Így nézhet ki a tenger melletti légiközlekedés jövője

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 9. 09:51

A világ lakosságának 40 százaléka tengerparti településeken él. Számukra az amerikai REGENT innovatív elektromos siklói elsőként kínálnak majd biztonságos, olcsó, nagy sebességű és kibocsátásmentes mobilitási megoldást.

Az ismert légpárnahatást hasznosító tengeri sikló (seaglider) kizárólag vízen közlekedik, útja során azonban három üzemmód között vált – a kikötőben klasszikus vízi járműként a törzsén lebeg, indulás és érkezés közben viszont már szárnyashajóként, óránként 40 csomós (74 kilométeres) sebességgel szeli a habokat, úti célját pedig pár méterrel a hullámok felett, óránként közel 300 kilométeres sebességgel száguldó repülőgépként közelíti meg. 

 

A repülőgépek nagy sebességét és kényelmét az elektromos járművek alacsony üzemeltetési költségeivel és klímabarát működésével egyesítő siklót a hidroprofilok, az elosztott elektromos meghajtás és a repülőgépes fly-by-wire vezérlés különbözteti meg a hagyományos légpárnás járművektől. Együttesen ezek a megoldások biztonságos kikötői manőverezést, fokozott hullámtűrést és kényelmes utazási élményt eredményeznek. Utóbbihoz a csendesebb működés is hozzájárul: az átlagos repülőgépeknél 30 decibellel halkabban repíti 12 utasát és a 2 fős személyzetét. A sikló hatótávolsága megközelíti a 300 km-t, melyet a következő generációs akkumulátorokkal 500 km-re terveznek bővíteni.

 

 

A tengeri sikló fejlesztéséhez a Siemens portfóliója biztosítja a mérnöki tervezőeszközöket, amelyeket a REGENT 2020-as alapítása óta használ. A felhőben, szolgáltatásként elérhető Xcelerator as a Service ugyanis pontosan illeszkedik a légi és a vízi szállítmányozás szereplőit kiszolgáló, digitális vállalatként indult startup stratégiájába. 

 

A REGENT közlése szerint már 325 seaglidert előértékesítettek világszerte, melyek a terv szerint 2025-től léphetnek szolgálatba.

 

Digitális átalakulásukat az autóipartól az űriparig kis- és nagyvállalatok egyaránt gyorsítják a Siemens Xcelerator platformjával, amely a digitális ikrek technológiáján keresztül is segíti, hogy az ambíciózus tervből jól működő késztermék szülessen.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09