Adatközpontokkal az energiaválság ellen

forrás: Prím Online, 2023. február 9. 15:26

Az adatközpontok a globális energiafelhasználás mindössze 1 százalékáért felelnek, miközben az egész gazdaság és társadalom jóléte szempontjából kritikus szolgáltatásokat működtetnek. Energiatakarékos működésük nélkül nehéz volna átvészelni a jelenlegi energiaválságot és teljesíteni az EU klíma- és energiapolitikai céljait. Azok a szervezetek, amelyek a Microsoft adatközpontjait használják, 22-93 százalékkal hatékonyabban használják fel az energiát, mintha telephelyi szerverparkot üzemeltetnének.  

 

 

A Microsoft már hosszú ideje jelentős erőforrásokat fordít arra, hogy hatékonyabbá tegye adatközpontjai energiafelhasználását, amivel – a világ egyik legnagyobb felhőszolgáltatójaként – a globális energiafelhasználás csökkentéséhez is nagyban hozzájárul. A Microsoft adatközpontjai 22-93%-kal használják fel hatékonyabban az energiát, mint a telephelyi szerverparkok.

 

A gyorsuló digitalizáció miatt 2010 és 2018 között világszerte 550%-kal emelkedett a jelentős energiaigényű számítási kapacitások igénybevétele, ám mindeközben az adatközpontok energiafelhasználása csak 6%-kal nőtt, és a globális energiafelhasználásnak is csak mintegy 1%-áért felelnek. Ez arra világít rá, hogy adatközpontok nélkül ma már fenntarthatatlan lenne egy modern, digitalizált társadalom energiaellátása.

 

Az adatközpontok ugyanis a társadalom jóléte szempontjából létfontosságú funkciók működtetésért felelnek: pénzintézetek és kórházak, közigazgatási, közegészségügyi, mentő- és nemzetbiztonsági szolgálatok, az emberek közötti kommunikáció, sok-sok munkahely működése függ tőlük – a felhőt működtető fizikai infrastruktúrától. Az Európai Unióban, a Microsoft adatközpontjaiban futó műveletek több mint 90%-a kereskedelmi és állami szolgáltatásokhoz kötődik. A Microsoft energiahatékonyságot javító intézkedései tehát alapvetően befolyásolják, hogy az EU képes lesz-e nagyobb zavarok nélkül átvészelni a jelenlegi energiaválságot, és teljesíteni hosszútávú energia- és klímapolitikai célkitűzéseit. Csak azok az országok tudják csökkenteni a károsanyagkibocsátásukat, ahol a gazdaság szereplői nagy arányban alkalmazzák a felhőtechnológiát.

 

 

Bár a felhőre való átállás az első lépés az energiatakarékosabb működés felé, a vállalatoknak, intézményeknek ma már ennél többet kell tenniük az energetikai kihívások leküzdéséért. A Microsoft ezért olyan új megoldásokat dolgozott ki, amelyekkel a szervezetek még fenntarthatóbbá tehetik a működésüket:

  • Az Azure-alapokon működő Microsoft Cloud for Sustainability platform segítségével a vállalatok egyetlen helyre gyűjthetik a különböző adatforrásokból származó, energiafelhasználásukra és károsanyag-kibocsátásra vonatkozó információkat. Ez segít a legjobb stratégia kidolgozásában, majd megvalósításának nyomon követésében, az eredmények jelentésében.
  • A Microsoft Emissions Impact Dashboard (EID) azt méri, milyen hatással van a felhő használata a károsanyagkibocsátásra. Az Emissions Impact Dashboard for Microsoft 365 előzetes verziója ugyanerről nyújt adatokat a Microsoft 365-szolgáltatások használata kapcsán.
  • A Microsoft egy útmutatót is összeállított, hogyan lehet minimálisra csökkenteni az erőforrás- és energiafelhasználást a Microsoft Azure használata közben.
  • Az Azure migrációs és modernizációs program keretében a Microsoft rendszerintegrátor partnerei közreműködésével segíti ügyfeleit a különböző alkalmazások és erőforrások felhőbe költöztetésében.

 

A Microsoft az összes új adatközpontját a LEED Gold szabványnak megfelelően tervezi, így ezek nemcsupán rendkívül energiahatékonyak, hanem hamarosan 100%-ban megújuló energiaforrásokat használnak, és – ahol erre lehetőség van – villamos energiát táplálnak vissza az elektromos hálózatokba. A Microsoft európai adatközpontjai kültéri környezeti levegőt keringetnek a hőmérsékletük szabályozására, így több energiájuk marad a szervereken futó számítási feladatok végrehajtására.

 

A Microsoft jelenleg az adatközpontjai zavartűrő képességének továbbfejlesztésén dolgozik, ami a villamosenergia-átviteli hálózatok zavartalan működéséhez is hozzájárul. Írországban a Microsoft adatközpontja szünetmentes tápegységével (UPS) vesz részt a hálózatszintű frekvencia-szabályozásban. Svédországban meghosszabbított üzemidejű akkumulátorokat tesztelnek, amelyekkel kiválthatók a dízelgenerátorok. Finnországban pedig a világ legnagyobb olyan rendszerét tervezik megvalósítani, amely a szerverek által generált hőt hasznosítja újra. Ily módon Finnország második legnagyobb városa, Espoo lakossági hőigényének akár 40 százaléka lesz biztosítható. A Microsoft emellett több adatközpontjában is vizsgálja, miként lehetne folyadékkal megoldani a szerverek hűtését, ezzel is tovább csökkentve az energiafogyasztást.

 

A Microsoft kulcsfontosságúnak tartja a villamosenergia-átviteli hálózatok nagyobb zavartűrőképességének megteremtését. Ugyanakkor, az energiaellátás esetleges zavaraira egy kockázatmenedzsment stratégiával készült fel a vállalat, amelynek például része tartalék erőforrások rendelkezésre bocsátása. A Microsoft európai adatközpontjai fel vannak készülve arra, hogy szükség esetén ezeket a stratégiákat alkalmazzák, mert a legelső az ügyfelek folyamatos kiszolgálása a Microsoft-felhőből.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05