Már fesztiválra is Oszkárral megyünk
Bár a járvány alatt a legkedveltebb hazai telekocsi szolgálatás, az Oszkár is jóval kevesebb utazást regisztrált, a korlátozások feloldásával és a hagyományosan forgalmasabb nyári hónapok beköszöntével visszatértek az utasok. A fesztiválszezon jelentősen megnövelte a helyfoglalások számát, Sopronba például a VOLT idejére 7-8-szorosára nőtt a forgalom. Egy-egy ilyen út arra is kitűnő alkalom, hogy aki eddig még nem tette, kipróbálja a telekocsi szolgáltatást, amely a növekvő üzemanyagárak és környezetvédelmi szempontok miatt is okos választás.
„A hazai nyári fesztiválkínálat szinte már zavarba ejtően széles, mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló rendezvénysorozatot, amelyek az ország minden szegletében várják a látogatókat. Csakhogy éppen ebből adódik az egyik leggyakoribb nehézség: hogyan jutunk oda? Ugyanis a programoknak otthont adó településeket gyakran tömegközlekedési eszközökkel csak több átszállással, hosszú idő alatt lehet elérni, autóval pedig a parkolás okozhat gondot a helyszínen. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a nyári fesztiválok idején a megszokott forgalom sokszorosát tapasztaljuk. Idén különösen szembetűnő ez a növekedés például Sopron esetében, ahová a fesztivál alatt a szokásosnál 7-8-szor többen indultak útnak Oszkárral” – mondta Prácser Attila, az Oszkar.com Telekocsi szolgáltatás társalapítója.
A 2007 novemberétől működő útitárskereső szolgáltatás közössége mára több mint 900 ezresre nőtt, és az Oszkár saját számításai alapján az azóta eltelt időben az utasaik több mint 28 milliárd forintot spóroltak meg és 4 milliárd kilogramm CO2-kibocsátástól óvták meg a környezetet. Az elmúlt évek statisztikáiból kiderül, hogy leggyakrabban a főváros és Miskolc, Szeged, Pécs, Nyíregyháza és Debrecen viszonylatában használják az Oszkárt. A legtöbben 100–300 km közötti távolságra utaznak, túlnyomó részben az országhatárokon belül veszik igénybe a szolgáltatást (88,3%), de például Németországból, Ausztriából, az Egyesült Királyságból és Hollandiából is érkeznek foglalások/autós hirdetés feladások.
Az elmúlt egy évben a rendszerben több mint 600 000 foglalást regisztráltak, egy felhasználó átlagosan 3-szor telekocsizott, illetve körülbelül 6 db autós hirdetést adott fel. Az utasok és autósok között van, aki minden alkalommal oszkározik, amikor útnak indul, de ezt évente csak néhányszor teszi (pl. hosszú hétvégéken, vagy csak nyáron, a fesztiválszezonban), de akad olyan is, aki ingázik, ezért naponta kétszer vagy hetente kétszer él ezzel a lehetőséggel. Az oszkáros közösségben az autósok inkább férfiak, az utasok pedig inkább nők, a legjellemzőbb korosztály a 25-34 év közöttieké.
A koronavírus-járvány ezen a területen is nyomot hagyott: az Oszkár saját, nem reprezentatív felmérése szerint, amelyben 850, korábban rendszeresen oszkározó, de jelenleg inaktív tagot kérdeztek meg, a járvány sokak életét teljesen átalakította. Majdnem háromnegyedüknek megváltoztak a körülményei, sokan kezdtek home office-ban dolgozni, távoktatásban tanulni, 18 százalékuknak a koronavírus miatt nem kell annyit utaznia, mint korábban. A válaszolók alig néhány százaléka mondta azt, hogy fél a covidtól, ezért nem tartja jó ötletnek a közös utazást.
A járványveszély csökkenésével viszont ismét emelkedni kezdett az utasok száma, egyre többen a nyári fesztiválokra is telekocsival indulnak. Sokan nemcsak kényelmi szempontok miatt választják az utazásnak ezt a módját, hanem a környezettudatosság és egyre inkább a költségeik csökkentése is befolyásolja a döntésüket. Ők minden bizonnyal felfigyeltek arra, amire már a Független Benzinkutak Szövetsége és energetikai szakértők is felhívták a figyelmet: a háború miatt gondok lehetnek az üzemanyag-ellátásban, ezért erősen ajánlott visszafogni a fogyasztást. Szintén erre ösztönöz a benzin és a kőolaj árának drasztikus emelkedése is, amit Magyarországon egyelőre kevésbé érzékelnek a vásárlók, azonban a hatósági árak eltörlése után valószínűsíthető, hogy a most fizetendő összeg közel kétszeresével kell majd szembesülni egy-egy tankolás során. Ezért mindenkinek érdemes már most felkészülni erre az időszakra és költségkímélőbb alternatívákat keresni, mint például a tömegközlekedés vagy a telekocsizás, akár autósként, akár utasként.
A legnépszerűbb Oszkár úticélok az elmúlt években
Kapcsolódó cikkek
- A SmartThings rendszeren keresztül is irányíthatók a csatlakoztatott Galaxy okoseszközök
- Új mérföldkőhöz érkezett a Samsung SmartThings
- Az IKEA bemutatja a DIRIGERA-t
- Automatikus pénzvisszatérítést nyújt egy magyar applikáció a bankkártyás vásárlások után
- Az egyesült MKB, valamint az OTP új mobilbankja is elérhető a Huawei AppGalleryben
- A húsvéti locsolkodás a virtuális térbe lép a Viber különleges ünnepi lencséjével
- Új funkcióval védi vásárlóit az eMAG a webáruházban és a mobilappjában is
- K&H: újabb okosfizetés jön – itt a Xiaomi Pay
- Vadiúj, ingyenes autós applikáció alakíthatja át az autópiacot
- A spanyol Király Kupában is debütál a díjnyertes magyar sporttech megoldás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.