Elsősorban nem a környezetvédelem miatt veszünk e-autót

forrás: Prím Online, 2022. november 25. 11:17

Nem a környezettudatosság, hanem az állami támogatások ösztönzik leginkább a villanyautózást – derült ki az Allianz Hungária elektromosautó-vásárlási szokásokkal kapcsolatos online, nem reprezentatív kutatásából.*

 

A többség néhány éven belül villanyautóra vált, de nem a környezet védelme miatt

 

Az Allianz kutatása alapján a megkérdezettek közel 60 százaléka tervezi, hogy a következő években villanyautóra vált. Az e-kocsik terjedéséhez az európai uniós jogszabályokon és az állami támogatásokon, illetve adókedvezményeken túl az üzemanyagárak emelkedése, továbbá az elektromos és a hagyományos autók árkülönbözetének csökkenése is hozzájárul. A kormány 2016 óta több program keretében összesen közel 15 milliárd forint összegben támogatta az új elektromos autók beszerzését. Az Allianz felmérése szerint a villanyautó-vásárlásoknak az állami támogatások, illetve az adó- és illetékkedvezmények az elsőszámú ösztönzői (46,3 százalék). Az anyagi segítség mellett azonban kifejezetten sokat nyomnak a latba az ismerősök ajánlásai is (26,1 százalék). A válaszadók 24 százaléka szerint a szabályozások miatt már csak zöld rendszámú autóban érdemes gondolkodni, hiszen a jelen állás szerint 2035-től csak elektromos autót vehetünk majd az EU-ban. Ugyanennyien vannak azok, akik azért választanak e-autót, mert úgy vélik, ezek biztonságosabbak hagyományos társaiknál, hiszen kevesebb kopó-forgó alkatrész van bennük, ezért a meghibásodások lehetősége is kisebb, és az életciklusuk során sokkal kevesebb javításra van szükségük. Ebből adódóan a fenntartatásuk is olcsóbb valamelyest, ami a résztvevők közel 20 százaléka számára nyomós érv. 

 

pixabay.com

 

Meglepő módon mindössze 12,4 százalék azok aránya, akiknek prioritás a választás során, hogy környezettudatosan közlekedjenek és ezáltal hozzájáruljanak a klímaváltozás mérsékléséhez. Noha általános tendencia, hogy a magyarok egyre fontosabbnak tartják a fenntarthatóságot és a klímaváltozást lassító intézkedéseket. Az, hogy az e-autók a legmodernebb, jövőbe mutató technológiát képviselik, a válaszadók csupán 5 százalékának jelent motivációt a döntésben.

 

Az ár és a megtérülési idő mellékes tényezők, márkaorientáltak vagyunk

 

A kutatásban résztvevők rengeteg szempontot figyelembe véve mérlegelnek elektromosautó-vásárlás előtt. Az autómodell típusa a legfontosabb tényező számukra, ezt követi a hatótáv, majd, hogy hol találhatók a környéken/állandó útvonalon töltőpontok, gyorstöltők. Meglepő módon az ár és a megtérülési idő csak a középmezőnyben szerepel a fontossági listán.  A preferált márkákhoz és modellekhez elérhető biztosításokról és fedezetekről a válaszadók alig egynegyede tájékozódik, a legkevésbé pedig az akkumulátor kapacitás érdekli az embereket a döntésnél. 

 

 

Bármilyenek is a prioritásaink, átlagosan 27 százalékunk vásárol valójában tudatosan

 

Mielőtt villanyautó-vásárlásra adjuk a fejünket – legyen az tisztán elektromos vagy plug-in hibrid meghajtású – az Allianz, valamint a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértői szerint fontos, hogy alaposan körbe járjuk a témát és megtegyük ezeket a lépéseket függetlenül attól, hogy a vásárlás kapcsán mik az alapvető prioritásaink:

1. Elsőként célszerű átgondolni a használati szokásainkat, összeírni a döntési szempontjainkat, meghatározni a költségkeretet, és alaposan tájékozódni a zöld rendszámos autókkal kapcsolatban. Mindazonáltal ezeket csupán a felmérés résztvevőinek alig több mint egynegyede teszi csak meg.

2. Végleges döntés előtt érdemes megfontolni, hogy egy új vagy egy használt elektromos autó felelne-e meg jobban az igényeinek. Ezzel szemben mindössze 5,7 százalék mérlegeli ezt a lehetőséget.

3. Fontos több alternatívát is figyelembe venni, 26,6 százalékunk ennek ellenére eleve elköteleződik egy márka mellett, kizárva ezzel egy esetleges jobb opció lehetőségét.

4. Ha használt jármű a kiszemeltünk, vizsgáltassuk át az autót műszaki szempontok alapján egy szakértővel. A kutatás alapján e tekintetben alaposabbak vagyunk, 47 százalék jár el így.

