Mesterséges intelligencia a múzeumokban

forrás: Prím Online, 2023. március 27. 11:27

Budapesti résztvevőjénél, a MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM) kezdte meg munkáját az a nemzetközi konzorcium, amely célul tűzte ki, hogy egy európai uniós projekt keretében utakat találjon és hidakat képezzen a modern technológia és a kulturális örökség között.

A MNM SOM 2022-ben több európai ország közgyűjteményi intézményéből és IT fejlesztő vállalkozásából álló konzorcium tagjaként 235 000 eurós támogatást nyert a Horizont Európa program keretében SHIFT Projekt elnevezéssel (SHIFT: A kulturális örökség metamorfózisa kiterjesztett hipermédiás eszközökké). A konzorcium célja, hogy új IT technológiai megoldásokat alakítson ki a közgyűjtemények szöveges és vizuális műtárgyainak bemutatására, hogy minél inkább élményalapúvá válhasson a múzeumok kiállításainak látogatása. A konzorcium tagjai német, görög, román, magyar, svéd, spanyol, szerb és brit közintézmények és vállalkozások.

 

A fejlesztési irányok a mesterséges intelligencia széles körű hasznosítására épülnek, kiterjedt szöveges és vizuális adatbázisokat hasznosítanak, és a történeti hűség, és a változó történeti kontextusok megőrzésével igyekeznek a gyűjteményi anyag kiállítási élményét minél érdekesebbé, közvetlenebbé tenni a fiatal korosztályok és a laikus érdeklődők számára. A mesterséges intelligencia alkalmazása mellett a fejlesztés kiterjed a gépi tanulásra, a multimodális adatfeldolgozásra, a szemantikai reprezentációra, a történeti források nyelvi elemzésére és a haptikus interfészek alkalmazására is. Utóbbi alatt az informatika azokat a felületeket érti, amelyek két számítógépes eszköz, vagy a számítógép és az azt használó ember valósághű érintkezését biztosítják. A fejlesztés során külön figyelmet fordítunk a látási és hallási nehézségekkel küzdő látogatói csoportok számára kialakítandó tartalmakra és eszközökre.

 

 

A szakmai találkozón a projektrésztvevők olyan intézmények és szervezetek képviselőivel is konzultáltak (múzeumok, tanári szervezetek és fogyatékkal élők civil szervezetei), akik szakmailag érintettek a kialakítandó programok és fejlesztések felhasználásában. Egyik legfontosabb megbeszélésük arról szólt, miként érhetők el közvetlenül az érintett csoportok.

 

Ennek érdekében a projekt résztvevői online kitölthető kérdőívet indítottak, hogy közvetlenül szerezzenek tapasztalatot az európai polgároknak az európai kulturális örökséghez való hozzáféréséről, és fölmérjék nem csak az intézmények, de civil szervezetek és hálózatok képviselőinek igényeit. (A kérdőív angol nyelvű, itt érhető el.)

 

A múzeumi világ egyik legnagyobb kihívását ma az jelenti, hogy a fiatalok digitális kultúrája jóval előtte jár a múzeumokban és könyvtárakban elérhető digitális adottságoknak. Ezért a fiatalabb korosztályok számára a múzeumi tartalmak – kiállítások, előadások, adatbázisok – gyakran érdektelenné válnak. Ahhoz, hogy egy látogató értsen és értékeljen egy műtárgyat, vagy egy kiállítást, jelenleg magas szinten olvasottnak, műveltnek kell lennie, másképp idegen, érthetetlen marad számára a mondanivaló. Egy fiatal esetében azonban az értékeléshez szükséges műveltség megszerzésére gyakran az életkor miatt sincs lehetőség, fontos tehát olyan megoldásokat kifejleszteni, amivel ez a távolság lerövidíthető a műtárgy és a látogató között. A digitális technológia, ha jól használjuk, a tartalom csorbítása nélkül válhat közvetítővé.

 

 

Különösen fontos, hogy a speciális igényű látogatók – például látás- és hallássérültek – számára is képes legyen élményt nyújtani egy kulturális intézmény. A program célja többek között az, hogy az intézmények eszközt kapjanak a modern technológia területéről ahhoz, hogy meghaladhassák a hagyományos, és a fogyatékkal élők esetében korlátozott érzékszervi érzékelést. A mesterséges intelligencia is segíthet abban, hogy egy gyűjteménnyel és egy műtárggyal való találkozás új utakon valósuljon meg, és ne csak a hagyományos értelemben tudjon élményt nyújtani.

 

Az alakuló közgyűlésen a projekt résztvevői közel kétnapos elméleti vitát követően számos múzeum etikai és tudományos kérdésben meg tudtak állapodni. Konszenzus született arról is, hogy a műtárgyak morális integritását, valamint mondanivalóját, üzenetét a modern technológia alkalmazásakor is tiszteletben kell tartani. Mint fogalmaztak: hidakat kell építenünk az intézmények és az emberek között, ehhez pedig egy sokszenzoros múzeumi világ kialakítása lehet az egyik megoldás.

 

MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Fotók: 

Blahák Eszter (SOM)

Scheffer Krisztina (SOM)

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50