikációban. A gazdasági racionalitás, a hatékonyság növelés és költségcsökkentés lehetősége, az állampolgári igények és a fenntarthatóság, a papírmentességet előtérbe helyező előírások is ebbe az irányba terelik a kormányzati döntéseket.” – tette hozzá Kósa Ferenc.

 

Az állam mutatja az utat a piaci cégeknek?

A cégképviseleti minőségben, vagy valamilyen kiemelt szerepkörben – például ügyvéd, közjegyző, végrehajtó – végzett eljáráshoz nem használható az ingyenes, állampolgári e-aláíró tanúsítvány (amely az e-személyivel együtt igényelhető), de piaci szolgáltatóktól már közel 20 éve beszerezhetők az üzleti célokra, vagy megfelelő jogi ügyletekre is használható tanúsítványok. „Az ügyvédek világában például mára már teljesen bevett gyakorlat az elektronikus aláírás. Azonban szomorú tény, hogy a piaci cégek nagy része ma még idegenkedik az e-aláírt dokumentumoktól. Bár évről évre egy többen fogadják el a digitálisan hitelesített okiratokat, még mindig le vagyunk maradva az uniós és főleg a globális átlagtól. A legtöbb esetben ennek oka az információhiány, mert nem ismerik pontosan az ilyen iratok kezelésére vonatkozó szabályokat, nem mozognak magabiztosan ezen a területen, és nem előnyként, hanem problémaként tekintenek minderre. Pedig az állam a piaci cégek esetében is igyekszik megkönnyíteni és ösztönözni az e-aláírás elterjedését a jogi környezet alakításával.” – foglalta össze Szabóné Endrődi Csilla. „A digitális ügyintézés terén úgy tűnik, hogy az állam lekörözi a vállalati szektort, legalábbis abban az értelemben, hogy már megteremtette az e-aláírt dokumentumokra épülő, papírmentes ügyintézés lehetőségét számos szervezetnél.” – foglalta össze a hazai helyzetet a szakember. “Partnereinkkel az a célunk, hogy a lehető legtöbb üzleti szervezet számára világossá tegyük, miért éri meg figyelmet fordítani az e-dokumentumkezelésre, az e-ügyfél pontok kialakítására és persze, hogy miként érdemes ezt megtenni.” – foglalta össze a Microsec szakembere. „Bízunk benne, hogy idővel egyre több cégvezető fogja felismerni, hogy a digitális hitelességen alapuló e-ügyintézés a 21. század megoldása, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani az egyre gyorsabban digitalizálódó világgal.”

 

Így igényelhető az e-aláírás: távolról, magánszemélyként vagy üzleti célokra is néhány perc alatt

Az elektronikus aláírások új generációját már akár egy okostelefonon keresztül is használhatjuk és személyes megjelenés nélkül, egy rövid videóazonosítás útján is megigényelhetjük a bizalmi szolgáltatótól. Ehhez nem kell mást tenni, mint felkeresni például az e-szigno.hu weboldalt és akár 3 munkanapon belül megkaphatjuk e-aláíró minősített tanúsítványunkat, akár céges, akár magánügyek intézéshez. Már a legolcsóbban elérhető előfizetési csomag is lehetővé teszi, hogy okostelefonon vagy számítógépen írjon alá a felhasználó dokumentumokat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55