Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 21. 13:46

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért szakmai zsűrije a siófoki MENTA konferencia gálavacsorája keretében kedd este jelentette be az idei év Gyurós Tibor-díjasait: az év menedzserét, az év digitalizációs projektjét, az év innovációja díj nyertesét, illetve az év digitális oktatási nagykövetét.

A hagyományoknak megfelelően idén is a Gyurós Tibor-díjak átadásával zárult a Siófokon zajló IVSZ MENTA konferencia első napja. Az elismeréssel 2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el négy kategóriában a szakmai szervezet.

 

A Gyurós Tibor-díj nyertesei 2022-ben:

Az év menedzsere – Kádár Tamás, a SEON vezérigazgatója és társalapítója

Kádár Tamás még egyetemi évei alatt hozott létre egy kriptopénzváltó oldalt egyetemi társával, ennek során találkozott  azzal, hogy kiberbűnözők képesek igen komoly biztonsági intézkedéseket is kijátszani. A csalók felhasználók lopott személyazonosságával és bankkártya adataival próbálták meg visszaigényelni tranzakciók összegét. Erre kerestek megoldást, ám a piacon lévő termékek túlságosan bonyolultnak bizonyultak, így elkezdtek házon belül építeni és kifejleszteni egy kockázatelemző rendszert, a későbbi SEON-t, az azóta komoly ismertségre szert tevő  online csalásmegelőző technológiai startupot. A cég neve a security online kifejezésből ered, és bár csupán öt éve indult, napjainkra több, mint ötezer ügyfelének egymilliárd pénzügyi tranzakcióját vizsgálta át, 50 millió eurónyi potenciális kárt előzve meg ezzel. Idén áprilisban a cég rekordösszegű 94 millió dollár Series B tőkebefektetést eszközölt, a globális fókuszú vállalat Austinban (Texas), Budapesten, Londonban, Jakartában is helyi irodával terjeszkedik tovább.

 

Dr. Vinnai Balázs az IVSZ elnöke és Kádár Tamás a SEON vezérigazgatója

 

A digitális oktatás nagykövete – Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese

A szervezetfejlesztési, üzletfejlesztési szakember több saját vállalkozás és startup indításán van már túl, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal korábbi Ifjúsági innovációért és Startupokért felelős elnöki megbízottjaként az ifjúsági innováció ösztönzése volt a feladata. E tapasztalatait hasznosítja jelenleg az Express Innovation Agency-nél melynek a stratégiai vezérigazgató-helyetteseként többek között a digitális oktatás eszközével a tehetséggondozástól a nemzetközi piacig segíti munkatársaival a jövő generációit. Célja, hogy a digitalizáció, és az oktatás módszereivel segítse elő a hazai innovációs ökoszisztéma paradigmaváltását a már az iskolapadtól kezdve, partnerként támaszkodva a startup-szféra szereplőire, és a digitális szakemberek új generációjára. Munkájának köszönhetően két év alatt több mint 6000 fiatal ismerkedett meg digitalizáció, a startupok és az innováció világával, közel 300 projekt indult el, amelyből több tucat kapott befektetést vagy lépett már hazai, vagy nemzetközi piacra.

 

Laufer Tamás az IVSZ tiszteletbeli elnöke és Kölkedi Krisztián az Express Innovation Agency vezérigazgató-helyettese

 

Az év innovációja – Medipredict

A Medipredict egy egészségügyi vállalat, amelynek szolgáltatása négy különböző aspektus integrálásával vizsgálja át a páciensek testét. A vizsgálatok mindegyikében ma még példátlanul nagynak számító adatmennyiséggel dolgozik a rendszer: a genetikai vizsgálat során például mintegy húszezer gén állapotáról készítenek jelentést gépi tanulási algoritmusokkal, mintegy hárommilliárd leolvasott bázispár elemzésével. A Medipredict másik analízise ötszáz-féle molekula szintjét képes meghatározni a vérből komplex betegségek korai felismeréséhez, de az orvosi kórelőzmény felvételekor is több tíz gigabájtnyi érzékeny adatot rögzítenek páciensenként.

 

Dr. Kiss Richárd a Medipredict orvosi igazgatója és Nieder Jenő a PortfoLion vezérigazgató-helyettese

 

Az év digitalizációs projektje – FAIR PAY CONTROL

A FAIR PAY CONTROL Zrt. munkatársai olyan, alacsony havidíjért elérhető, innovatív szolgáltatást dolgoztak ki a kintlévőségek kezelésére, amely szakít a klasszikus követeléskezelés módszereivel, és a prevencióra helyezve a hangsúlyt biztosítja ügyfeleinek, hogy számláikat mindig pontosan fizessék. A szolgáltatás ötvözi az emberi döntéshozatal szociálpszichológiai mechanizmusait, a professzionális jogi támogatást, a legmodernebb IT infrastruktúrát, és egyedülálló módon 100%-ban előlegezi a FAIR PAY CONTROL-t használó cégek részére a jogi eljárások díjait és költségeit abban az esetben, ha egy kötelezett mégsem rendezné időben a számláját. A szolgáltatás tavaly már elismerést szerzett a 29. Magyar Innovációs Nagydíjon, és elnyerte a Magyar Minőség Háza 2021. díjat is.

 

Dr. Horváth Gábor a FAIR PAY CONTROL képviselője és Kenyeres Kinga a Századvég vezérigazgatója

 

A díjazottak rövid videós bemutatkozását az IVSZ YouTube-csatornáján lehet megtekinteni:

● Az év digitalizációs projektje: https://www.youtube.com/watch?v=IYhyI11XfLw

● Az év innovációja: https://www.youtube.com/watch?v=udObnLOm2M4

● Az év menedzsere: https://www.youtube.com/watch?v=cxIyIOLcAEY

● A digitális oktatás nagykövete: https://www.youtube.com/watch?v=G1cuvXt8YK8

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05