Az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel rendez közös meetupot a Neumann Társaság

forrás: Prím Online, 2022. november 23. 15:39

Digitalizáció az oktatásban: az ELTE címmel rendez a legnagyobb magyarországi egyetem, az ELTE munkatársainak közreműködésével zajló online meetupot a Neumann Társaság 2022. december 8-án. 

2020 márciusában a koronavírus járvány terjedése miatt Magyarország néhány nap alatt az online térbe költözött, beleértve a hazai felsőoktatási intézményeket is. Több mint két és fél évvel a pandémia kitörése után a több mint négyezer főt foglalkoztató ELTE mint intézmény digitális átállásáról és az online zajló oktatásról beszélgetünk az egyetem két vezető beosztású munkatársával.

 

A meetup vendégei egy “keletkezéstörténetet” elevenítenek fel, két szemszögből is megosztva tapasztalataikat a hallgatósággal: egyrészt oktatásszervezési, másrészt informatikai/műszaki megvalósíthatósági irányból.

 

 

A Digitalizáció az oktatásban: az ELTE meetup felkért szakértői:

● Cseszregi Tamás, az ELTE oktatási igazgatója. Az igazgatóság feladata az egyetem oktatásszervezési feladatainak végrehajtása, illetve a kari szintű oktatásszervezési feladatok irányítása és szakmai felügyelete. 

● Ritter Dávid, az ELTE informatikai igazgatója. Az igazgatóság központi informatikai, oktatástechnikai és telekommunikációs szolgáltatásokat nyújt az egyetem számára, és ezek keretében biztosítja a hálózat, a kliensek és a szerverek működtetését, a felhasználók adminisztrációját és felügyeletét. Koordinálja az egyetem IT-fejlesztéseit és az IT-stratégiája kialakítását. 

 

Szó fog esni az oktatók, a diákok és az adminisztratív munkavállalók kezdetkori digitális készségeiről, a virtuális oktatás megszervezése és a szervezet általános működése érdekében alkalmazott eljárásokról és megoldásokról, valamint az elért eredményekről, tanulságokról. Hogy a végbement transzformáció sikerét miképp ítélik meg a kulcsszereplők, az ad hoc kialakult válsághelyzet mennyiben hagyott teret a kifinomult tervezésnek, mik voltak a legnagyobb nehézségek és volt-e “mázli” avagy szerencsés fordulat, a beszélgetés során fogjuk megtudni.

 

A Neumann Társaság részéről a beszélgetést Dandoy Gabriella, a Neumann Társaság munkatársa moderálja.

 

A 2022. december 8-án 14 órától zajló Digitalizáció az oktatásban: az ELTE meetup Zoom platformon zajlik majd, az eseményen való részvétel ingyenes, mindössze előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet ezen a linken lehet elvégezni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36