Több mint 1 millió eurós befektetést kapott a Volteum

forrás: Prím Online, 2022. december 19. 11:28

Ritkán látunk ilyet a hazai startup világban: 1,25 millió eurós befektetést kapott a Volteum, az elektromos járműflották működését optimalizáló magyar startup. A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő csapat a kockázati tőkealapok mellett olyan autóipari angyalbefektetőket is meghódított, mint a Petronas vagy a Rolls Royce vezetői. 

Összesen 1,25 millió eurós tőkebevonást hajtott végre a Volteum. A magyar startup 2019 óta dübörög előre: a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött csapat idén januárban bejutott a smart mobility és smart city témák vezető nemzetközi akcelerátor programjába, a Techstars „Cities of the Future”-be. Ennek – az üzlet- és termékfejlesztési képzések, illetve egy 120 ezer dolláros befektetés mellett – része volt az is, hogy a következő körös befektetésre felkészítsék a csapatot. Ez most meg is történt, ugyanis négy intézményi befektető és nyolc angyalbefektető összesen nagyjából fél milliárd forint értékű támogatást nyújt a csapat nemzetközi növekedéséhez. 

 

A négy fiatal mérnök által fejlesztett szoftver azért keltette fel ennyire a befektetők figyelmét, mert egy hiánypótló megoldást nyújt az elektromos járművek üzleti célú felhasználásához. A Volteum a fogyasztási adatok alapján pontos információt ad az elektromos járművek akkumulátorának töltöttségi szintjéről, illetve a töltőpontok és a töltési idő kiszámításával optimális útvonalat tervez a jármű számára – ezzel pedig biztonságossá teszi és drasztikusan leegyszerűsíti az elektromos járművek használatát. 

 

A mostani tőkebevonással a csapat célja, hogy a plug-in hibrideket is bevonja a rendszerbe, és az alkalmazás által kínált funkciókat tovább bővítse a flottaoperátorok számára. Emellett Európa után hamarosan az Egyesült Államok és Kanada területére is elérhetővé teszik az útvonaltervezést, illetve a csomagszállítási piacra fókuszálnak. 

Kulcsszavak: Volteum

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55