Érkezik az első Creative Business Day, ahol az Év Kreatívipari Startup díj is átadásra kerül
A Creative Business Cup több, mint 50 ország részvételével az innovatív és kreatív startupok legnagyobb versenye világszerte. Ez a startup verseny lehetőséget kínál a résztvevő vállalkozások számára, hogy tanuljnak, fejlődjenek és építsék vállalkozásukat szakmai támogatás és nemzetközi kapcsolatrendszer révén.
A Creative Business Cup Hungary egy évente megrendezésre kerülő, a hazai kreatív iparban tevékenykedő vállalkozásoknak, startupoknak, innovátoroknak szóló üzleti verseny. A Creative Business Network égisze alatt megvalósuló versenysorozat magyarországi fordulójára egészen május 19-ig várják a jelentkezéseket. Az első Creative Business Day keretében megrendezett pitch versenyen kerül kiválasztásra a hazai forduló győztese, aki Magyarországot fogja képviselni a június 5-i Creative Business Cup Global Final eseményén Koppenhágában.
Az újbudai Adaptér támogatásával, a Tech In The City és a Startup Grind Budapest szervezésében kerül megrendezésre az első Creative Business Day, ami egyben a Creative Business Cup Hungary döntője is. Az idén immár másodjára megrendezett Creative Business Cup Hungary pitch verseny mellett izgalmas programelemekkel készülnek a szervezők. Szakmai panelbeszélgetések, kreatív technológiai bemutató és networking lehetőségek várják a résztvevőket. Az eseményen bemutatkoznak a Kreatívipari Találkozó eseménysorozatban közreműkődő szereplők, emellett olyan érdekes kezdeményezésekkel és projektekkel is megismerkedhet a közönség, mint a Insert, vagy a Budapest Tuning és ezek kreatív, kulturális és közösségi aspektusai. Az eseményhez szakmai partnerként csatlakozott a MOME, valamint a Mediaspace.global.
A jelentkezési határidő 2023. május 19., a verseny hazai fordulójának időpontja pedig 2023. május 23. A verseny felhívással kapcsolatban további információt, az alábbi oldalon található: https://techinthecity.hu/cbc-23. A pitch esemény központi rendezvényén, a Creative Business Day-en való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Creative Business Network a kreatív, kulturális szektorban tevékenykedő vállalkozók, befektetők, szakértők, kutatók, vállalatok, közintézmények, közösségek globális hálózata. Az egy évtizedes múltra visszatekintő, 2011-ben Dániában alapított Creative Business Cup mára olyan nemzetközi versennyé vált, amely támogatja és képessé teszi a vállalkozókat arra, hogy kapcsolatot teremtsenek az iparági szakértőkkel, felbecsülhetetlen értékű ismertséget és elismerést szerezzenek, és egy olyan globális közösség részévé váljanak, amely a kreativitást és az innovációt ünnepli.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.