5. Az sem mindegy, hogy kihez fordulhatunk technikai jellegű kérdésekkel, érdemes ezért ennek a lehetőségeit is feltérképezni vásárlás előtt. 26,1 százalék ezt figyelembe is veszi.

6. Tanácsos utána nézni annak is, hol vannak töltőállomások, illetve milyen márka és egyéb szervizek vannak a környékünkön, jellemző útvonalainkon – a válaszadóknak 18,4 százaléka, illetve 16,9 százaléka jár el így. Mindemellett az otthontöltés lehetőségét is érdemes felmérni, 47 százalék meg is teszi.

7. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen biztosítási lehetőségek elérhetők a választott autóra. A megkérdezettek 26,6 százaléka néz utána annak, hogy milyen biztosításokat (KGFB, casco, jogvédelmi) lehet kötni a kiválasztott modellre, azok milyen fedezeteket nyújtanak és mennyibe kerülnek. Jelentős kedvezményekhez juthatunk azzal, ha a különféle gépjárműbiztosításokat ugyanannál a biztosítótársaságnál, csomagban kötjük.

8. Fontos tájékozódni a járulékos szolgáltatásokról is, például, hogy milyen, autóhasználatot vagy töltést segítő applikációk állnak rendelkezésre. 24,9 százalék tesz így.

 

 

A kutatás biztosításra vonatkozó eredményeit dr. Gombolai Éva, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértőjének tapasztalatai is megerősítik. Elmondása alapján az emberek többsége nem tudja, pontosan mire való a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB), mire a casco, és mire a jogvédelmi biztosítás. Pedig sok múlhat ezen, hiszen kizárólag a casco nyújt védelmet az autós saját autójában esett, akár saját hibából bekövetkezett kárára vonatkozóan, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az általunk másoknak okozott károkat téríti meg. 

 

Ráadásul az elektromos autóknál speciális lehet, hogy milyen plusz védelmet nyújtó fedezetek vagy éppen kizárások vannak, ezért ezekről fontos részletesen tájékozódni még az autó megvétele előtt. Nem mindegy, hogy kinél és milyen feltételekkel kötjük meg a biztosítást. „Az Allianznál kifejezetten a tisztán elektromos és plug-in hibrid autótulajdonosok igényeire szabott biztosítási fedezetek is elérhetők, amelynek keretein belül például, ha útközben lemerül az akkumulátorunk, az Allianz biztosítási csomagjaiban elérhető közúti assistance szolgáltatás részeként a biztosító töltőautót küld a helyszínre (ha elérhető), vagy vállalja a vontatás megszervezését és költségét a legközelebbi megfelelő töltőállomásig, hogy onnan folytathassuk utunkat. Amennyiben valamilyen meghibásodás vagy baleset történik, akkor apróbb hiba esetén megjavítják a helyszínen az autót, vagy ha baleset vagy nagyobb hiba esetén ez nem lehetséges, akkor elszállítják a legközelebbi márkaszervizbe” – magyarázza Antalffy Dániel, az Allianz Hungária Zrt. szenior gépjárműbiztosítási termékmenedzsere.

 

_____________________

*  Forrás: Az Allianz Hungária Zrt. „Elektromos autózás – félünk tőle vagy belevágnánk?” elnevezésű online, nem reprezentatív kérdőíves felmérése 2022. szeptember 15. és 25. között zajlott 1249 válaszadó részvételével. 

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

A Continental SportContact 7 nyerte az Auto Bild sportscars kiadványának tesztjét

A Continental SportContact 7 gumiabroncs első helyezést ért el az Auto Bild sportscars kiadványa által végzett UHP nyári gumiabroncs-teszten (24/4. szám), melyen „tesztgyőztes” és „példamutató” minősítést kapott. A nagy teljesítményű autógumi hat nemzetközi gyártó modelljével szemben győzött: 1,2-es összpontszámmal a teszt első helyezettje lett. A szerkesztők a 265/35 R 19-es méretű autógumit egy Mercedes AMG GT első-, míg a 295/30 R 20-as méretű modellt annak a hátsó tengelyén tesztelték, összesen kilenc tesztszakaszban, vizes és száraz utakon egyaránt.

2024. április 13. 10:47

A Continental abroncsa megnyerte a német Auto Zeitung autógumi tesztjét is

Az Auto Zeitung német autós magazin szerkesztői legutóbbi nyári gumiabroncs-tesztjükben a Continental PremiumContact 7-et nevezték meg a „ragyogó győztesnek" (24/7. szám). Mind a vizes, mind a száraz vezetési teszteken a legmagasabb pontszámot érte el. A lap szakértői a 225/45 R 17-es méretben kilenc gumiabroncsot vizsgáltak egy BMW 120i-n, összesen 13 kritériumot szem előtt tartva. Európai, ázsiai és amerikai abroncsmárkák termékeit mérték fel.

2024. április 3. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09