Szoftverfejlesztéssel termelik a pénzt, oktatásba fektetik

forrás: Prím Online, 2023. március 29. 09:56

Új magyar szoftverfejlesztő céget alapított a Green Fox Academy egykori alapítógárdájának két tagja. A Bobcats Coding szoftverfejlesztési projektekhez ad bérbe az adott területhez leginkább értő szakembereket vagy csapatokat. Az elsősorban nemzetközi piacot célzó cég már meg is kapta első külföldi megbízását, és folyamatosan toborozza a fejlesztőket. Különös vonzerejük, hogy egy jó ügyért is dolgoznak: a mindenkori profit 30%-át egy hazai oktatási alapba fektetik.

Speciális fejlesztői szaktudással rendelkező szakembereket toboroz az újonnan létrejött Bobcats Coding. Céljuk, hogy nemzetközi piacon értékesítsék a kiemelkedő minőségű hazai IT szaktudást, az így keletkező profit egy jelentős részéből pedig hazai oktatási projekteket támogatnak majd. Az alapítók, Fazekas Barbara és Kökény Tamás nem ismeretlenek a hazai fejlesztői piacon: a Green Fox Academy alapítócsapatának egykori tagjaiként nem csak az iparág működését, de a jövő fejlesztőinek kihívásait, igényeit is alapjaiban ismerik. Kökény Tamás fejlesztőként olyan vezető nemzetközi cégekben bizonyított már, mint a Prezi, a Brickflow, a Cloudera, a Lab.Coop és a Datadog. Fazekas Barbara többek között a KÜRT Akadémia marketingvezetőjeként, a Green Fox Academy ügyvezetőjeként, az IVSZ elnökségi tagjaként és a Budapesti Metropolitan Egyetem marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 

 

„A Bobcats Coding megalapításával nem titkolt célunk, hogy létrehozzuk a pénzügyialapot arra, hogy hazai oktatási projektekbe fektessünk – mondta Fazekas Barbara, a Bobcats Coding ügyvezetője. – Azt tapasztalom, hogy a magyar tőkepiac jelenleg kizárólag a digitális oktatási projekteket tud finanszírozni, az oktatásnak viszont nem csak ebben a tekintetben van szüksége fejlesztési forrásokra. Ezért úgy döntöttünk, hogy az IT területen szerzett szaktudásunkat kamatoztatva létrehozunk egy olyan alapot, ami szélesebb körben tud majd oktatási projekteket finanszírozni. A cég mindenkori profitjának 30%-a ebbe az alapba kerül majd.”

 

 

A Bobcats Coding a most csatlakozó fejlesztőknek is egyedülálló lehetőséget kínál: a mindenkori profit 30 százaléka illeti majd őket az IT-piacon jellemző 10 százalék helyett. 

 

„Régóta élek Liszabonban és első kézből tapasztalom, hogy a magyar szaktudás mennyire versenyképes külföldön, és már régóta nem az alacsonyabb árak miatt – mondta Kökény Tamás, a Bobcats Coding fejlesztői körökben csak Tojásként ismert technológiai vezetője. – Számos fejlett régióban már szinte lehetetlen felvenni a megfelelő szakembereket, így Magyarország már nem csak egy nearshoring desztináció, hanem valós szakmai partner számos IT fejlesztésben. Mi is ezt az utat járjuk. Világszínvonalú digitális termékfejlesztési csapatokat állítunk össze, akik bárhol megállják a helyüket.” 

 

A cég szolgáltatásai között szerepel az IT-termékmenedzsment, a termékdizájn, a UX dizájn és kutatás, a teljeskörű fejlesztés, az IT terméktámogatás és -tesztelés, valamint az adatmérnöki szolgáltatások.

 

A vállalat várja az e területen tapasztalattal rendelkező fejlesztők, továbbá olyan cégek jelentkezését, akik fejlesztési forrásaikat szívesen irányítanák egy olyan szoftvercéghez, amely a nemzetközi minőségű szolgáltatás biztosítása mellett a magyar oktatási piac fejlődését is támogatja működésével.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36