A magyarok többsége nem tart a gépek forradalmától

forrás: Prím Online, 2023. március 9. 09:56

A magyarok elsöprő többsége alapvetően pozitív hozzáállással fordul a technológiai fejlődés felé – derült ki a MediaMarkt legfrissebb, reprezentatív kutatásából. Bár olykor ránk tör a nyomás és a frusztráció, amiért folyamatosan lépést kell tartani a technikai vívmányokkal, összességében úgy gondoljuk, hogy azok megkönnyítik az életünket, és egyelőre nem tartunk tőle, hogy átveszik a gépek az irányítást.

A MediaMarkt aktuális kutatásával arra kereste a választ, hogy mennyire foglalkoztatnak minket az elektronikai trendek, mennyire figyeljük aggodalommal vagy inkább várakozással telve a legújabb innovációkat, mennyire használjuk őket és egyáltalán, mennyire vagyunk tisztában egy-egy gyakran hangoztatott okos funkció valódi jelentésével.

 

 

Bár sokszor adunk hangot a technikával és még inkább a mesterséges intelligencia fejlődésével, felhasználásával kapcsolatos félelmeinknek, úgy tűnik, hogy ezek a félelmek valójában egyelőre inkább csak elmélkedések, hiszen a kutatásban résztvevők mindössze hét százaléka gondolja úgy, hogy a technológiai újdonságok inkább károsak, míg több mint kétharmaduk teljes mértékben, vagy inkább támogatja az újításokat. A legtöbb válaszadó szerint a technológia megkönnyíti (64%) a mindennapokat és sokak szerint több szabadidőt biztosít (39%), ugyanakkor ezt mások úgy értékelték, hogy ezek az eszközök túlságosan is elkényelmesítenek (57%). 

 

 

A háztartásokban egyértelműen jelen vannak az okos készülékek és egyre nagyobb teret nyernek a többfunkciós, illetve az egymással az interneten keresztül kommunikálni tudó, úgynevezett IoT (Internet of Things) eszközök. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy mit is jelent ez, milyen készülékeket, megoldásokat illethetünk ezzel a jelzővel, amit a mostani kutatás is igazolt: az IoT, azaz a – magyarul kissé esetlen – Dolgok internete kifejezést a válaszadók mindössze egyötöde (20%) ismerte, többségében férfiak. 

 

Az innovatív eszközök használata kifejezetten jellemző az otthonokban, elsősorban a konyhai- ésháztartási gépek (64%) vonatkozásában veszik a legtöbben hasznát a technológiai újításoknak. A felhasználási területek között szinte minden kategóriában jelentős eltérés van a nemek között: a világítástechnikában a navigációban és a gaming területén a férfiak, a szépség-egészség, konyhai gépek vonalon a nők használnak több innovatív technológiát. 

 

 

„Egyre többen keresik az okos technológiát a háztartási készülékekben, hiszen a smart funkciók és az applikációk megjelenésével kiszélesednek a készülékek lehetőségei és kényelmesebbé válik a használatuk, így az új, smart tulajdonságokkal igazán élménytelivé válhat egy-egy eszköz használata. A hűtőnk bevásárlási listát, a sütőnk recepteket, táplálkozási tervet biztosít, a mosógépünk esetében pedig akár több száz mosóprogram beállítására van lehetőségünk az energiatakarékosság vagy más igények figyelembevételével” – erősíti meg a kutatás eredményeit Szilágyi Gábor, a Media Markt Magyarország ügyvezető igazgatója.  

 

A legtöbben az internetről, hírportálokról, tematikus oldalakról tájékozódnak a technológiai hírekről. A férfiakra (72%) még inkább jellemző a weboldalak, összehasonlító oldalak böngészése, mint a nőkre (59%), akik ezzel szemben szívesen fordulnak tanácsért a szakképzett eladókhoz az áruházakban. Összességében a tájékozódási pontok tekintetében a közösségi médiafelületek a második helyen végeztek, de itt fontos eltérés van már a korosztályok közt: a fiatalok közt egyértelműen a social média a legfrekventáltabb forrás, míg az idősek közt ez kifejezetten hátra szorult a listán. 

 

 

Minden második válaszadó (58%) egyetértett abban, hogy az emberiség túlságosan függ a technológiától, mindössze 8% nem osztotta ezt a véleményt. A MediaMarkt kutatása arra is kíváncsi volt, hogy a folyamatos technikai fejlődés túlterhelést jelent-e és nyomást gyakorol-e a válaszadókra. A válaszadók 38%-a sosem találkozott ilyen nyomasztó érzéssel, míg a többségük (62%) érzett már frusztrációt amiatt, hogy nem tud lépést tartani.

 

A felmérésben résztvevők egyértelműen arra számítanak, hogy újabb területeken várható technológiai fejlődési ugrás az elkövetkező években: 53% úgy véli, hogy az érintésmentes fizetés és az e-kereskedelem lesz a legfontosabb innováció a következő 3 évben, a digitális egészségügy területén a válaszadók 58%-a, 50% pedig az online oktatásban számít erre az ugrásra. A Quick commerce-t, azaz az online rendelt termékek pár órás kiszállítás elterjedését is sokan, a megkérdezettek 38%-a jósolja.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05